Jelenünk egy szűk vadkapitalista réteg hedonista hegemóniájáról, illetve kisemberek milliárdjainak borzasztó nyomoráról szól, aholis a szociáldarwinista elvek (az erősebb jogosan tapos, a gyenge méltó a nyomorra) legitimálják a szélsőséges gazdasági tetteket. Nap mint nap halljuk tudatmanipulátor tévéseink mondatfüzéreinek azon humbukgyanús "remekeit", melyek szerint csodás ezen élethalálharcnak kikiáltott  piaci verseny, s teljesen helyénvaló, hogy a "győztesek" nullmunkával dőzsölnek az igavonó tizenkétórázók által előteremtett milliárdok áldásait élvezve. Miközben tehát a liberális fellengzős humanista lózungokat nyomat az egyenlőségről és a toleranciáról, valójában ezen elvek legnagyobb elárulója. Ráadásul semmit sem tanult a történelemből, hisz mindössze a materialista tudományok ajnározása mozgatja meg... ez pedig öreg hiba, hisz a kapzsi, kizsákmányoló, turbózsetonista mentalitás minden korszakban előbb-utóbb ellehetetlenült.

Nemcsak manapság fojtogató a nemzetnyomorítás légköre, már a köztársaságkori Róma életében is elkövetkezett 2500 évvel ezelőtt egy olyan pillanat, amikor a plebeius tömegek megelégelték a reájuk nehezedő kibírhatatlan terheket, s szembehelyezkedtek a városi arisztokráciával. Titus Livius szerint a liberális gőg korabeli hordozói kinyilvánították, hogy a plebs elégedjen csak meg a katonáskodás és a földművelés kötelességével, jogokat pedig ne akarjon magának. Egyedül egyetlenegy szenátor, bizonyos Valerius Volusus állt ki az elesettek és kizsigereltek jogaiért afféle korabeli "szélsőségesként", de a szenátus határozottan visszautasította követeléseit. A kihasznált alsóbb néposztályok gondoltak ekkor egy merészet és elhatározták, hogy kivonulnak az örök városból, s a közeli Mons Saceren (Szent Hegyen) új várost alapítanak, azaz létrehozzák Budaházy és Toroczkai Hunniájának ókori verzióját. Lett ám hatalmas kétségbeesés az élősdiek között, nem győztek rémült arccal rebegni egymásnak. Ki fog most dolgozni helyettünk? Ki fog eltartani minket? Ki védi meg a várost az etruszkoktól, volscusoktól, aequusoktól? - rémüldöztek a zsetonista zsiványok. Skandalumnak, szélsőségességnek és rendszerellenes förtelemnek titulálták a fellázadt köznép cselekedetét, kétségbeesett dühükben azonban tehetetlenek voltak. Úgy tűnt, hogy megbukik a fiatal római köztársaság...

Az elk*rásnak tapsolnak a szenátusi Curiában... mintha csak ma lenne!

Az egyik consul, bizonyos Menenius Agrippa (nem összetévesztendő Augustus hadvezérével, Marcus Agrippával) azonban igen hamar belátta az előkelők tévedését és gonoszságát, s elismerte, hogy az önzőségen alapuló - liberalizmus által jelenünkben is erőltetett - individualista szemlélet a felbomlás és az ellenségeskedés melegágya. Emberünk kibandukolt tehát a köznéphez, s egy parabolaszerű tanmesét regélt el a kizsigerelt plebeiusoknak:

Az állam tulajdonképpen olyan, akárcsak az emberi test. A kezek és lábak ebben a hasonlatban a dolgozó népet jelképezik, míg a gyomor a szűk kiváltságos réteget, melynek látszólag csak élveznie kell a kéz által megtermelt étel és ital nyújtotta boldogságot. Igen ám, de ha a kéz és a láb fellázad, akkor nemcsak a gyomor pusztul el, hanem az egész szervezet is, hisz a forradalmat kirobbantó testrészek halála garantált az energiát adó élelmiszerek gyomor általi feldolgozása nélkül. Individualista önzőség és a testrészek önsorsrontó versengése helyett tehát kooperációra van szükség!

A bölcs Agrippa beszél a néphez

A kiváló és a plebeiusok hazatérését előkészítő tanmesét jelenünkben a "gyomornak", azaz a kizsigerelő idegenlelkű ügyeskedőknek kellene előadni, hogy megértsék mennyire fals az individualizmust erőltető, "kezet és lábat" a szociáldarwinizmus szellemiségében sanyargató vadkapitalista-liberális ideológia. A bankok, zsidó hitelezők, tőzsdén ügyeskedő ingyenélők, valamint az országfelvásárló gazemberek bizony nem tili-tolizhatnának a manimammonnal a termelőmunkát végző lenézettek nélkül. Ha tehát nem lenne kapás kisember, akkor nem lehetne a kipás nagyember fényűző életvitele sem delejes valóság. A társadalom Agrippa kitűnő meséje értelmében csakis akkor működhet, ha felszámolja a szabados felfogást éltető individualizmust, s helyette a kis- és nagyközösségek összefogását, valamint a család és a nemzet fontosságát hangsúlyozó, kooperációpárti ideológiákat támogatja, melyek a szociáldarwinizmus legapróbb szikráját is mélységesen megvetik.

A Szent Korona-tan a magyar történelemben tulajdonképpen ugyanazt hangsúlyozza, amit Agrippa meséje. Felhívja a figyelmet arra, hogy mindannyian az országot szimbolizáló Szent Korona testéhez tartozunk, annak tulajdonképpeni részei, sejtjei vagyunk, s sehogy sem lehet bennünket kiszakítani abból a nagy egészből, amit magyarságnak nevezünk. A mai honi ifjúsággal sajnos ugyanúgy bánnak a liberálhedonista, materiálmammonista körök, ahogy egykor a plebeiusokkal is viselkedtek a római előkelők. Egykor a Mons Sacerre szerettek volna kivándorolni a kihasznált, elnyomott tömegek, míg manapság a külföldi munkalehetőség az egyedüli menekülési útvonal. A jobbikos, radikális, vármegyés, nemzeti felfogású személyeknek manapság bizony Agrippaként kell viselkedniük, s meg kell szólítaniuk a távozást választókat az ókori mese jelenre aktualizált változatával, csak így kerülhető el a sötét vízióinkban és rémálmainkban egyre gyakrabban felsejlő nemzethalál forgatókönyve.

Tor Salqvist