Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
53fac920510e396640cec96b60c811a6.jpg

Gyurcsány takarogy!!!

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Nem is tudom, szóvá tegyem-e Gyurcsány Ferenc várpalotai esetét. Talán azért mégiscsak igen, mert akkora volt az ellentét a liberális és a konzervatív értelmiség között a volt miniszterelnök őszödi igazság-/hazugságbeszédének megítéléséről.

Meg talán azért is, mert úgy kommentálja a mostani várpalotai kampányrendezvényt a liberális sajtó, mintha egy óriási vihar fújta volna ki az elviselhetetlen szmogot egy metropolisból. Az ATV műsorvezetője például, Simon András olyan boldogan konferálta föl az esetet a híradóban, mintha legalábbis felajánlották volna neki, hogy újból kap fizetést az MNB-től is. Kacagott a sok komor hír között.

]]>Tehát a történet.]]> Várpalotán tán harminc-negyven ember verődött össze pár napja, hogy meghallgassa a DK elnökének kampánybeszédét. Gyurcsány szokásos vehemenciával kezdett neki mondandójának, amikor észrevett egy, a csoporttól diszkréten távol álló embert, aki táblával a kezében szerencsétlenkedett. A táblára a következő szöveg volt rápingálva: Gyurcsány végleg takarogy!!!

A mondanivalójával gyakran küszködő pártvezér örömmel csapott le az ellentüntetőre. „Nemzeti érzelmű barátainknak a magyar nyelvvel van egy kis problémája”, kezdett neki az élveboncolásnak, így, alany és állítmány egyeztetése nélkül. „Segítünk a kollegának. A takarodni ige felszólító módban d-re és pontos j-re végződik. Ta-ka-ro-dö-jö. Ha ennyire nemzetiek, ha ennyire védik a magyart, akkor legalább az általános iskola 4. osztályos szinten érdemes megtanulni a magyar nyelv alapvető szabályait.” A jobboldalnak szánt megsemmisítő csapás után pedig levonta a végső következtetést. „Na, ezért nem fogjuk magukra bízni az ország kormányzását. Először boldoguljanak a magyar nyelv alapszabályaival! Ha készen vannak, jöjjenek el, majd levizsgáztatjuk magukat, majd megnézzük, hogy léphetnek-e középfokra.” (Simon csak kacag és kacag.)

Nos, még mielőtt továbblépnénk, álljunk meg egy pillanatra a 4. elemis nyelvtannál, amelynél a kis Feri mindenképp megragadt. Ha igaza lenne ugyanis, akkor a táblán így kellett volna szerepelnie a feliratnak: takarodnidj. A takarodni azonban nem ige, hanem főnévi igenév, aminek – hiába ajánlgatja – felszólító módja nincs. Ám legyünk türelmesek Ferihez, hátha újra csak rosszul fejezte ki magát, és valójában a takarodik szóra gondolt. Ami valóban ige. De sajna, ekkor sem igaz, hogy nyelvtani szabály lenne az, hogy a takarodik ige felszólító módban d-re és pontos j-re végződik. A d ugyanis a szótő vége, a j a felszólító mód jele, a kettőnek nyelvtani szempontból semmi köze egymáshoz. Az pedig nemcsak a takarodik, hanem minden ige esetében igaz, hogy a felszólító mód jele a pontos j – az ly semmiképpen sem –, amellyel így ráadásul csakis az egyes szám 2. személy alakja ér véget. Végül pedig lássuk be, hogy Gyurcsány eredeti kijelentése, miszerint „a takarodni ige felszólító módban d-re és pontos j-re végződik”, körülbelül olyan, mintha azt mondanánk, hogy azért ő Gyurcsány Ferenc, mert van két keze meg két lába. Bruhaha, nevethetne Andriska is újra és újra.

Az a helyzet tehát, hogy a volt miniszterelnök félrevezette ezt az egyetlen ellentüntetőt is. Aki Gyurcsánnyal szemben ráadásul akár baloldali is lehetett, s aki valójában csak egyetlen hibát ejtett: a mássalhangzók összeolvadásának nyelvtani szabályát írásban jelölte (dj-gy), pedig nem kellett volna. Ennyit a negyedik elemis nyelvtanról. A történetnek azonban még nincs vége. Gyurcsány, miután aláírásokat osztogatott az őt körülrajongó asszonyoknak, hirtelen közös fényképezéshez állt be két csinos, nagyon fiatal leánnyal az ATV kamerája előtt. Mint a népszerű Fletó, pózolt velük, s az egyik közben megkérdezte tőle, hogy kaphatnak-e ezer forintot. Gyurcsány először úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a kérdést, ám a leány újra nekiszegezte, hogy akkor tényleg kaphatnak-e ezer forintot. Csabával, Csabával beszéljenek!, irányította a biodíszletként használt két fiatalt Gyurcsány valamerre, akiknek esendő magatartásából és a szívszorító kérdésből az derült ki, hogy a nyugdíjas rajongók után nekik előre pénzt ígérhetett az öregecskedő pártvezér az ATV kamerája előtti közös szereplésért.

Gyurcsány módszerei ma már mindenkinek ismerősek. Nyilvános szereplései nemegyszer megrendezettek látszólag a legkisebb ügyekben is. Nagy íróinkkal ellentétben azonban a kis emberek, úgy látszik, jobban átlátnak rajta.

mno.hu - D.Horváth Gábor

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Tv fotel (65) Vetítő (30) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2778) Heti lámpás (310) Történelem (17) Sport (729) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (6) Szépségápolás (15) Gazdaság (702) Nézőpont (1) Életmód (1) Flag gondolja (36) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (7501) Irodalmi kávéház (537) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1309) Belföld (10) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>