Ma 2021 szeptember 16. Edit napja van. Holnap Zsófia napja lesz.
Lovas István: Engdahl: A gondolatgyárak VIII.

Lovas István: Engdahl: A gondolatgyárak VIII.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Kik ma a Bilderbergek?

Miként manipulálja a láthatatlan hatalom a politikát és a fősodratú médiumokat? Ismertető F. William Engdahl A gondolatgyárak című kötetéről.

A múlt heti ismertetést ott zártuk le, amikor Engdahl az Olajfegyverrel a világhatalomhoz (Mit der Ölwaffe zur Weltmacht) című könyvéhez kutatott, és egy antikváriusnál egy könyvre bukkant, amelyben egy kézírásos jegyzetet felejtettek. A jegyzetet egy bilderberges, Shepard Stone készítette. A jegyzetkészítés idején, azaz az 1973-as olajválság alatt, a Bilderberg vezetői bizottságának tagja volt. Stone J. McCloy, a Németországért felelős főbiztos irányítása alatt a háború utáni német médiumok irányításáért volt felelős. De aktív szerepet vállalt a CIA által finanszírozott Congress for Cultural Freedomban (Kulturális Szabadság Kongresszusa). A hetvenes években ő volt az amerikai Aspen Intézet berlini részlegének első igazgatója. Az Aspen Intézet az elit része, amelyre még e folytatásban visszatérünk.

Az 1973-ból származó bizalmas dokumentum részleteket tartalmaz az olajárak OPEC-fenyegette megtöbbszöröződéséről. Ahelyett, hogy arról folyt volna az értekezés, a második világháború utáni törékeny gazdaságot elérni képes ilyen sokkot miként lehetne megakadályozni, a tanácskozás tárgya az volt, hogy miként lehet a Wall Street és a londoni City bankjainak bezsebelni a váratlan, hatalmas profitot.

A Bilderbergek szervezték az 1973-as olajsokkot, beleértve a Kissinger-féle közel-keleti „ingadiplomácia” eredményeit és Izrael egyoldalú felfegyverzését a szaúdiak éles tiltakozása ellenére. Az eredmény Szaúd-Arábiának Rotterdam és az USA elleni olajembargója volt, ami az olajárakat gyorsan felhajtotta.

Az olajár ezen sokszorosára emelkedése egy gyengülő dollárt mentett meg, amelyet két évvel korábban Nixon elnök lekapcsolt a dolláralapról. A Bilderberg-olajsokk következtében a brit és amerikai olajkonszernek – amelyeket akkor a „Hét nővérnek” neveztek – a tőzsdepiacokon és a bankokban a legértékesebb vállalatoknak számítottak, és a felhalmozott pénzből nyújtottak hiteleket latin-amerikai országoknak, Lengyelországnak, Jugoszláviának és egyéb, olajimportáló országnak. Ez a petrodollár-újracirkuláltatás volt a tulajdonképpeni kiváltója a harmadik világ eladósodottsági válságának a tavalyi évszázad nyolcvanas éveiben.

A következő alfejezet címe: „Kik ma a Bilderbergek?”, amely így kezdődik: a Bilderbergek politikáját egy 35 tagból álló irányítóbizottság hajtja végre. Ennek belső körében helyet foglal még egy tanács. Az irányítóbizottság korábbi tagjai voltak David Rockefeller mellett a brit Lord Roll, az S. G. Warburg kereskedelmi bank igazgatója és a Court of the Bank of England tagja, csakúgy, mint Giovanni Agnelli Fiat-főnök és Henry Kissinger.

Ha megnézzük a 2012-es Bilderberg-konferencia résztvevőinek listáját, az segít megérteni, hogy miként működik a globális politika.

A május 31-i találkozó Amerikában választási évre esett. A helyszín a Virginia szövetségi államban lévő Chantilly, közvetlenül Washington kapui előtt. (Az idén szintén itt fogják tartani a Bilderberg-konferenciát.)

Engdahl ezután ismerteti a résztvevők listáját, és elmondja, suttogtak Obama részvételéről is, de a Bilderbergek prominens résztvevőik nevét sokszor elhallgatják.

A jelenlévők között ott volt az Európai Bizottság két biztosa is. Az amerikai résztvevői listán szerepelt Henry Kissinger, a Bilderberg irányító bizottságának tagja, John Kerry volt szenátor és James Wolfensohn volt Világbank-elnök. De ott volt Oroszországból Putyin első számú ellenfele, Garr Kaszparov, az ellenzéki Egyesült Polgári Front vezetője is.

A szerző ezután bemutatja a Bilderbergek által kiváltott olajár-megsokszorozás révén végrehajtott paradigmaváltás bevezetését, és hogy az milyen mértékben kötődött Rockefeller „trilaterális álmához”. Majd részletesebben ismerteti mindebben az egyes szereplők tevékenységét, mint Kissingerét és Brzezinskiét, valamint az összefonódásokat az amerikai politikai vezetéssel. Beleértve természetesen a Bush családot, a Clinton családot és társaikat.

A könyv 68. oldalán egy nagyon érdekes táblázat található. Ez bemutatja a Trilaterális Bizottság hierarchiájának szerkezetét, annak 2015. áprilisi állása szerint. (Egyébként a Trilaterális Bizottságot David Rockefeller alapította 1973-ban azért, hogy „elősegítse” az Észak-Amerika, Nyugat-Európa és Japán közötti együttműködést.) Mint a végrehajtó bizottságban helyet foglaló Jean-Claude Trichet-t, az Európai Bank volt elnökét, David Rockefellert, Paul A. Volckert és így tovább.

De ott van egy olyan név is, amelyről eddig talán nem sokan hallottunk. Ez pedig Paul Révay, a Trilaterális Bizottság európai igazgatója, aki a globális horderejű kérdésekkel foglalkozó Friends of Europe (Európa Barátai) gondolatgyárnak is a vezetőségében foglal helyet.

Ezt követően Engdahl egy újabb fejezetben rátér az Atlanti Tanács bemutatására, amelyet 1963-ban hoztak létre, és a NATO gondolatgyára lett.

Majd következik egy újabb, hasonlóan hatalmas befolyású gondolatgyár, a Colo­rado szövetségi államban lévő Aspen Intézet bemutatása. Ami szintén azért érdekes, mert a nagyközönség ennek esetében sem sejti, hogy ez az intézet micsoda hatalmas befolyást gyakorol a világ dolgaira. Az Aspen Intézet azonban nem elégedett meg azzal, hogy csak központja volt. Elkezdte létrehozni fiókagytrösztjeit Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, a Cseh Köztársaságban, Mexikóban és Indiában, aminek következtében még tovább tudta fokozni amúgy is óriás befolyását. Céljai azok voltak, mint azoké, akik pénzelték. Itt is a jól ismert nevekkel találkozhatunk, mint a Rockefeller testvérekkel, a Ford Alapítvánnyal, a Carnegie Corporationnel, a Bill és Melinda Gates Alapítvánnyal, a Goldman Sachsszal, Michael Bloomberggel és társaival.

Az Aspen Intézet igazgatóinak piramisa tetején Madeleine K. Albright ült, aki 1999-ben Clinton külügyminisztereként Szerbia (és így Újvidék stb.) illegális, egyoldalú bombázása mellett döntött. Ő volt az is, aki elismertette nemzetközileg a koszovói latorállamot. Az elnökségben foglalt helyet Condoleeza Rice, szintén volt amerikai külügyminiszter, és a Bush–Cheney-kormányban nemzetbiztonsági tanácsadó. A 2003-as iraki invázió előtt ő terjesztette el azt a hazugságot, hogy Szaddám Huszeinnek tömegpusztító fegyverei vannak.

De az elnökség tagja volt többek között Javier Solana korábbi NATO-főtitkár, akinek ezenkívül még vezetői pozíciói vannak a Soros által finanszírozott International Crisis Groupban, Soros Európai Külkapcsolatok Tanácsában és Soros Emberjogi Figyelőjében (Human Rights Watch).

Az Aspen Intézet a washingtoni geopolitikai establishment céljaihoz megszólalásig hasonlító célokért küzd. Minden igyekezetével támogatja a transzatlanti kereskedelmi és befektetési partnerséget, de úgy, hogy az egyes nemzetállamok törvényeit – elsősorban az egészség és biztonság terén – multinacionális konszernek magánjogainak rendelje alá. Nem véletlen, hogy az Aspen Intézet milyen mértékben támogatta Obama elnök agresszív-provokatív szankcióit Oroszország ellen, ami nem csoda, ha rápillantunk arra, kik irányítják az intézetet.

De az Aspen Intézet mellett még aktív szerepet vállal a globalista ügyrend előrevitelében egy másik, washingtoni gondolatgyár is. Annak félrevezető neve: Az USA Német Marshall Alapítványa (German Marshall Fund of the U.S.). A könyv hetedik fejezete ezzel a gondolatgyárral foglalkozik ezen cím alatt: A nem német German Marshall Fund.

A legfontosabb washingtoni gondolatgyárak mindegyike valahogyan ugyanazon irányban dolgozik, és osztoznak mind a vezetőkben, mind pedig a szponzorokban. Ennek következtében sokkal nagyobb hatásfokkal tudják befolyásukat kifejteni, mint ha egyetlenegy ilyen agytrösztbe fektetnék be az összes pénzt. A Külkapcsolatok Tanácsának céljai éppen úgy egybevágnak David Rockefeller Trilaterális Bizottsága céljaival, mint ahogyan annak Bilderberg-csoportjával és az Atlanti Tanáccsal. Gyakorlatilag teljes a harmónia a stratégiai érdekek terén.

Mindez pontosan illik a German Marshall Fundra, amelyben az égadta világon semmiféle német nincs. Ennek a hivatalos neve The German Marshall Fund of the United States. Ez egy amerikai gondolatgyár, amelynek székhelye Washingtonban van. Programja a háború utáni Németország és általában véve az Európai Unió szuverén államainak szétbontása, hogy azokat jobban lehessen hozzápasszítani a Wall Street globalizációs ügyrendjéhez.

Ehhez ugyanis az szükséges, hogy az erős szuverén nemzeteket kikapcsolják. Németországot és az EU-t államok szövetségeként úgy kell működtetni, hogy Washington globális céljait szolgálják. Zbigniew Brzezinski, a Tilaterális Bizottság volt igazgatója és több amerikai elnök tanácsadója egyszer azt mondta, hogy az EU-államokat az amerikai szuperhatalom vazallusainak kell tekinteni.

(Folytatjuk.)

Lovas István - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (255) Gasztronómia (539) Kultúra (6) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Egészség (50) Nagyvilág (1458) Irodalmi kávéház (505) Történelem (14) Politika (1578) Gazdaság (662) Belföld (6) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Vetítő (30) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2112) Mozaik (83) Mozi világ (440) Sport (729) Mondom a magamét (5572) Titkok és talányok (12) Tereb (138) Flag gondolja (33) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>