Zavarban lennék, ha döntenem kellene, ki a magyar parlament legirritálóbb politikusa. A keddi randalírozásokra szakosodott Hadházy Ákos feltétlenül ott lenne az aspiránsok között. Lódoktor úr nehéz ember, tele karizmával. (A karizmatikusság nem föltétlenül azonos a nemes jellemmel – a csökönyös ökör is karizmatikus.) Adminisztratív munkája abban teljesedik ki, hogy feljelentésekkel bombázza a hatóságokat. Nemrég azzal büszkélkedett: 45 beadványából húsz alkalommal nyomozás indult. Gyönyörű pályaív. Volt év, hogy mindösszesen kétszer járt a Házban (ezért fölvett 15 millió forint tiszteletdíjat, s persze ott az „egyéb”: iroda, lakás, benzinpénz, fizetett munkatárs stb.); az előző ciklusban háromszor emelkedett szólásra, kétszer saját mentelmi ügye miatt. Szenvedélye a „molinózás”. 

Sokunk vágyát valósította meg hajdani párttársa, Sallai R. Benedek, aki egy megbeszélésen akkora brusztflekkel kínálta meg a lógyógyászt, hogy az a széket is vitte magával.
Tévén nézem a mutatványos ember sokadik matinéját a Ferenciek terén, majd olvasom a kommenteket. Zömük a rendőröket anyázza: „Miért nem viszik el ezt a gigafonos kretént?” Szerencsére mindig akad egy távolabbra látó, aki elmagyarázza, lódoktor úr provokátor, a rendőrség agresszív fellépését szeretné kikényszeríteni, hogy szaladhasson Brüsszelbe: „Íme, a magyar demokrácia!” Abban mindenki egyetért, hogy egy Hadházyval szembe jövő, azonosítatlan szívlapát nagy szolgálatot tenne.

Pilhál György - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>