Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
97a93e321b42cc605dd9caa3e29cf0ba.jpg

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ez a félév a kormánypártok és a kormánypolitika összeomlásának az időszaka volt. Már senki sem az, aki februárban volt, szerepek cserélődtek, pártok és pártok mögötti támogatói csoportok omlottak össze - jelentette ki Navracsics Tibor a Fidesz frakcióvezetője.

Ez a félév, amit most zárunk, korántsem volt eseménytelen: pártok tűntek el a magyar politika színpadáról, és most még azt sem tudjuk, hogy a kormánypártoknak kik az elnökei. A mögöttünk lévő parlamenti ciklus a kormánypolitika és a kormánypártok összeomlásának az időszaka. A jelenlegi helyzetért úgy tűnik senki sem vállalja a felelősséget - fogalmazott Navracsics.

A kormánypártok összeomlásának féléve volt ez, hiszen "már senki sem az, aki februárban volt, szerepek cserélődtek, pártok és pártok mögötti támogatói csoportok omlottak össze" - fogalmazott sajtótájékoztatóján az ellenzéki politikus. Mint megjegyezte, ma "már a miniszterelnököt sem úgy hívják, ahogy a félév kezdetén, és egyetlen kormánypártnak az elnökét sem úgy hívják, ahogyan a félév elején. Tulajdonképpen azt sem tudjuk - mondta -, hogy a kormánypártok elnökeit éppen hogy hívják, mert senki sem akar jelen pillanatban egyik kormánypártnál sem elnök lenni".

Hozzátette: a pécsi polgármester-választás és az európai parlamenti választás eredménye is jól mutatja, hogy a választópolgárok többségének elege van a kormány és a kormánypártok politikájából. Közvélemény-kutatásokra hivatkozva Navracsics Tibor közölte: ma már mindenki a ciklus végét várja, a kormánypártok azonban mindent megtesznek annak érdekében, hogy a változásokat megakadályozzák.

A kormányzati politikával kapcsolatban a frakcióvezető azt mondta: az elmúlt félévben bebizonyosodott, hogy a magyar kormány nem képes kezelni a válságot; Magyarország és a magyar gazdaság továbbra is zuhanórepülésben van. Példaként említette, hogy most júniusra már 15 évvel ezelőtti rekordokat dönt az ország az államadósságban, amely átlépte a GDP 80 százalékát.

Navracsics Tibor álláspontja szerint nem a válság okozta ezeket az adatokat, csupán mindenki számára nyilvánvalóvá tette.

Úgy vélekedett, hogy 2006 nyarán az első Gyurcsány-csomaggal indult el Magyarország annak a rossz struktúrájú megszorító politikának az útján, amely mára odavezetett, hogy minden szempontból zuhannak a magyar lakosság életkörülményeinek mutatói, valamint a gazdasági és a szociális mutatók is. Ebben a félévben azonban minden eddiginél több megszorítást vezettek be - jegyezte meg a politikus.

Navracsics Tibor szerint az összeomló kormánypártok és kormányzati politika közös nevezője Bajnai Gordon miniszterelnök, aki "szemmel láthatólag küldetésének tartja azt, hogy minél tovább ellenálljon a változást akaróknak". Bajnai Gordon szemben áll a változásokkal: minden olyan demokratikus változással, amely lehetővé tenné, hogy a reménytelenség fejezetét lezárva, megnyíljon a remény fejezete - fűzte hozzá.

Talán született egy megegyezés az MSZP, az SZDSZ és Bajnai Gordon között, miszerint az MSZP és az SZDSZ támogatást nyújt Bajnai Gordonnak, a kormányfő pedig időt ad a szocialistáknak és szabad demokratáknak. "Időt ahhoz, hogy a kormányzati pozíció által adott előnyöket a legmesszebb menőkig ki tudják használni" - vélekedett a Fidesz frakcióvezetője.

fidesz.hu, gondola.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1309) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Mondom a magamét (7501) Vetítő (30) Tereb (146) Mozi világ (440) Nézőpont (1) Történelem (17) Életmód (1) Kultúra (6) Gazdaság (702) Belföld (10) Sport (729) Heti lámpás (310) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Autómánia (61) Politika (1582) Jobbegyenes (2778) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>