- 0
Ez a jegyzet a politikai bátorsággal kezdődik és azzal zárul, hogy a jelenlegi kormánynak vásárolnia kell kormánygép(ek)et a választási győzelem után. Amely nem maradhat el, ha már a Median igazgatója is erre esküszik.
A bátor tettek megtorlása sokkal inkább elmarad, mintsem gondolnánk
Szinte nem is hinnénk el, de nem lelhető fel könyv, tanulmány, disszertáció a politikában kulcsszerepet játszó bátorságról. Holott – kiélezett helyzetekben - nemzetek sorsa áll vagy bukik vezetőik bátorságán, illetőleg gyávaságán.
Az oly kiterjedt politológiai irodalomban nem egyszer és igen fura módon alapvető koncepciókról sem születnek elemzések, azaz a bátorság nem áll egyedül ezek közül.
Ugyanez a helyzet a hazugság fogalmával. Illetve az volt. A történet: az Egyesült Államok egyik legkiválóbb politológusa, John Mearsheimer, a Chicagói Egyetem tanára, 2011-ben Miért hazudnak a vezetők? címmel megjelent könyve előszavát azzal kezdi, hogy 2003 tavaszán kapott egy hívást Serge Schmemann-tól, a New York Times neves újságírójától, aki meglepődött, hogy hosszas kutatómunkája ellenére sem talált anyagot tervezett cikkéhez, amely a hazugság szerepéről szólna a nemzetközi politikában. Azt kérdezte Mearsheimertől, hogy mi lehet a hiány oka.
Az egy órán át tartó telefonbeszélgetés nyomán a politológus kutatásba kezdett és ebből született az előbb említett könyve.
Bármilyen meglepő, úgy tűnik, a bátorságnak és ellentettjének, a gyávaságnak a politikában betöltött szerepe még megírójára vár.
A témát minden bizonnyal érdemes elemezni már csak azért is, mert meglehetős zűrzavar látszik uralkodni abban, hogy mi nevezhető bátor vagy mi gyáva cselekedetnek. Még vezető politikusok sincsenek tisztában vele.
Egyetlen példa: míg a szovjet partizánok által a II. világháború idején a megszállók ellen naponta elkövetett merényleteit a nyugati világ hőstettként értékelte, nyugati politikusok ma rutinszerűen „gyáva tettnek” minősítik a terrortámadásokat megszállók ellen. Hajtsák azokat végre Afganisztánban, korábban Irakban vagy más megszállt országban . Csakhogy ezek a terrorcselekmények mindennek tekinthetők, de gyávának nem, hiszen az elkövetők saját életüket áldozzák fel vagy teszik kockára egy olyan ügyért, amelyben hisznek.
A bátorság a politikában sokkal inkább úgy lenne meghatározható, mint egy kitűzött feladat végrehajtása - jobb esetben egy nemes – a cél érdekében, függetlenül a tettet végrehajtó politikusra leselkedő veszélytől és akadályoktól . E bátor tett minősített esete természetesen, ha azt egy közösség, ahogyan mondani szokták, „jól felfogott érdekében” hajtják végre.
A történelemben nyilvánvalóan vannak nagyon bátran, többnyire bátran, kevésbé bátran vagy gyáván cselekvő politikusok. A mai kormány valahol valószínűleg a másodikként említett kategóriába sorolható. Vagyis olyan, amely többnyire bátran lép.
Máskor meg nem. Ilyen például a miniszterelnöknek és kormányának zökkenőmentes, hatékony szállítását elősegítő repülőgépek megvásárlásától való félénk tartózkodás.
Hányszor fordul elő, hogy Orbán Viktor és kísérete hanyatt-homlok rohan a repülőtérre, például egy-egy uniós találkozó után úgy, hogy sajtókonferenciát sem tud tartani, miközben más tagországok vezetői a legnagyobb nyugalommal, teli terem előtt adják elő mondanivalójukat és válaszolnak a kérdésekre.
A puszta ész fényében egyszerűen érthetetlen, hogy miért nem vásárol magának a kormány repülőgép(ek)et?
Csak nem fél a balliberális sajtó támadásától? De fél tőle. Arról a sajtóról van szó persze, amely a legújabb és talán leghatékonyabb szférájában – az internetről van szó – sokszoros túlerőben van a jobboldali sajtóval szemben. Attól fél, hogy kiszámítanák a repülőgép(ek) „lélegeztetőgép egyenértékét”, vagy arról írnának, hogy hány éhező gyerek napi falatját lehetne a vételárból fedezni. E demagóg érv előtt más ország nem hajolt meg.
Szlovákiában (ez az az ország, amelyet egy főre jutó GDP-ben 2002-ben messze megelőztünk, majd a Békesi-Petschnig-Csillag-Bauer-Lengyel és hozzájuk hasonló közgazdasági lángelmék teóriáinak gyakorlatba ültetése után 2010-re messze „megutóztuk”) az ottani kormány két Tupoljev (jajj, orosz!) Tu-154-es és két Jakovlev Yak-40-es (jajj, orosz!) gépet tart üzemben, e mellett mintegy fél tucat helikoptert. A szlovén elnököt, a miniszterelnököt és a kormány többi tagját egy Dassault Falcon 2000 EX szállítja. Basescu román elnöknek egy Boeing 707, a miniszterelnöknek egy BAC 1-11 dukál. Külföldi utazásokra. Belföldön egy SA-365 Dauphin gépet használnak. A lengyel hadsereg igen sok gépet tart készenlétben a vezető politikusok zavartalan szállítására. Legtöbbjük szintén Tupoljev és Jakovlev típusú (jajj, megint orosz!). Igen sok helikoptert is. Az is kormánygép volt, amelyben oly sok politikus vesztette életét Szmolenszknél 2010. április 10-én.
Ha most egy pillanatra e téren egy hazánk lélekszámával nagyjából azonos nagyságú, de gazdagabb országra vetjük pillantásunkat, elámulunk a rendelkezésre álló kincstári használatú gépek széles skálájától. Belgiumban egy Airbus A330-300-ast, két _Dassault Falcon 20-ast, egy _Dassult Falcon 900-ast, két brazil Embraer ERJ 135-öst és két Embraer ERJ 145-öst használnak. A nyakig eladósodott, Belgiumnál szegényebb, de ugyancsak hozzánk hasonlóan tíz milliós Görögországnak még ennél is több gépe van úgy, hogy a görög miniszterelnököt egy Gulfstream V szállítja oda, ahová az országot pórázon vezető trojka rendeli. És mindehhez tegyük hozzá, hogy a 630 000 (!) lakosú Montenegro kormányát egy Learjet 45 röpíti ide-oda.
Kétség nem fér hozzá: a magyar kormánynak április 6-a után sürgősen gépe(ke)t kell keresnie és megvásárolnia. És kit érdekel, ha ezt is megbeszéli a neoliberális maszkot magára húzott ókádárista drágaBolgárúr szektarádióján? Eggyel több téma, mely a hallgatókban egy szokásos „innen menekülni kell” és egy „ katasztrófába száguldunk” között megemeli az adrenalin szintet.
Annak a kormánynak, amelyiknek feje ugrásszerűen növelte hazai népszerűségét, miután az Európai parlamentben Cohn-Benditet, Hannes Swobodát és Guy Verhofstadtot a legmegfelelőbb helyre küldte több millió magyar tévénéző kézdörzsölgetése közepette, vagy annak a kormánynak, amely két lábbal továbbította a Nemzetközi Valutaalapot abba az irányba, ahonnan jött, nem illik rettegnie az említettek hazai sajtódrukkereitől sem.
Egyrészt. Másrészt aki egy kicsit is behatóbban tanulmányozza akár csak a legújabbkori történelmet a politikusi bátorság szemszögéből, nagyon meglepő következtetésre jut. Arra, hogy egy bátor, sőt az adott pillanatban sokak által akár vakmerőnek tekintett tett eredménye nem az azt végrehajtó politikus bukása lesz, hanem sikere. Mint ahogyan az IMF hazaküldésének vagy a külföld által ugyancsak gyűlölt sorozatos kamatcsökkentésnek sem maradt el igen pozitív jutalma.
A gépvásárlásnak sem marad el a haszna. Például a menetrendszerű járathoz rohanás miatt az udvariatlanul idő előtt faképnél hagyott tárgyalópartnerek hiányában.
Lovas István
(Magyar Nemzet, 2014-03-10)
forrás: Lovas István facebook oldala