Ma 2017 április 27. Zita napja van. Holnap Valéria napja lesz.

Antidogma - Konfucius: az örökifjú klasszikus

Flag
Még nincs értékelve

Az európaiakban halványulni látszik az a tudatlanságukból fakadó önelégült képzet, hogy ők a világ közepe. Ebből a torz hitből következőleg azt hitték, hiszik, hogy mindig mindent ők tudnak a legjobban. Minden jó, igaz és szép tőlük származik, ők a kultúra, az egyetlen értelmes civilizáció. 

Ők tehát a mérce. Ezért mindig, mindent hozzájuk kell viszonyítani. Minden egyéb reakciós, maradi és elutasítandó, legfeljebb csak néprajzi kuriózumként érdekes. Ez az alig kétszáz éves, bár jóval régebbi eredetű európai rögeszme mára a semmivé foszlott, mert ismét rájöhetünk arra, hogy világunk igazi történelmét valójában Kína és India írta és írja, az elmúlt kétszáz évet nem számítva. Tehát ők az igazi mérce. Európának vagy Amerikának pedig ebben az egész történetben szinte csak lábjegyzetnyi a szerepe.

Szemünk előtt zajló fejlemények jelenleg éppen e történeti valóságot helyezik vissza jogaiba. Tehát semmi különös, rendhagyó nem történik napjainkban. Mindössze a világtörténetben áll helyre az eredeti rend, a rangsor.

Állítólag Napóleon mondta, hogy „hagyjuk aludni Kínát, mert addig jó az európaiaknak, amíg Kína alszik”. Ez az intés kétszáz évig igaz is volt a nyugati civilizáció képviselőinek. Az elmúlt alig negyven év viszont pontosan e felébredésről szól. Szemünk láttára Kína villámgyorsan magához tért, és helye s jogai tudomásulvételét követeli a környezetétől.

Az egész folyamat a múlt század hetvenes éveiben indult Kissinger „ping-pong diplomáciájával”, és mára már a NATO és Oroszország leplezetlen szövetségévé alakult a világ igazi ura, Kína ellen. Mert az iszlám elleni amerikai hisztéria csak részben szól Irán ellen. Amerika – jogosan – mindenekelőtt Kínától retteg. A „haladás zászlóvivőinek” e hatalmi megrendülése bennünket is helyünk, szükségleteink, kényszereink, igényeink újragondolására kell késztetnie.

Kína látványos felemelkedése nem egyszerűen csak gazdasági megerősödés, bár e tény a leglátványosabb és leginkább nyilvánvaló mindenki számára. Kína gazdasági felemelkedésével elindult dinamikus kulturális terjeszkedése is. Az emberek és a nemzetek pedig mindig szívesen idomulnak a nagyhoz, a győzteshez, a sikereshez – tehát a példamutatóhoz. Különösen, ha nem éreznek semmilyen külső kényszert. Nem úgy, mint az amerikai hegemónia vagy az egykori szovjet szuperhatalmiság esetében, amely nem utolsósorban kulturálisan is terjeszkedett és hatott. Ugyanezt látjuk most a felemelkedő Kína esetében is.

Téves azt állítani, hogy a mai Kína kommunista állam, legalábbis ahogy mi azt tapasztalatainkból gondoljuk. Hogy nem plurális demokrácia? És akkor mi van? Ma már nincs is abban a helyzetben a Nyugat, hogy megmondja, kinek mi a jó, vagy hogy kellene élnie annak a népnek, amely el akarja nyerni a kultúra e zsandárjainak a dicséretét. Legyen ez újra minden nemzet belügye. Tanulni való nekünk, hogy Kína minden kínait nemzeti programja részének tekint. Minden kínainak szerepe, kötelessége van nemzete felemelkedésében. Manapság tehát legfeljebb csak a jelmezeiben kommunista állam Kína.

Teng Hsziao-ping fellépése óta visszatalált önmagához, a legalább négy-ötezer éves kínai úthoz. Amit magyar viszonylatban mindig tiltanak, ócsárolnak a „felvilágosultak”. Kína Mao kulturális forradalmár tébolyát minden különösebb megrázkódtatás nélkül visszacserélte Konfucius évezredes bölcsességére. A világ pedig ennek hatásaként lelkében, szellemében kínaiasodni és ezzel együtt nemzetiesülni fog. A kínai szellemtől idegen eszmei áramlatok, a kozmopolitizmus minden válfaja pedig visszavonulóban lesznek.

Jó példa erre az idei Nobel-békedíj körüli hercehurca, melynek során Kína jogosan és eredményesen védte nemzeti érdekeit a „világgal” szemben, az idegen beavatkozás ellen. Ehhez persze egy olyan hatalomra van szükség, amelyiket nem lehet zsarolni.

A világmegváltó internacionalista diktátumok dolgát Kína már a puszta létével is alaposan megnehezíti. A nem kínai emberek gondolkodása, a sajtó, a média, a művészetek is majd átveszik azt, ami Kínából a legfontosabb. És ez minden nemzetnek egyaránt előnyös. Vagyis Kína visszaáll arra a pontra, amelyen mindig is tudta, hitte és érezte magát. Újra ő lesz a Mennyei Birodalom, a Közép Birodalma – ahogy önmagát nevezi. Vagyis Kína néhány éven belül az egész világ számára újra mérték lesz.

Ez minket is figyelmeztet az új „nemzetközi” irányvonalra és tennivalóinkra. Ezzel számunkra egyedülálló lehetőség nyílik meg, amellyel egyetlen európai állam sem versenyezhet. Kevesen figyeltek még fel arra a tényre, hogy napjainkban a Budapesten működő kínai kulturális központ szerepét játszó Konfucius Intézet keretében mintegy háromezer magyar tanul kínaiul. És hatalmas a túljelentkezés. A hamarosan megnyíló még további 5-6 intézet hazánkban néhány év alatt vélhetőleg több tízezer kínaiul tudó és a kínai világgal, kultúrával rokonszenvező, azt ismerő, tisztelő embert képez ki, akiknek a tevékenysége az élet minden területén nyilván érződni fog társadalmunkban. Vagyis olyanok lesznek a kínai szellem irányába nyitottak és vélhetőleg befolyásosak, akik számtalan szakmában fognak országunk szellemi, gazdasági életében szerepet játszani.

Amit csak erősít Kína napról napra érezhető, szinte kézzel fogható erősödése, befolyása. Ez a régi-új erő most könyörtelenül átalakítja a világot és benne minket is. Érteni kell tehát a világ új urait. Hiszen akár tetszik, akár nem, hozzájuk kell majd igazodnunk, nem az EU-hoz, amely amúgy is szétesőben van. A kínai jogi felfogás is követelni fogja jogait, ami mindenekelőtt abban fog jelentkezni, hogy a „nemzetközi jogot” is befolyásolni fogja.

Mindjárt jegyezzük meg, hogy nemsokára Konfucius igazi bestseller-szerző lesz nálunk, ha még ma nem lenne az. E kétezer-ötszáz éve (i. e. 551–479) élt bölcs kis beszélgetős könyve, amely legfeljebb harmada az Újszövetségnek, családra, hazafiságra, munkára, kötelességtudatra tanítja a kínaiakat – vagyis mindenféle fantazmagóriák helyett a normális életre. Kína példája pedig azt mutatja, hogy a normalitás viszi előre a nemzeteket. Mi pedig ismerjük fel nemzeti érdekeinket, álljunk egyszer végre a normalitást képviselő győztes mellé.

Bognár József, demokrata