Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
qp.jpg

Unortodox összeborulás formálódik

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Hallgatólagos együttműködés lehet a Jobbik és a baloldali pártok között.

A Fideszben azzal számolnak, hogy 2018-ban hallgatólagos együttműködést köt a baloldal és a Jobbik, több helyen nem indítanak egymással szemben jelölteket. Forrásaink ezzel összefüggésben felhívták a figyelmet a Jobbik médiaerőterének látványos átalakulására is.

A lényeg az, hogy a Jobbik – mindegy, milyen áron – kormányzati pozíciót csikarjon ki magának a 2018-as választások után. Ennek érdekében nem riadnak vissza a technikai együttműködéstől sem a baloldallal – magyarázta lapunknak nyilatkozva névtelenséget kérő fideszes elnökségi forrásunk. Szerinte ugyanazt a mintát fogják követni, mint az elmúlt évek időközi parlamenti és polgármester-választásain. Akkor bejött a baloldalnak és a Jobbiknak is ez a „húzás”, hiszen Veszprémben a baloldal által támogatott Kész Zoltán, míg Tapolcán a jobbikos Rig Lajos győzött, s lett így parlamenti képviselő.

A két Veszprém megyei városban történtek abban hasonlítottak egymásra, hogy a baloldalnak és a Jobbiknak nem kellett egymással megküzdenie, Veszprémben a „radikálisok” fogták vissza a kampányt, míg Tapolcán a másik csapat. „Egymásról sehol nem mondtak egy rossz szót sem, csak a Fideszt támadták. Ez azért mindenképpen furcsa attól a baloldaltól, amely korábban a radikális jobboldal elleni küzdelem fő erejeként mutatta be magát, és persze attól a Jobbiktól is, amely egykor az MSZP-t és Gyurcsány Ferencet szinte a keresztes hadjáratok hevességével támadta” – hívta fel a figyelmet a fideszes politikus. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a január elején esedékes szentendrei időközi önkormányzati választásokon sem a baloldal, sem a Jobbik nem állít egymással szemben jelöltet, a Fideszben pedig kíváncsian várják a márciusban–áprilisban esedékes zuglói időközi szavazást is.

A kormánypártoknál azt is megjegyezték, hogy Gyurcsány Ferenc még áprilisban – épp a tapolcai és veszprémi időközi választásokra hivatkozva – azt mondta a Somogy Megyei Hírlapnak, hogy „a centrális erőtér fölött létrejöhet a bal- és jobboldali összefogás”. Azt is kifejtette, ugyan nem lelkesedne érte, de már nem tudná kizárni, lesz majd olyan jelentős nyomás a szavazópolgárok részéről, hogy a kétharmados törvények lebontása érdekében összefogjanak a mostani kormányzaton kívüli erők. A bukott miniszterelnök akkor lakossági fórumot is tartott Kaposvárott, ahol a beszámolók szerinte egészen pozitív hangvételben beszélt a Jobbik elnökéről, Vona Gáborról. „Remélem, nem értik félre, ha nem tudtam volna, hogy ő beszél, akár azt is gondolhattam volna, hogy egy tisztességes polgári politikus beszél. Azt a polgári gondolatot, ideát kérte számon az általam nagyon-nagyon nem kedvelt és nagyon elutasított párt elnöke a kormányzókon, amelyek polgári gondolatra hivatkozva kormányozzák ezt az országot immáron hatodik éve” – fejtegette Gyurcsány.

Akkor úgy tűnt, hogy az ex- kormányfő lényegében „szondáztatja” a szavazóit, akik egyáltalán nem háborodtak fel a mondandóján, de még a korábban a jobbikos antiszemita vagy cigányellenes megnyilvánulásokra ugró balliberális értelmiségi holdudvar sem háborgott. Sőt, később egykori SZDSZ-alapítók, így Haraszti Miklós vagy Kőszeg Ferenc is meglebegtették a baloldal és a Jobbik együttműködésének lehetőségét: míg Haraszti egy technikai koalícióról beszélt az ATV-n, addig Kőszeg az Élet és Irodalomban egyenesen azt írta, hogy az Orbán-rendszer megbuktatásáért akár Vona Gáborra is lehet szavazni.

Úgy tűnik, az üzenetek termékeny talajra hullottak. A néhány éve még a jobbikos Gyöngyösi Márton antiszemitának minősített parlamenti felszólalása miatt tüntetést szervező baloldaliak mindent megbocsátottak a „radikálisoknak”. A Klub Rádió hallgatói ugyanis novemberben már kétharmados többséggel szavaztak arra, hogy a Jobbikot is be kellene venni a baloldali összefogásba. Erre a hangulatváltozásra nagy befolyást gyakorolhatott, hogy a Jobbik, korábbi ígéretével szemben, novemberben nem szavazta meg a kvótaellenes alaptörvény-módosítást.

Közben a Jobbik baloldali média-beli „erőtere” is alaposan megváltozott. Az ATV-ből éveken keresztül kitiltott párt tagjait, vezetőit ma már szinte mindennap behívják műsoraikba. Sőt, bulváreseménynek is beillő egyórás portréfilmeket is sugároztak Vona Gáborról, vagy épp a Novák Előd–Dúró Dóra házaspárról is. A Jobbikban ezt annak tudják be, hogy egymillió szavazója van a pártnak. A 2015 februárja után nyíltan Fidesz-ellenes Magyar Nemzet és a Hír Tv beállt a Jobbik üzeneteinek közvetítésébe. Fideszes forrásaink szerint Simicska Lajos tulajdonos ezzel a médiatámogatással azt akarja elérni, hogy a Jobbik 2018-ban, a választások után koalíciós alkupozícióba kerüljön a Fidesszel szemben.

]]>www.magyarhirlap.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Nagyvilág (1309) Sport (729) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Kultúra (6) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (702) Autómánia (61) Életmód (1) Szépségápolás (15) Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2778) Történelem (17) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (7501) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (10) Heti lámpás (310) Tereb (146) Vetítő (30) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>