{...}ahhoz képest, hogy ilyen érdektelenséget tanúsítanak az ő nevükben viselt háború nem amerikai áldozatai iránt.

Valójában ugyanis a háborúnak, amely már több mint egy évtizede tart, és amelynek során két országot lerohantak és megszálltak, legalább három másikat pedig megbombáztak, mindeddig egyáltalán nem mérték fel a közvetlen és közvetett emberveszteségeit.

Az a tény, hogy egy ilyen kiterjedt háború ilyen hosszú időn át tombolhat anélkül, hogy hivatalos akarat lenne a „többi” meggyilkolt számának meghatározására, mindent elmond arról a módról, ahogyan az USA és NATO-szövetségesei a háború árát kalkulálják. Ha a hivatalos politika nem számolja őket, ez azt jelenti, hogy a nem amerikai és nem szövetséges halottak, sebesültek, eltűntek és elüldözöttek nem részei az egyenletnek. Az ENSZ és néhány társadalmi szervezet igyekszik fényt deríteni az ügyben, és a hivatalos obstrukció és a nyugati közvélemény közönye ellenére felbecsülni az áldozatok számát.

Afganisztánnal kezdve a 2001-es invázióval foglalkozó tanulmányok többsége 4 és 8 ezer közé teszi a hadműveletekben megölt afgán civilek számát. 2003–2005 időszakára nincsenek adatok, de 2006-ban a Human Rights Watch nem egészen ezer polgári áldozatot regisztrált. 2007-től 2011 júliusáig az ENSZ afganisztáni segélymissziója (UNAMA) legalább tízezerre becsüli a megölt civilek számát. Ezek a számok azonban nem foglalják magukban a közvetett halottakat és a sebesülteket, a brit Guardian egyik cikke szerint ugyanis legalább húszezren vesztették életüket a lakosság erőszakos áttelepítése (deportálások) és az éhezés következtében, csak a háború első évében. Ráadásul az Amnesty International 250 ezerben valószínűsíti azon afgánok számát, akiknek 2001-ben külföldre kellett menekülniük, és legalább félmillióra azokét, akik azóta az országon belül voltak kénytelenek lakóhelyet változtatni.

Ami Irakot illeti, az Iraq Body Count szerint 2003 és 2011 augusztusa között kb. 115 ezer civil halt meg kereszttűzben, az ENSZ Egészségügyi Világszervezet család-egészségügyi tanulmánya azonban legalább 150 ezerre teszi a harcoló felek közötti összecsapások fegyvertelen áldozatainak számát, csak a megszállás első három évében.

A tekintélyes The Lancet brit orvosi hetilap jelentése szerint ugyanebben az időszakban a közvetett halottakkal együtt több mint 600 ezer iraki civil vesztette életét a háborúban, az Opinion Research Business független londoni közvélemény-kutató 2007 közepén közzétett tanulmánya viszont már egymillió erőszakos halottról beszél. Ugyanakkor az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága 2007 óta kétmillió iraki menekültet tart számon más országokban, és ugyanennyien kényszerültek lakhelyet változtatni az országon belül. A közvetett halottakról és sebesültekről nincs megbízható információ, de az (1991 előtt a régióban legjobbnak számító) iraki egészségügyi rendszer és általában az infrastruktúra tagadhatatlan összeomlása azt valószínűsíti, hogy a számuk legalább ennyire katasztrofális.

A NATO-szövetségesek által megszállt Afganisztánon és Irakon kívül a terrorizmus elleni háború kiterjedt néhány szomszédos országra is (Pakisztán, Jemen, Szomália), amelyekben amerikai pilótanélküli robotrepülőket (drónokat), különleges egységeket, titkosszolgálatokat és helyi kormánycsapatokat vetettek be. E hadműveleti területek titkos és „törvényen kívüli” természetére tekintettel nehéz felbecsülni az emberveszteségeket.

A londoni City Egyetemen székelő Oknyomozó Újságíró Iroda (TBIJ) szerint 2004 és 2012 júniusa között az amerikai drónok legalább 357 esetben mértek csapást pakisztáni célpontokra (több mint háromszázszor az Obama-kormány alatt), legalább 2464 személy (köztük 484 civil és 168 gyerek) halálát okozva. A Washington Post Jemen ellen 38 bevetést említ, amelyek 241 ember (köztük 56 civil) életét követelték. Ha összesítjük ezeket szétszórt adatokat, az USA és a NATO minimum 140 ezer áldozatához jutunk, de könnyedén akár egymillió-százezerhez is, ami 14-110 ezer halottat jelent évente. Hogy jobban felmérjük azt, amit ez képvisel, nem árt emlékeztetni rá, hogy a második világháborúban az Anglia elleni náci „Blitzkrieg” 40 ezer polgári áldozattal járt. Másrészt arra is emlékeztessünk, hogy ebben a becslésben nem szerepelnek a 2003–2005-ös periódus közvetlen afganisztáni áldozatai, sem a 2003-tól napjainkig terjedő időszak közvetett áldozatai, ahogyan egyébként a nem drónok által, hanem más módokon (titkosszolgálati és kommandós akciók, „eltűnések”) okozott civil halottakat sem tartják számon, a helyi bábkormányok amerikai megbízásból végrehajtott „terroristaellenes” tisztogatásainak áldozatául esett ezrekről vagy inkább tízezrekről nem is beszélve. Mindezek mellett a sebesültek, árvák, jogfosztottak és az egész világon szétszórt amerikai offshore-börtönökben megkínzottak száma és sorsa szinte már szóra sem érdemes.

Az előbbi számok, bármennyire hiányosak, érthetővé teszik, hogy az Egyesült Államok és NATO-csatlósai miért nem akarják hivatalosan is megállapítani azokat. A terrorizmus elleni háború megdöbbentő „humánköltségének” az objektív számba vétele ugyanis annak beismerésére kényszerítené őket, hogy a „terrorizmus” nem egyirányú, és hogy nem az ellenálló/szabadságharcos/gerilla egységek, hanem éppenséggel az államok rendelkeznek a leggyilkosabb fegyverekkel.

Franks tábornok választása, hogy nem számolja az ellenséges halottakat, egyáltalán nem meglepő. Ahogyan az USA és a NATO-országok közvéleményének érdektelensége az övét visszhangozza, azt bizonyítja, hogy a muzulmán áldozatok tekintetében valójában konszenzus uralkodik a nyugati országok lakossága és politikai osztályaik között.

Csak ez magyarázhatja, hogy mindeddig nem születtek alapos tanulmányok a terrorizmus elleni háború civil áldozatairól, miközben tovább sirat(tat)ják 9/11 „háromezrét”, akiknek a nevében elkezdték és folytatják azt. Kifulladásig.

Gazdag István - demokrata.hu