Romsics Ignác azt írta 2014-ben: „Olyan dokumentum, amely kétséget kizáróan bizonyítaná, hogy fővezérként Horthy utasítást adott volna a kivégzésekre, mindmáig nem került elő. Az viszont, hogy tudott a gyilkosságokról, és sokáig nem lépett föl kellő szigorral a tettesekkel, minden kétség fölött áll. A fehérterror szörnyűségeinek összekapcsolása Horthy nevével tehát teljes mértékben indokoltnak tekinthető, még ha felelősségének mértéke vitatható is.” (History, 7. sz. 22–23. o.)

A baloldal által terrorizált áltudományos légkörben a megfélemlítettség jellemző példája ez a szöveg. Miért? Mert lapincsákol. Megpróbál tárgyilagosan fogalmazni, de a félelem visszarántja a kezét. 1. Nincs dokumentum arra… de hátha előkerül. 2. Az viszont biztos, hogy tudott…, de sokáig nem lépett föl ellenük. Ez minden kétség fölött áll. Később azért föllépett! 3. Tudott a vérengzésekről, de mivel nem lépett föl ellenük azonnal, a máskülönben tőle független vérengzések a „nevével mégis összeköthetők”. 4. Felelőssége nem biztos. 5. …-hető és …-ható. Vagyis nem tény kategória. De inkább igen, mint nem. Ez a csupa ha = hahaha. A történelem írás kigúnyolása. nincs rá bizonyíték, de hátha majd lesz. Őrület. Előlegezzük meg a nem létező dokumentumokat, s ennek jegyében marasztaljuk el. Tudott a kegyetlenkedésekről. Tehát bűnös. Rajta kívül tudott legalább tizenötmillió, a külföldre kipucolt kommunista gyilkos is, aki nem bűnös, de bosszúhadjáratot provokált ki.Jászi Oszkár is tudott, cinkoskodott a vörösök vérengzéseiben, s azokat ő sem akadályozta meg. Ugyan miért? Mert nem volt rá módja? Vagy azért, mert helyeselte? 1920-ban így definiált: „A Horthy-diktatúra szavakban a kereszténységet tette kormányzati elvvé, ám a valóságban az akasztás, a deres, a kínvallatás vált a magyar közélet szimbólumává.”

(A „kereszténység” számonkérése a „hívőkön” azóta is mindenkori vallásgyűlölő, ateista trükk.) Ezt a minősítést egy hazaáruló, bizonyítottan a trianoni területrablókkal összejátszó, sőt azokat még további területfoglalásra buzdító ficegenc írta, a káoszban rendet teremteni igyekvő Horthy ellen! És ehhez kell alkalmazkodnia a rendszerváltozás után még huszonöt évvel is a közvéleménynek?

Romsics „vakmerő”, iciripiciri sasszéja az igazság felé azonnal kiváltotta a Jászi-féle „banda” utódainak dührohamát, és a szokvány közhelybunkóval leantiszemitázták. A sunyonc csúsztatás abban rejtezik, hogy 1. Horthytól független szabadcsapatok hadjáratoztak. 2. Kezdetben nem volt katonai erő, amivel megfékezhette volna őket. 3. Mi provokálta ki az egyértelműen büntető hadjáratot? Horthy ezt írta naplójában:„Egyik legfontosabb föladatomnak tartottam, hogy a vörösterror leküzdésére alakult szabadcsapatokat föloszlassam (…) Egyetlen törvénytelen tett elkövetésére sem adott parancsot a fővezérség.”

Edgar von Schmidt okosan vélelmezte: ha netán időnek előtte kísérli megrendszabályozni a „hatáskörüket túllépő tiszteket”, pontosabban: a különítményeseket, azzal még nagyobb fölfordulást okozhatott volna. Hiszen nem birtokolt ütőképes hadsereget kezdetben. Szélsőjobb ellenzéke diktatúrát követelt tőle, amit nem volt hajlandó bevezetni. Igaz, nem is volt mivel. Új haderőt nem szervezhetett másból, mint a világháborúban kiválóan teljesítő tisztekből, altisztekből, akiket a vörösterror halálosan fölingerelt. A népnek elege volt a kommunista rémuralomból, ezért a különítményeseket pártfogolta. Ha Horthy idejekorán lép közbe, Schmidtnek igaza van: rászabadítja az országra a még féktelenebb fehérterrort. „Időbe tellett – írta a kormányzó –, amíg hagyományainkhoz híven ismét teljes mértékben érvényesült a jog és a törvény tisztelete.”

(Folytatjuk)

Szalay Károly - ]]>www.demokrata.hu]]>