A 2011 novemberében Fokvárosban összeült Russel Bíróság Palesztináért – amely eminens nemzetközi jogászokat tömörített abból a célból, hogy megítéljék, Izraelben apartheid rendszer van vagy sem – arra a következtetetésre jutott, hogy „Izrael a palesztin népet egy intézményesített uralmi rendszernek veti alá, amely a nemzetközi jog értelmében apartheidnek minősül. Ez a diszkriminációs rezsim változó formákkal és intenzitással nyilvánul meg a palesztinok eltérő kategóriáival szemben, a lakóhelyüktől függően. Izrael palesztin állampolgárai, noha szavazati joguk van, az izraeli jog szerint nem képezik a zsidó nemzet részét, következésképpen meg vannak fosztva a zsidó nemzetiségből eredő előnyöktől, és az elismert emberi jogok széles skáláját érintő szisztematikus megkülönböztetésnek vannak alávetve.”

Vége-hossza sincs a palesztin őslakosokat hátrányosan megkülönböztető izraeli intézkedések sorának. Egyes utak használatát megtiltották a nem zsidók számára, ugyanakkor megalázó közúti ellenőrzésekkel is korlátozzák a forgalmat. A B’Tselem békeközpont 2008-ban 459 útakadályt és 66 ellenőrző pontot tartott számon Ciszjordániában. Az ún. Távollét törvénye lehetővé teszi az elüldözött arabok házainak kisajátítását. A palesztin területeket megfosztják az ivóvíztől, amelyből napi 70 liter jár egy palesztinnak, 300 liter egy zsidónak. Az izraeli belső elhárítás (Sahak) „megszűri” az arab diákokat, hogy kizárhatók legyenek az egyetemekről. A nemzetközi (és az izraeli) jog szerint törvénytelen módon bebörtönöznek kiskorúakat kődobálás vádjával, miközben a 2011-ben életbe léptetett, sztálinista ihletésű „bojkottellenes” törvény megtiltja az izraeli politika bírálatát és így tovább…
Izraelben „az idén huszonöt rasszista törvénytervezetet nyújtottak be, és tíznél többet meg is szavaztak, de alig egy maréknyi zsidó állampolgár ment ki tüntetni az utcára.

Több mint háromszáz jogellenesen bebörtönzött személy folytatott teljes éhségsztrájkot két hónapon keresztül, és alig egy maréknyi zsidó állampolgár tüntetett. Gyermekek ezrei nem járnak iskolába Kelet-Jeruzsálemben, mert a zsidó oktatási miniszter nem nyitja meg az osztályokat előttük, és mert a rasszista állampolgársági törvény sehonnai állampolgárokká változtatta őket, és senki nem megy ki tüntetni. Családokat választanak szét, lakosokat toloncolnak ki, földeket sajátítanak ki, gyermekeket ágyukból rángatnak ki és kegyetlen vallatásnak vetnek alá, családokat dobnak ki házaikból az utcára, farmereket kínoznak meg kipát viselő vadállatok a hadsereg védelme alatt és a kormány parancsára – és alig néhányan mennek ki tüntetni az utcára.

Íme a cionista mozgalom sikerének csúcsa. Izrael Állam, amelyet hivatalosan apartheid államnak nyilvánítottak, azáltal különbözteti meg magát, ami mindig is a rasszizmus legtipikusabb módszere volt: az emberi lények osztályozásával.” Mindezt nem egy megrögzött antiszemita mondja, hanem a már említett Nurit Peled-Elhanan (részlet 2012. június 9-i beszédéből), akinek a 14 éves lánya egy palesztin öngyilkos merénylet során vesztette életét. Miközben tehát Izrael zsidó lakosait – az előbbiek szerint – többnyire hidegen hagyja a palesztin honfitársaikat sújtó mindennapos államhatalmi atrocitások és vegzatúrák ténye, addig nálunk egy teljesen félreértett és szándékosan félremagyarázott mondat – tehát puszta szavak, nem pedig konkrét tettek – hatására tízezrek mozdulnak meg, sőt létrejön az ad hoc politikai nagykoalíció a „szélsőségesek” karanténba zárása végett és egyes paranoiás agyakban vizionált nácizmus/fasizmus rémképe ellen. Ha az alkalomra teljes létszámban összekolompolt hitfelekezet valóban a fasizmus ellen akart volna tüntetni, akkor a Kossuth tér helyett inkább a Fullánk utcába kellett volna menniük. Valódi fasizmus ugyanis már csak Izraelben létezik, hiszen három fő jellegzetessége: a nacionalizmus, az autoritarizmus és az etnocentrizmus tökéletesen passzol a cionista rezsimre, amely külügyminisztere, Avigdor Lieberman szerint egy „etnikailag homogén” állam létrehozására törekszik (Le Monde, 2010. szeptember 19.)

1948. december 4-én az USA-ba látogató Menahem Begin személye elleni tiltakozásul 26 amerikai zsidó személyiség (köztük Albert Einstein) levelet küld a New York Timesnak. Ebben Begin pártját úgy mutatják be, mint amely „nagyon közel áll a náci és fasiszta pártokhoz … tagságát a volt Irgun Cvai Leumi palesztinai szélsőjobboldali soviniszta terrorszervezet adja … a zsidó közösségen belül az ultranacionalizmus, a vallási miszticizmus és a faji felsőbbrendűség keverékét prédikálják … terroruralmat honosítottak meg … egy »vezérállam « (Leader State) létrehozása céljából. (…) A múltbéli tetteikből megítélhetjük, hogy mit lehet várni tőlük a jövőben.”

2001. december 14-én Németh Sándor, a Hit Gyülekezete guruja imigyen hirdet igét Hetek c. lapjukban: „Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Izraelnek az állami, politikai jelentősége mellett teológiai és szellemi jelentősége is egyedülálló. (…) Mi – sokakkal együtt – Izraelt a jövő kulcsának tartjuk. Azok, akik az isteni és jó oldalra akarnak állni, azoknak a sötétség idejében Izrael és a zsidó nép mellé kell állniuk.”

2012. december 2-án valójában egy keresztény cionista erődemonstráció zajlott Budapesten az Einstein és társai által anno megjósolt, Begin és követői által pedig időközben létrehozott „vezérállam” melletti szimpátia kinyilvánítására. Potenciális hazai kollaboránsainak tömege és fanatizmusa láttán minden okunk megvan aggódni, felháborodni vagy akár rettegni.

Gazdag István - demokrata.hu