Ma 2024 október 14. Helén napja van. Holnap Teréz napja lesz.
Orbánra uszították a Telexet

Orbánra uszították a Telexet

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Akinek még kétségei volnának azzal kapcsolatban, hogy ki áll a helyes oldalon…

Nem hittem, hogy magátol lehet annyira gyökér még egy ballib újságíró is, hogy templomból kijövet bárkit is provokáljon, zaklasson. Pedig a szakmai minimumnak abban a mocsarában, amelyben a Telex munkatársai fetrengenek, úgy tűnik, van az a pénz, amiért nem csak a fejbőrük korpásodik. Történt ugyanis, hogy a minap a templom előtt vicsorítottak a politikai újságírás vérebei.

A százszor megválaszolt és cáfolt kérdésekbe rejtett hazugságaikat ugatták megint. Érteni vélem a kétségbeesést, ami hajtja őket egyre mélyebbre, hisz zsákkal önti rájuk a pénzt a Nyugat, amiért pedig eleddig semmit, semmi előre mutatót nem tettek. Azaz tettek, aminek rendre 2/3-ad lett az eredménye. Orbánnak.

Most újítottak, és még jó fejek voltak, mert csak a templomból kijövet rohanták le Magyarország miniszterelnökét. Biztosak lehetünk benne, hogy közeledve a választásokhoz már bent a templomban is megteszik majd.

Mi pedig — a konzervatív értékeket képviselő óriási többség — addig azon gondolkodunk, hogy ha ennyi pénzből ilyen kontraproduktív, nyomorúságos produkció sikeredett, a következő választáson akár a 4/5-ös többség is megcélozható-e? Köszönjük hát meg ezt a produkciót is a Telexnek, mert ha valakinek 12 év után még kétségei volnának azzal kapcsolatban, hogy ki áll a helyes oldalon, annak ezek után már biztosan nincsenek.

U.i.: A Telex góréja is megszólalt (vagyis hazudott). A következőt mondta: „Mivel Orbán Viktort napok, hónapok, évek, sőt, bő 12 éve hiába kérdezzük, kénytelenek az újságírók…“ Egyrészt, pl. volt olyan három óránál hosszabb sajtótájékoztató (egy példa, amiről a Telex is beszámolt, saját kérdéseiről is: ]]>https://telex.hu/belfold/2021/12/21/kormanyinfo-orban-viktor-december-21]]>), ahol ugyanúgy hazudtak, mocskolódtak kérdéseikkel, mint szoktak, másrészt, az aki templomból kijövet zaklat, az nem újságíró, hanem fizetett politikai provokátor.

Üdvözlet, KJ

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (7882) Nagyvilág (1310) Flag gondolja (36) Történelem (18) Belföld (11) Nézőpont (1) Autómánia (61) Kultúra (9) Heti lámpás (329) Gasztronómia (539) Egészség (50) Mozaik (83) Jobbegyenes (2858) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Politika (1582) Sport (729) Gazdaság (717) Irodalmi kávéház (537) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>