Nyakunkon az európai parlamenti választás. Nem mondhatjuk, hogy fene nagy választási lázban égne az ország, nincs pulzáló feszültség, no még hányat kell aludnunk. Nincs hír, hogy vásárosnaményi kocsmákban Guy Verhofstadt választási programját elemeznék (nincs neki), és arról sem, hogy Letenyén és Rábafüzesen is központi téma lenne a Juncker-Schulz vita.

Pedig nyakunkon az európai parlamenti választás. És - hogy bizonyítsuk a magyar nyelv zsenialitását - nyakukon az európai parlamenti választás. Mármint az uniós vezetőknek, brüsszeli potentátoknak, akik az utolsó napokban igencsak idegesek, mi derül ki vasárnap este. Elég volt-e a sikertelen válságkezelésből, a tesze-tosza így is - úgy is mentalitásból és akkor jönnek a sogenannte szélsőségesek? Hogy döntenek a franciák, a németek, nem beszélve az angolokról és az írekről? Nagy kérdések ezek, amelyekbe mi is beleszólhatunk: lesz-e tízegynéhány magyar képviselő, akik a Néppártot erősíthetik a szorosnak tűnő küzdelemben.

Ez most Brüsszel gondja, Európa gondja. Nekünk viszont az a dolgunk, hogy egy kicsit emlékezzünk.

2004 május elsején Athénban Kovács László szerint eufórikus hangulatban csatlakoztunk az Európai Unióhoz. (Óh, Szent István, Nagy Lajos király, Márai!). Szóval csatlakoztunk, és néhány hét múlva az európai parlamenti választásokon a Fidesz 12, az MSZP 9 személyt küldhetett Brüsszelbe. Ebbe a vereségbe bele is bukott a kormányzó MSZP és a miniszterelnök, pár hónap múlva Medgyessyt egy Gyurcsány nevű torpedó puccsolta.

Aztán teltek a boldog Gyurcsány-évek, jött 2009 és a választás eredményeképpen a Fidesz 14, az MSZP 4 személyt delegálhatott Brüsszelbe. Mi lesz most, kérdezem, még jó, hogy a szakma a trendeket tartja a legfontosabb elemnek.

2009-ben már minden létező szék ingott a böszme alatt, de azért csak elérte, hogy Tabajdi mellett három grácia legyen a listán. Hozzá is tette, hogy ez nem szépségverseny.

Felejtsük el - nem könnyű - ezt a faragatlanságot, de ettől még beláthatjuk, mert mi sem vagyunk hülyék, hogy a kócos és hadaró Göncz Kinga nem egy Claudia Schiffer, Gurmai Zita nem éppen Noumi Campbell, nem beszélve arról, hogy Herczog Edit sem egy kiköpött Zimány Linda.

De ez még nem is lenne baj. A tragédia, hogy ezek a derék MSZP-s asszonyok öt brüsszeli évük alatt borsos fizetésért saját hazájuk ellen dolgoztak. Nemcsak önként és dalolva, hanem szinte kéjelegve.

Mondom, hazájuk ellen dolgoztak. És erre nincs bocsánat.

Nem tudom, hogy Gyurcsány a jelöléskor adott-e instrukciókat az amazonoknak, mindenesetre túlszárnyalták az elvárásokat, szégyent hoztak az országra. Folyamatosan.

Korán kezdték. Jajgattak, hogy a brüsszeli szőnyeg egyikén a Nagy-Magyarország térkép irredenta. Jajgattak, hogy hazánk nem képes a soros uniós elnökség ellátására. (Képes volt.) Jajgattak, hogy a kormány felszámolja a demokratikus intézményrendszert, eltünteti a fékek és egyensúlyok rendszerét. Göncz (aki nem egy Claudia Schiffer) örömében azon fáradozott, hogy lehetne megvonni Magyarországtól az uniós szavazati jogot. Aztán abban is örömét lelte a kócos pszichológus, hogy a bizottság napirendre vette a vitát a magyar alkotmányról. Sőt, az is fájt neki, hogy a magyar alaptörvényben a gyűlöletbeszédet csak a magyar nép ellen tiltják. (Kérdezném az egykori magyar külügyminisztert, hogy a magyar alaptörvény kiket védjen, de nem kérdezem.)

Gurmai, akit senki se tévesszen össze Noumi Campbellel (ez nem is fordulhat elő) pedig azt sérelmezte, hogy hazám kormánya puha diktatúrát vezet be.

És a sor hosszan folytatható. Volt öt év, amikor dagadt magyar nők - először némi csodálkozást, majd megbotránkozást keltve a népes brüsszeli parlamentben - saját hazájuk ellen dolgoztak.

Egyébként Göncz Kinga külügyminisztersége vetekszik Linder Béla hadügyminiszteri teljesítményével, de ezt majd a történészek eldöntik. A túlsúlyos gráciák brüsszeli tevékenységét azonban mi is láttuk.

Láttuk és borzongtunk.

De most sincs ok az örömre. A bombázók eltűntek, de itt van az új MSZP-s listavezető, dr. Szanyi Tibor.

És valószínű, hogy ez egy újabb dimenzió.