Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
cd72d6e3bd8ba32da56bcc4fb0740e7d.jpg

Kétharmad

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Bármit tesz a kormány a szegénység enyhítésére, bárhogyan növeli az arányát azoknak a gyerekeknek, akik ingyen étkezhetnek, a balliberális oldal nem vesz tudomást sem a tényekről, sem a szándékról.

Csak egyre hangosabban hajtogatják a magukét, és olyan közlésekkel fárasztják az olvasót, amelyeknek teljesen ellentmondanak a statisztikai hivatal közleményei, friss felmérései.

Gyermekek országos szintű éhezéséről a baloldali lapok mindig akkor cikkeznek, amikor a jobboldal van kormányon. Közben pedig értelmezni kellene azokat a felméréseket is, amelyek szerint egyfolytában nő a túlsúlyos gyermekek száma. A WHO Európai Regionális Irodájának jelentése szerint gyakori kockázattá vált a túlsúly. Az európai gyermekek körében a 11 évesek között 27 százalék, a 13 évesek között mintegy 33 százalék a túlsúlyos.

A magyarországi túlsúlyos gyerekek száma nem tér el lényegesen az európai átlagtól, viszont több köztük a fiú, mint a lány. A túlsúlyosság nem okvetlenül a jólétre utal, hanem elsősorban az egészségtelen táplálkozásra. Akik gyakran járnak szegénynek mondott, a hazai kisebbségeket nagyobb arányban tömörítő kerületekben, sokkal több túlsúlyos gyerekkel, fiatallal találkozhatnak, mint csontra soványodottakkal.

A téma tehát több oldalról is tanulmányozandó, komoly, tájékozottságot, tárgyilagosságot, tapasztalatokat és mély lelkiismeretességet igényel. Gyermekek éhezésének állítólagos ugrásszerű növekedésével politikai kampányt folytatni a kormány ellen körülbelül akkora aljasság, mint rákbeteg gyermekekről szívszorító plakátot készíteni, majd zsebre vágni a begyűlt pénzt, amint ez utóbbira, sajnos, tudunk példát. Ha az elmúlt huszonöt év alatt volt kormány, amelyik a gyermekvállalást és a gyermekek ellátását, jóllétét nemcsak a kampányban tartotta céljának, hanem hatalomra kerülve is sokat tett érte, akkor az a két Orbán-kormány volt, s ezt a hagyományt folytatja a harmadik. Ha a balliberális sajtó kétsoros hírben közreadja a KSH közleményét, miszerint Magyarországon csökkent a gyermekszegénység, akkor másnap oldalas riport jelenik meg szomorú szemű éhező gyermekekről, akik a kormány áldozatai. Az sem kétséges, hogy a riporter nem arról fogja kérdezni a szülőket, hogy miért nem termesztenek konyhakerti növényeket a ház körül, hanem hogy mióta munkanélküliek és ugye nagyon rossz dolog tétlenül ülni és éhezni.

A Gyermekétkeztetési Alapítvány honlapján olvashatjuk néhány celeb nyilatkozatát, közte Parti Nagy Lajosét, aki szerint „az, hogy Magyarországon gyerekek éheznek, a fennálló rendnek és a fennálló kormánynak a felelőssége”. Szeretnék olvasni Parti Nagytól hasonló mondatokat, amelyeket 2002 és 2010 között vetett papírra. Vagy pedig adja írásba, hogy hazánkban a krónikus gyermekszegénység azon az éjszakán szokott kitörni, amikor az országgyűlési választások eredményét kihirdetik, és a jobboldal kerül a kormányrúdhoz. Presser Gábort „a jelenlegi helyzet” emlékezteti „az 1920-as, 30-as évek fényképsorozataira, az éhező gyerekekre”.

Miközben az arizonai szenátor, akinek véleményétől még az amerikai külügy is elhatárolódott, újfasiszta diktátort vizionál Orbán személyében, az itthoni, fasiszta gyűlések nélküli érdektelen hétköznapokban a Fidesz-frakció azt kérte a kormánytól, hogy terjessze ki az ingyenes étkeztetést a bölcsődékben, óvodákban és iskolákban a gyerekek kétharmadára. Komoly teher lesz ez a költségvetésnek, de megéri. Vajon hány európai ország tette programmá a gyerekeknek járó ingyenes étkeztetés ilyen mértékű kiterjesztését? A baloldali lapok szalagcímeit azonban már látom: „A kormány az éhező gyermekek egyharmadától megvonta a falatot.”

Hát elvagyunk így, ebben a kis magyar pokolban.

Körmendy Zsuzsanna - mno.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Kultúra (7) Gasztronómia (539) Sport (729) Vetítő (30) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Politika (1582) Nézőpont (1) Titkok és talányok (12) Gazdaság (705) Belföld (10) Mozaik (83) Mondom a magamét (7546) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (18) Tereb (146) Nagyvilág (1310) Jobbegyenes (2788) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (312) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>