Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
e2950dfb5638b36742cc5ac68ff446d5.jpg

Zarándokút

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Vannak a tények, és vannak a vélemények. Három úgynevezett tényt szeretnék rögzíteni. Az első: Schmitt Pál lemondott, a köztársaság ideiglenes elnöke Kövér László lett, őt a T. Házban Lezsák Sándor helyettesíti.

A második: Schmittné Makray Katalin Esztergomban, a Szent Adalbert Oktatási Központ előtt átvette a zarándokstafétát Papp Lajos szívsebészprofesszortól a Magyar Zarándokút 2012 megnyitórendezvényén. Három: „A köztársasági elnök az este felkereste dobogókői zarándoklatán feleségét, Makray Katalint, és neki állítólag még azt mondta: nem mond le.” (Index, április 2.) Hogy ez a harmadik tény valóban tény-e, nem tudom sem megerősíteni, sem cáfolni. De elfogadom. És komolyan is veszem, ezért arra kérem a T. Olvasót, olvassa el (újra) az Új Ember című katolikus hetilap írásának egy részletét a zarándoklatok teológiájáról.

„Az Újszövetségben abban a hitben élünk, hogy az embert teremtő és üdvözíteni akaró Isten nem hagyott magunkra, hanem mindig itt van mellettünk. Mint egykor az úttalan pusztán vezette a választott népet, úgy vezeti most is az egyházat a Szentlélek által. Keresztények vagyunk, mert hittel valljuk, hogy Jézus Krisztus nyitotta meg és mutatja számunkra az utat, amely elvezet a jelenből a boldog örök életre, hiszen »Ő az Út, az Igazság és az Élet« (Jn 14,6). A hit zarándokútját járó ember útja »rögös«, de a zarándokoknak eltökélten és bátran kell folytatniuk útjukat. Elvesznek, ha megállnak, hogy keresgéljék a helyes utat. Szerencsére van Valaki, aki figyel bennünket, aki »vándorlásunk társa« lett: a Fiú, aki értünk emberré lett.”

Akár találkozott férjével Schmittné Makray Katalin Dobogókőn, akár nem, Dobogókő eddig is, eztán is sokak számára a szakrális hely fogalmát jeleníti meg. Aki látta valaha Magyarország domborzati térképét felülnézetből, annak számára nem meglepő, hogy a pilisi hegyek szív alakúak. A legradikálisabb pilisi hívek szerint Dobogókőn energiaközpont van, a még radikálisabbak szerint itt van a Föld – egyik – szívcsakrája. Vannak olyan tanítók, akik szerint itt koronázták meg első királyainkat.

Ha igaz, hogy a köztársasági elnök tényleg itt látogatta meg zarándokúton lévő feleségét, könnyen elképzelhető, hogy Schmitt Pál elfogadta a kenyéren és vízen zarándokló Makray Katalin tanácsát, és nem a parlamenti pártok marakodásából leszűrhető, egyneműnek aligha nevezhető álláspontjai szerint fogalmazta meg lemondónyilatkozatát.

Ha így volt, Schmittné Makray Katalin zarándokútja akár véget is érhetne; de sok száz kilométer vár még rá, hogy megértse Isten meghallott üzenetét. Ebben segíthet neki és zarándoktársainak a közös ima, a szakrális helyek és terek bizonyító ereje, hogy amiben és akiben hisznek, az tényleg: van.

Akár államtitokká is lehetne minősíteni a Schmitt házaspár legutolsó találkozásán elhangzottakat. Persze az „államtitok” szóval óvatosan kell bánni, hiszen Móra Ferenc szerint – és most citátum következik – „A legkisebb államtitok is olyan szikra, amiből nagy tűzvész lehet. Nemcsak az uralkodónak nem szabad bízni senkiben, de annak sem, aki közelében él.” (Citatum.hu)

Volt szerencsém találkozni a Sándor-palotában Schmittné Makray Katalinnal, tudom, hiszem, hogy zarándokútját végigjárja, emlékszem, szép és őszinte üzeneteket küldött olvasóinknak. „Nagyon nehezen viselem, ha bennünket bántanak, egy családon belül az ember egynek érzi magát azzal, akit bántanak. Bánt, hogy vannak olyan emberek, akik rossz szándékból, félelemből kritizálnak bennünket. Én bízom abban, hogy akikkel találkozom, akik akár kritikával is illetik munkánkat, azt jó szándékkal teszik, és nagyon meg is köszönöm, mert természetes, hogy az ember rájuk hallgat. De a merő rosszaságtól nem szeretek szenvedni.” (MH, 2011. augusztus 27.)

Nagyhéten akár magunkba is szállhatnánk. Mi, közemberek és a mi politikusaink is. Jó lenne úgy eljutni Jézus szenvedéstörténetének húsvéti megértéséhez, hogy Isten fiában meglássuk az Embert és kicsit önmagunkat is. Csak így juthatunk el oda, hogy újra nemzetként őrizzük magunkat itt, a Kárpát-medencében. A „merő rosszaság” nem lehet „mindent merő” tanácsadó.

Ha Schmitt Pál jót akar önmagának, elvégzi belső zarándokútját. Ha jót akarunk önmagunknak, ha nemzetként tudunk élni, bármikor szívesen, nyitott lélekkel találkozunk vele, amikor visszatér közénk.

Apáti Miklós - magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Egészség (50) Belföld (10) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Autómánia (61) Életmód (1) Kultúra (7) Mondom a magamét (7546) Rejtőzködő magyarország (168) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (18) Nagyvilág (1310) Heti lámpás (312) Politika (1582) Vetítő (30) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Tereb (146) Gazdaság (705) Jobbegyenes (2788) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>