Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
082f6badcde8ff827b6769fa303bf8ee.jpg

Lovas István: Kettős mérce és gyűlölet

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A békétlenséget, a vallások, etnikumok és civilizációk békétlenségét szítja, aki a kettős mércét támogatja, tapsol neki, vagy akár cinkosként vigyorogva élvezi.

Obama amerikai elnök és John Kerry amerikai külügyminiszter globális felelősségük tudatában nyilván ezért sem akartak részt venni azon a vasárnapi párizsi meneten, amelyet az iszlámgúnyoló Charlie Hebdo ellen elkövetett halálos támadás nyomán rendeztek Párizsban. És nyilván ezért nem reprodukálta a New York Times sem a most öt millió példányban megjelent Charlie Hebdo címlapján látható újabb provokatív, iszlámgúnyoló blaszfémiát. A sajtószabadság alapvető emberi jog, de nem jogosít fel senkit mások vallásának a megsértésére - mondta csütörtökön a békepárti Ferenc pápa. Hozzátette, ha az anyját szidnák, az illető ütésre számíthatna.

Az „egységmenet” kapcsán Jimmy Carter volt amerikai kijelentette, hogy a párizsi merényletekhez vezető okok egyike Palesztina izraeli megszállása, mely izzó felháborodás tárgya az iszlám világban. Recep Tayyip Erdogan török elnök pedig hétfőn azt kifogásolta, hogy Netanjahu izraeli miniszterelnök személyében egy olyan kormányfő „merészelt menetelni Párizsban a terrorizmus ellen és a szólásszabadság mellett, akinek inkább arról kellene végre beszámolnia, hogy miként mészároltak le Gázában nyáron gyerekeket és asszonyokat”. Az afganisztáni tálibok január 15-én ítélték el a Charlie Hebdo címlapgúnyrajzát, készítőit „az emberiség ellenségeinek” bélyegezve, és megígérve, hogy igazságot szolgáltatnak. (A francia rendőrség állományát kéretik megkettőzni.) Irán hivatalosan ítélte el a hetilap új számát.

Ezekről itthon nem igen olvashattunk. Arról is csak egy-két helyen, hogy január 14-én a nemzetközileg is legismertebb francia humoristát, a kameruni apától és francia anyától származó Dieudonné M’bala M’balát egy facebookos bejegyzéséért letartóztatták, hogy cellájában várja a vizsgálatot, vajon nem mentegeti-e a terrorizmust. Színpadi bemondásai miatt vagy tucatszor agyonbüntetett Dieudonné azt posztolta ki, hogy Charlie Coulibalyként érzi magát. Vagyis egyszerre szimpatizált a hetilappal (Charlie), de a párizsi kóser szupermarketben gyilkoló Adamo Coulibalyval is. Letartóztatása bizonyítja, hogy a francia hatóságok csak Coulibalynak tekintik. Dieudonné kijelentésétől persze hirtelen agonizálni kezdenek azok, akik oly nagy szeretettel csüngtek az ukrán Jana Zsdanova (Femen) fedetlen keblein és a hátára festett „Öld meg Kirillt!” feliraton, amikor 2012 július 26-án fizikailag megtámadta a Kijevet látogató moszkvai pátriárkát.

A szólásszabadság védelmi lázában égő Franciaországban január 9-én az Államtanács megerősítette azt a bírói tilalmat, hogy Dieudonné bárhol felléphessen a korábban a színpadon elhangzott, antiszemitának ítélt megjegyzései és az általa kitalált „quenelle” (bal vállra helyezett jobbkéz, föld felé nyújtott balkar) miatt. A kormány „az antiszemitizmus fölötti győzelemként” ünnepelte a bírósági döntést. Ez két és fél órával azelőtt történt, hogy a színész Nantes városában megkezdte volna országos turnéját, miután egy nappal korábban egy nantes-i bíróság a fellebbviteli tiltással ellentétes döntést hozott azzal az indoklással, hogy „a közrend megzavarásának kockázata” nem elegendő ok egy előadás előzetes betiltására, vagyis akkor, amikor még nem is lehet tudni, mi hangzik el a színpadon.

A szólás szabadságára oly érzékeny sajtónk azt sem tartja fontosnak megemlíteni, hogy Párizs a világ egyetlen városa, ahol tilos a palesztinok melletti szolidaritási tüntetés. Természetesen a szólásszabadság jegyében. De az sem volt nagyon olvasható, hogy 2008-ban a Charlie Hebdo menesztette a nagyhírű karikaturistát, Maurice Sinet-t („Siné”) „antiszemita” rajzaiért és Sarkozy fiát gúnyoló cikkéért. Talán nem véletlen, hogy a 80 éves Henrie Roussel, a CH egyik alapítója most a Nouvel Obs lapban azt írta, a meggyilkolt Stéphane Charbonnier túlzásba vitte a muzulmán ellenes provokációt és cionista lappá tette a Charlie Hebdót.

A brit BBC globális tévéadó egyenesben közvetítette a párizsi felvonulást. Akik tisztában vannak e közszolgálati adónak a 2013 májusa (ekkor vette át az igazgatást Danny Cohen évi 320 ezer font fizetésért) óta megtapasztalt műsorpolitikai változásával, megdöbbenve látták, amint a tüntetés egyik, Izraelből jött résztvevőjével a terrormerénylet zsidó áldozatairól beszélve, a riporter közbevetette: nem gondolja-e, hogy van olyan nézőpont is, mely szerint a palesztinokat sem lenne szabad gyilkolni. Hétfőre már a BBC-t felelőssé tevő mozgalmak alakultak, egyebek között a halált megvető szakmai bátorságot mutató, a sorból kilógó riporter azonnal eltávolítását követelve.

A Kaliforniában és Svédországban közel-keleti történelmet oktató Mark Levine professzor az Al-Dzsazíra televíziós állomásnak azt nyilatkozta, hogy a Charlie Hebdónál a gyilkosságokat elkövetők algériaiak voltak és hogy Franciaország felelős „1 millió” algériai haláláért, az észak-afrikai ország gyarmati korában. Valamint, mondta Levine, a francia és több nyugati kormány fegyverekkel támogatta azt az öldöklést, amelyet az algériai kormány rendelte el – százezer áldozatot követelve - a kilencvenes években, miután a választásokon az iszlamisták legyőzték. Demokratikusan. Kettős nyugati mérce, amely jövőbeni merényleteknek is lehet az egyik fő felbujtó ereje.

A párizsi kettős mérce parádéból nekünk is kijutott. Élén a France24 globális tévé honlapjával, a francia, majd az angol nyelvű sajtó kezdte el a magyar miniszterelnöknek a vasárnapi emlékmenetben való részvétele elleni támadást.

Azzal, hogy miként merészel Orbán Viktor ott gyalogolni, amikor a magyar sajtó a Tudósítók Határok Nélkül nevű szervezet sajtószabadság indexén a 64-ik. Az állandó viszály szításában és a civilizációs konfrontációk tüzelésében érdekelt nyugati cselédsajtó arról egyöntetűen hallgatott, hogy az első sorban menetelő Netanjahu miniszterelnök országának sajtója ugyanezen a listán a 96-ik. Arról is, hogy Izraelben tilos Mózes, Mohamed és Jézus gúnyolása.

Mint ahogyan nálunk „Je suis Charlie” körökben kötelező lapunk bojkottálása egyetlen cikk egyetlen mondata miatt.

Lovas István

(Magyar Hírlap, 2015-01-17)

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (310) Mozi világ (440) Sport (729) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1309) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Belföld (10) Tv fotel (65) Jobbegyenes (2778) Flag gondolja (36) Életmód (1) Történelem (17) Kultúra (6) Mondom a magamét (7501) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Nézőpont (1) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Gazdaság (702) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>