Ma 2024 április 16. Csongor napja van. Holnap Rudolf napja lesz.
mti-horthy-miklos.jpg

A sátánizált Horthy 3.

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Érdemes előrebocsátani, hogy különösen az utóbbi két évtizedben több mint figyelemre méltó értekezés jelent meg Horthyról

ám a pártvirgácsoktól tartó média az árnyalásokról nem vett tudomást, és benyalandó magát, nyilván valamiféle hűségnyilatkozatként, a nevetségességig fokozta Horthy sátánizálását. Megtehette, mert a történelmi köztudat 1945 és 1990 között jobbára minden irányú hamisításban alakult ki, s ami a legelképesztőbb, nemcsak a hazai politikai érdekek szerint kellett hamisítania, hanem a kisantant utódállamainak igényei szerint is.

Rögeszmésen visszatérve Ránki vélekedéséhez, eléggé nem hangsúlyozható módon Trianon és következményei kalodázták be Horthy mozgásterét. Ennek a ténynek a húsba vágó súlyosságát még a Horthy iránt tárgyilagosságra törekvő, tisztességes történészek sem hangsúlyozták ki. Ami 1919-ben, 1920-ban a magyarságra szakadt, azt aligha bírta volna elviselni más náció. 1964-ig a Szépirodalmi Kiadóban voltam lektor, s szerkesztettem volna Passuth László önéletírását, amelyben megírta: a visszavonuló románok az összes (!) mozdonyt magukkal zabrálták, és a megcsonkított ország itt maradt vontatóeszköz nélkül. Ez látszólag apró epizód, de képzeljék csak el, ha az egész országban megszűnne a közlekedés, a szállítás. Ezt azonban nem engedték kinyomatni, s már nem is tudom, mi lett ennek a kéziratnak a sorsa. Tehát a velünk szemben mindmáig gonoszul viselkedő román sovinizmust nekünk, magyaroknak kellett védelmeznünk ama időkben, amikor is „ötvenhatos ellenforradalmár” jelszóval magyarok ezreit hurcolták vagy kínozták meg erdélyi börtönöktől a Duna-deltáig.

Trianon. A sokat emlegetett rabló béke, de aminek a valódi és tragikus jelentőségét máig nem fogjuk föl a maga teljességében, mert ha fölfognánk, az a kormányzóról alkotott portrét is hitelesebbé árnyalná.

Vegyük végre tudomásul: a négy istencsapása Nyugatról jött hozzánk. Mindenek­előtt a bolseviko-kommunizmus kis kerülővel, Oroszországon keresztül. A második, a nácizmus már direktben. A harmadik, a neoliberalizmus, most van megbukófélben. Élettől és valóságtól elszakadt dogmatizmusa viszi a sírba. Mindenekelőtt azonban az ezeket megelőző, a 19. században fölerősödött és ugyancsak Nyugatról jött mozgalomról, az antiszemitizmusról szükséges megemlékeznem. Az első jelentős, zsidó pogromnak is nevezhető megmozdulás Magyarországon 1689-ben Buda visszafoglalásakor zajlott. A fölszabadítók csapataiban hadakozó vallon zsoldosok között elterjedt a hír, hogy a budai várban élő zsidók lenyelték aranyaikat, ezért akit csak elértek, fölvágták a hasát. A várandós anyákét is. Tehát az első történelmi antiszemita öldöklés kifejezetten anyagi érdekekért, és külföldiek által végrehajtva zajlott. A második hullám a 19. század nyolcvanas éveiben, amikor Istóczy Győző antiszemita pártja 17 mandátumával parlamenti tényező lett, de amikor kiderült, hogy legnépszerűbb tagja, Verhovai Gyula szélhámos sikkasztó, a párt elenyészett. A harmadik számottevő antiszemita hullám 1920 körül, tehát a Tanácsköztársaság idején gerjedt föl, és a fehérterror idején tetőzött. Ezt is szeretik Horthyra kenni, ám a kérdéshez korlátozottan viszonyulók nem értik: a régi vágású, kiegyezés kori kisnemesi-kispolgári úri erkölcs nem tűrt meg efféle indulatokat, „rangján, méltóságán alulinak” tartotta. Pontosan érzékeltem ezt: a kecskeméti paraszt-polgár és értelmiségi-kereskedői összetételű középosztály sem tolerálta az antiszemitizmust, az orgoványi eseményeket sem, a tiszti különítményesektől is undorodott, ahogyan később Horthy is – amikor már megerősödött – kizárta tisztikarából a szélsőséges, nyilas elemeket. Előrebocsátom, hogy Horthy és korszaka megítélésében a legfőbb tévedés a homo­ge­nizálás. Minden téren. A helyes árnyalás a történelemírás kulcskérdése – volna.

(Folytatjuk.)

Szalay Károly - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Életmód (1) Nézőpont (1) Történelem (18) Autómánia (61) Belföld (10) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2786) Heti lámpás (312) Vetítő (30) Tereb (146) Gasztronómia (539) Politika (1582) Flag gondolja (36) Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Mondom a magamét (7536) Gazdaság (704) Kultúra (7) Nagyvilág (1310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>