- 0
Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
A Bakony széles déli talpazatánál, ahol a Séd-patak nagy kanyart leírva mély árkot koptatott magának a mészkősziklás, alább löszös-agyagos fennsík talajába, éppen fél tucat Árpád-kori eredetű település sorakozik. Templomaik a többnyire református lakosság hitéletét szolgálják. Sóly román kori egyházát már bemutattuk e sorozatban; Vilonyán inkább, Papkeszin kevésbé, de szintén megmaradtak középkori részletek az újjáépült református templomokon, míg Berhida és Királyszentistván kálvinista hívei új egyházakat emeltek maguknak a XVIII–XIX. században. A legérdekesebb mind között a Litér községben álló újkori templom, amely különleges értékű művészeti látnivalót rejteget.
A ma 1800 lakosú Litér neve – amely egy 1082-re antedatált XIII. századi okiratban tűnik föl először – a német Ritterből származik. A lovag jelentésű szó eredete könynyen magyarázható a Szent István felesége, bajor Gizella kíséretében a veszprémi királynéi várba, illetve a környező királyi birtokokra érkező német lovagok letelepedésével. Az 1296-ban is említett falunak abban az időben már tekintélyes temploma volt, amit a belőle megmaradt egyetlen részlet, a díszes déli kapuzat meggyőzően bizonyít.
Oklevélben csak jóval később, 1472-ben szerepel a község Szent Kereszt-plébániája, amelyet az 1547-ben a környéket végigpusztító török had rombolt le. 1582-ben romként írták össze, később sem építették újjá; az elhagyott településre 1732-ben visszatérők egy tizenhat évvel később kelt jegyzőkönyvben boltozott szentélyéről tesznek említést.
A litéri reformátusok először fából készítettek maguknak egyházat 1735-ben, ám ez az építmény 1757-ben leégett. Végül 1784-ben kaptak engedélyt a veszprémi püspökségtől új kőtemplom építésére; ez látható ma is a község főutcája közelében. A nyugati végén álló tornyot (amely 1794-re készült el) barokk órapárkány díszíti, amúgy az egész épület dísztelen. A feltűnően hosszú, egyszerű téglalap formájú, fehérre meszelt hajó tengelye kelet felé mutat, ami arra utal, hogy az építők követték a középkori hajó alapját, és talán maradék felmenő falaiból is felhasználtak.
A templomkertben, a déli oldalon látható a román kori épület eredeti bejárata, amelyet 1961–62-ben bontottak ki a barokk falazatból. A felismerhetetlenségig bevakolt, faragott kőépítményt hat évig tartó tudományos munkával rekonstruálták, és restaurálták Lévárdy Ferenc művészettörténész és Szakál Ernő szobrász-kutató vezetésével. A XIII. századi kapuzat két periódusban keletkezett. Először a tatárjárás előtt készült egy enyhén csúcsíves formájú, kétlépcsős bélletű bejárat, amelyet az 1250–60 közötti években átalakítottak, a régi elé állítva még egy, sokkal díszesebb oszloppárt, amelyek talpa két fekvő kőoroszlánon nyugszik. Az átfaragott bélleteket Szent Jakab és Szent Péter apostolok szobraival emelték jelentősebbé, a kapu fölötti kora gótikus vimperga – háromszögű oromzat – által közrefogott, csúcsíves timpanonban pedig (eredetileg) a két angyal közt trónoló Szűz Mária domborművű alakjával tették teljessé a templomi bejárat ünnepélyességét. (Sajnos ez áldozatul esett a protestáns képrombolásnak.)
A litéri templom hét és fél évszázados díszkapuja távoli nyugat-európai, német és francia területekkel kapcsolja össze az Árpád-kori Magyarországot.
A ma 1800 lakosú Litér neve – amely egy 1082-re antedatált XIII. századi okiratban tűnik föl először – a német Ritterből származik. A lovag jelentésű szó eredete könynyen magyarázható a Szent István felesége, bajor Gizella kíséretében a veszprémi királynéi várba, illetve a környező királyi birtokokra érkező német lovagok letelepedésével. Az 1296-ban is említett falunak abban az időben már tekintélyes temploma volt, amit a belőle megmaradt egyetlen részlet, a díszes déli kapuzat meggyőzően bizonyít.
Oklevélben csak jóval később, 1472-ben szerepel a község Szent Kereszt-plébániája, amelyet az 1547-ben a környéket végigpusztító török had rombolt le. 1582-ben romként írták össze, később sem építették újjá; az elhagyott településre 1732-ben visszatérők egy tizenhat évvel később kelt jegyzőkönyvben boltozott szentélyéről tesznek említést.
A litéri reformátusok először fából készítettek maguknak egyházat 1735-ben, ám ez az építmény 1757-ben leégett. Végül 1784-ben kaptak engedélyt a veszprémi püspökségtől új kőtemplom építésére; ez látható ma is a község főutcája közelében. A nyugati végén álló tornyot (amely 1794-re készült el) barokk órapárkány díszíti, amúgy az egész épület dísztelen. A feltűnően hosszú, egyszerű téglalap formájú, fehérre meszelt hajó tengelye kelet felé mutat, ami arra utal, hogy az építők követték a középkori hajó alapját, és talán maradék felmenő falaiból is felhasználtak.
A templomkertben, a déli oldalon látható a román kori épület eredeti bejárata, amelyet 1961–62-ben bontottak ki a barokk falazatból. A felismerhetetlenségig bevakolt, faragott kőépítményt hat évig tartó tudományos munkával rekonstruálták, és restaurálták Lévárdy Ferenc művészettörténész és Szakál Ernő szobrász-kutató vezetésével. A XIII. századi kapuzat két periódusban keletkezett. Először a tatárjárás előtt készült egy enyhén csúcsíves formájú, kétlépcsős bélletű bejárat, amelyet az 1250–60 közötti években átalakítottak, a régi elé állítva még egy, sokkal díszesebb oszloppárt, amelyek talpa két fekvő kőoroszlánon nyugszik. Az átfaragott bélleteket Szent Jakab és Szent Péter apostolok szobraival emelték jelentősebbé, a kapu fölötti kora gótikus vimperga – háromszögű oromzat – által közrefogott, csúcsíves timpanonban pedig (eredetileg) a két angyal közt trónoló Szűz Mária domborművű alakjával tették teljessé a templomi bejárat ünnepélyességét. (Sajnos ez áldozatul esett a protestáns képrombolásnak.)
A litéri templom hét és fél évszázados díszkapuja távoli nyugat-európai, német és francia területekkel kapcsolja össze az Árpád-kori Magyarországot.
Ludwig Emil, mno.hu
Előző cikkA pulai öreg kőhíd
