Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Letépnék a keresztet

Letépnék a keresztet

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Jó lesz vigyázni, most még nem késő.
H„Magyarország ma Európa legklerikálisabb országa”; „Nos hát: az 1901–1905 évek alatt a következő irányokat vette a magyar középiskolai ifjúság életalapító hajlandósága: Hittanhallgató lett 12,5 százalék, jogász 23 százalék […] Tehát butító és az élettől másokat is visszatartó papok lesznek az ifjainkból”; „Jelen voltam egy párizsi kerület »republikánus, szocialista és antiklerikális ifjúságának« összejövetelén. A legkomolyabban tárgyalták, hogy majd annak idején melyik párizsi templomot milyen közcélú helyiséggé kell alakítani”; „A hölgy gondolkozott egy kicsit, már amennyire egy francia és vallásos nő gondolkozni képes.” Lehülyézett keresztények? Kereszténységellenes hangulatkeltés? Ezek a sorok bármelyik magyarországi balliberális orgánumban is elhangozhattak volna. Csakhogy bő száz évvel ezelőtt írta őket egy hírhedt publicistánk.

A keresztényellenesség ennek a sajtónak lételeme. De nem csoda, hisz a keresztény Magyarország elleni kultúrharcot ugyanúgy és ugyanazok vívják több mint száz éve. A balliberális sajtó minden ügy alá lovat rak, ami gyengítheti, relativizálhatja a kereszténység ügyét – akár a családban, akár az oktatásban. A hazai bíróság pedig a jelek szerint asszisztál a kereszténygyalázáshoz, hisz most is megtudtuk, hogy minden létező csoportnak vannak jogai, csak a keresztényeknek nincsenek. És itt a relativizálás a kulcsszó. A keresztényeket ugyanis lehet gyalázni, a keresztényeket lehet becsmérelni, a papokat lehet pedofilozni, a templomokat lehet impraktikus objektumoknak tekinteni a nyilvánosságban. Mindezt persze következmények nélkül.

Tudjuk jól, hogy keresztényellenes cselekedetekről nem számol be a világsajtó, ám arról igen, hogy hurrá, ismét kereszteket vettek le egy iskolai tanteremből vagy ad absurdum templomokból. Ma már oda jutottunk, hogy egy balliberális publicista nyilvánosan megróhatja Müller Cecíliát, amiért keresztet visel a nyakában. Én pedig továbbra is egy olyan szép világról álmodom, amelyben balliberális publicisták nem adnak öltözködési tanácsokat nőknek, sőt nem szólnak bele abba, hogy ki mit visel a nyakán. Ők simán beszólhatnak bárkinek? Nyilván igen, hisz nekik semmi sem szent, ha keresztényekbe kell rúgni.

A balliberális konszenzus jelenleg az, hogy mindent szabad, ami gyengíti a keresztény morált, álláspontot, ami száműzi a közéletből a keresztény gondolkodás maradékát is. De ne higgyük, hogy az a céljuk, hogy a kereszténység a négy fal közé szoruljon. Ők onnan is száműznék, legszívesebben az írmagját is kiirtanák a társadalomból. Egy ateista, identitás- és keresztény morál nélküli világról ábrándoznak, és ezt a harcukat nem ma kezdték, hanem 1789-ben a francia forradalomkor, majd a 19. század végén és a 20. század első felében tombolt igazán Magyarországon is a keresztényellenes sajtóhadjárat.

Amikor a francia Combes-kormány ellehetetlenítette sok francia szerzetesrend működését, Apponyi Albert kezdeményezésére Magyarország befogadta a hazájukból ide menekülő szerzeteseket, apácákat. Az akkori balliberálisok fogták is a fejüket, ugyanis attól féltek, hogy a klerikális reakció újra elözönli az országot, s kárba vész addigi egyházellenes aknamunkájuk. Így példátlan sajtóhadjáratot kezdtek a keresztény menekültek ellen.

A Rákosi-diktatúra minden képzeletet felülmúló gyilkos eszközökkel rohanta le a kereszténységet. Véghezvitte azt, amit előkészítettek, amiről ábrándoztak a korabeli Népszava munkatársai. Maga Rákosi is köztük szocializálódott. A kereszténység elpusztításának szelleme újra kijött a palackból. Jó lesz vigyázni, most még nem késő.

Pataki Tamás - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Jobbegyenes (2778) Autómánia (61) Életmód (1) Politika (1582) Irodalmi kávéház (537) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (17) Heti lámpás (310) Mondom a magamét (7501) Nagyvilág (1309) Mozi világ (440) Gazdaság (702) Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30) Egészség (50) Belföld (10) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Titkok és talányok (12) Kultúra (6) Szépségápolás (15) Tereb (146) Nézőpont (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>