Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
6ce106bd9a6749f58dc66296b54a6c2e.jpg

Egy pitinél is pitibb pitiáner

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ha úriembereket küldünk az európai parlamentbe, azok úriemberként viselkednek. Ha pedig ilyen pitiáner tahókat, azok pedig így.

Tulajdonképpen csak egyetlen kérdést kellene feltenni, valós veszély-e Európára és hazánkra a menekültek áradata? Ez még nem jelenti azt, hogy ne lennének más, fontos elvi és még fontosabb gyakorlati problémák a helyzet kezelésére, vagy legalább megvitatására. De úgy tűnik, nálunk még ez is lehetetlen. Mert kinek tegyük fel a fő kérdést, a magyar népnek vagy az értelmiségnek és a politika szereplőinek?

Ha az előbbieknek, akkor egyértelmű a válasz. És nem csupán az érintett területek gazdái, a mórahalmi, ásotthalmi emberek, akiknek földjein, kertjein gázolt és gázol át ez a hatalmas áradat, tudnának válaszolni, hanem a vidéki Magyarország is, hiszen a kevésbé érintett megyék derék polgárai is néznek televíziót, hallgatják a rádiót és belegondolnak, mi lenne, ha az ő földjeiken vonulna át ez a rettenet. És ezért szolidárisak. Mert józanok.

Ha az utóbbiaknak, akkor reménytelen a helyzet, mert még ebben a válságos időben is belesüllyedtünk a liberális doktrinerek ideológiai könyörtelenségébe, no meg az impotens és tehetetlen ellenzék politikai-szellemi mocsarába. Pedig most helyzet van, komoly helyzet van, nagyokos gyerekek.

A globalizmus ugyanis megbukott, a multikulturalizmus megbukott, a vadliberális monetráris gazdaságpolitika megbukott és sajnos az Európai Unió mai formájában, szerkezetében, politikai eszméiben és azok megvalósításában, no meg vezetésében is totálisan megbukott. A helyzet azért jobb, mert ezt a nagy agytröszt is látja, ezért kapkod és védekezik, de már látja. Sokáig élt a bűvös szó, hogy összeesküvés-elmélet, ez aztán letarolt mindent. Ezzel pofoztak vissza minden gondolkodót, minden másképp gondolkodót, hogy a világkormány és Manhattan ellensége, tehát antiszemita. És ez nagy bűn és vád. De mostantól majd egyre kevesebb tér jut a politikai korrektség megunt és álságos kánonjának napi zsolozsmázására, mert ég a ház. Ég bizony, gyerekek.

Az még semmi, hogy TGM a minap leírta, hogy az Alkotmánybíróság elhomályosult elméjű elnöke. Ő megteheti, mindent megtehet, mert omnipotens, pápább a pápánál, műveltebb Tóbiás Józsefnél, meg Bangónénál, kusza agytekervényei erre predesztinálják.   

De egy másik hvg-s, egy álnéven író lény is felteszi a kérdést, vegyük szemügyre, mi van Orbán Viktor agya helyén. Ha ez az idióta ezt egy kocsmában kérdezi valakitől, nincs az a biztosító, nincs Gábriel főangyal, aki meg tudná védeni, hogy orrcsontja és fogai tizenhét másodperc alatt ne károsuljanak. De álnevesünk gyáva, csak a billentyűkön mer átkozódni. Nem baj, ez beteg lelke.

No ezek kapcsán azért felidézhetnénk az egykor szépséges Nelly Kroest, a ma már nyugdíjas egykori európai biztost, aki az elmúlt ciklusban még napi huszonhat órában aggódott a magyar sajtó szabadságáért. De nem merjük zavarni boldog, milliomos nyugdíjas éveit, megszolgált erre. Csak a bajszunk alatt jegyezzük meg, mennyire sérült a magyar sajtó szabadsága, ha egy öntörvényű filozófus így beszél az Alkotmánybíróság elnökéről, ha egy másik felforrt agyú boldogtalan pedig hazája miniszterelnökéről.

De térjünk vissza a lényegre, mi van miniszterelnökünk agya helyén? Az álneves ráadásul még a tusnádfürdői beszéd előtt tette fel gigantikus kérdését, nem figyelve, hogy erre reagálni fog az európai közvélemény.

Hát akkor mi is legyünk ennyire bátrak! Kérdezem én, most már nem félve, felszabadulva többek között a nőgyűlölet homofób vádjától, mi a fene van például Kunhalmi Ágnes agya helyén? Még azt sem tudjuk, van-e diplomája, mert nem volt ideje a kampány hevében a neten megnézni. De azóta mondott már sok felejthetőt, hogy egészen finoman fogalmazzunk. (Egészen finoman fogalmaztunk). A nagy válságban megint megnyilvánult, azt mondta, hogy a kormány biztosítson autóbuszokat a menekültek kulturált szállítására. Nem tudom, hogy ez a nagy intellektusú MSZP, vagy a szintén nem kevésbé nagy szellemi óriás budapesti elnök véleménye, javaslata, megoldása. De azért érdemes lenne a részletekbe betekinteni, ha egyáltalán vannak részletek. Most napi ezernégyszáz menekültnél tartunk. Ha negyvenöt utast számolunk a mai szép buszokra, az több mint harminc jármű, Ágika. Ki fizeti az üzemanyagot, talán a kormány? Az már fizetett eleget a Bajnai-hitelekért. És a busznak néhányszor meg kell állnia, harminc busz egy benzinkútnál, Ágika? Aztán az utasoknak enni is kéne adni, Ágika. Aztán elértek Hegyeshalomig és ott leszáll mindenki, szervusztok sógorok, itt vagyunk. Naponta harminc busz Ágika? MSZP?

De még van valaki, aki ennél is nagyobb, felül (alul)múl mindent. Ágikát megpróbáljuk elfelejteni, mert itt van a szocialista superman, aki szerint a miniszterelnök nem egy látnok, Európa legbölcsebb politikusa, hanem csak egy piti balkáni politikai maffia feje". Szerinte Orbán Viktor úgy tesz, mintha az ország jövőjét akarná biztosítani, ehhez képest elzárja a magyarokat az európai közösségtől.

Szögezzük le gyorsan nagy hevületünkben, hogy Újhelyi István egy látnok, sőt, Európa legbölcsebb politikusa, aki nem zárja el a magyarokat az európai közösségtől. Azt persze mindenki tudja, még a világsajtó is, hogy Orbán minden jó és rossz, csak nem piti, de ez Újhelyit nem zavarja.

A nagy hevület elmúlt, a balkáni maffiát nem értjük, csak azt látjuk, hogy Pistánk egy nagy tahó, hatalmas tahó. Teljes szereptévesztésben van, most épp európai parlamenti képviselő, szép fizetésért. De Gasperiről, Adenauerról vagy de Gaulle-ról nem tudna tíz önálló mondatot mondani. Nemrég teátrálisan a strasbourgi plenárison összetépett egy papírt, a nemzeti konzultáció kérdéseit. Hiába vették a kamerák, a fényképezőgépek, a dán, a lett, a szlovén és a lengyel képviselők a többiekkel csak néztek, mi folyik itt. Hát ez. Ha úriembereket küldünk az európai parlamentbe, azok úriemberként viselkednek. Ha pedig ilyen pitiáner tahókat, azok pedig így.

Elborzadok, de nem csodálkozom, mert ez a nem a politika, hanem a természet törvénye.

(szék) - gondola.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Sport (729) Történelem (17) Flag gondolja (36) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Mondom a magamét (7501) Kultúra (6) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (310) Gazdaság (702) Nagyvilág (1309) Politika (1582) Életmód (1) Jobbegyenes (2778) Mozi világ (440) Belföld (10) Mozaik (83) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>