Ma 2021 május 12. Pongrác napja van. Holnap Szervác, Imola napja lesz.
Lovas István: Dél-Afrika: az emberhús evése gyógyít

Lovas István: Dél-Afrika: az emberhús evése gyógyít

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A batyuban emberi testrészek voltak. Láb, kéz.

Az emberhús evésbe belefáradt dél-afrikai szegények

A dél-afrikai Sunday Times „Az emberi hús evésébe belefáradt szegény falusiak sötét titka” címmel írt ]]>cikkét]]> azzal kezdi, hogy amikor az injanga törzsbeli Nino Mbatha a múlt héten besétált Estcourtban a rendőrségre, az ott lévő rendőrök azon tanakodtak, hogy miért olyan büdös.

„Valamitől bűzlött”, mondta a lapnak egy ottani rendőrtiszt, aki ismerte a hagyományos gyógymódokat alkalmazó, sokak által szintén ismert kuruzslót.

A rendőrök mindegyike érezte azt a rettentő bűzt, ami belőle áradt, ahogyan odament a fogadóasztalhoz.

Hamar kiderült, hogy mi az iszonytató szag forrása. Mbatha batyujában emberi testrészek voltak. Láb, kéz.

Elmondta, hogy azért jött, mert úgy érzi, jelentenie kell: elfáradt, hogy állandóan emberi húst kell fogyasztania.

Majd kirakta a rothadó végtagokat az asztalra. Volt rendőr, akik elfutott.

„A gyomorforgató interakció” vezetett ahhoz, hogy felfedezzék a KwaZulu-Natal tartomány helységének „sötét titkát”.

Estcourtban a rendőrség, a helyiek. és még a polgármester szerint is az emberek egy olyan legenda miatt esznek emberhúst, mely azt tartja, hogy az gyógyító hatású.

Öt embert tartóztattak le gyilkosságért és gyilkosság elkövetésére szőtt összeesküvés, valamint emberi testrészek birtoklása miatt és tárgyalásuk tegnap volt óvadék elleni szabadlábra helyezésük ügyében.

A rendőrség szerint a végtagok egyike egy nőé volt, akit a letartóztatottak gyilkoltak meg.

A Sunday Times értesülése szerint legalább három sírt ástak ki júniusban a megevésre szánt holttestek eltávolítása céljából.

Folytatás: ]]>http://magyaridok.hu/kulfold/az-emberhus-evesbe-belefaradt-del-afrikai-szegenyek-2143501/]]>

]]>www.lovasistvan.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (33) Tereb (140) Belföld (6) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Sport (729) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (5290) Szépségápolás (15) Történelem (14) Tv fotel (65) Kultúra (6) Politika (1578) Vetítő (37) Autómánia (61) Gazdaság (657) Rejtőzködő magyarország (171) Mozi világ (440) Nagyvilág (1454) Heti lámpás (255) Irodalmi kávéház (505) Jobbegyenes (2024) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>