- 0
Amikor Kunhalmi Ágnes az MSZP választmányi elnöke bejelentette, hogy pártja csatlakozik Hadházy Ákosék kezdeményezéséhez és ők is támogatják az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról szóló aláírásgyűjtést még nem sejtette, hogy ezzel gyakorlatilag egy rivális balliberális párt megalakulását és adatbázisának kiépítését segítik elő.
Ugyanis sajtóértesülések szerint Hadházy Ákos egy új párt alapítására készül, amelynek alapfeltétele a szükséges adatbázis kiépítése, ami könnyedén felépíthető a mostani aláírásgyűjtésből. Ehhez az új párthoz pedig már társakat is talált az LMP korábbi társelnöke, az ellenzéki pártok támogatásával a hódmezővásárhelyi polgármesteri székbe került Márki-Zay Péter, a baloldal által pártfogolt korábbi független veszprémi országgyűlési képviselő Kész Zoltán, és a szocialisták korábbi miniszterelnök-jelöltje Botka László személyében.
Sőt egyes információk szerint ebben a pártban köthet ki az Együtt volt politikusa Szabó Szabolcs, az LMP-ből nemrég kilépett Szél Bernadett vagy éppen a zöldpártból kizárt Kassai Dániel XVIII.kerületi önkormányzati képviselő is.
Ennek ismeretében megállapítható, hogy a Jobbikból kivált Mi Hazánk Mozgalom megalakulását követően az újabb politikai párt létrejöttével tovább fog mélyülni az ellenzék válsága.