Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
lead-cropped-0.jpg

Bayer Zsolt: Szép és emberi...

Flag

Szöveg méret

4
Átlag: 4 (1 szavazat)
Jó érzés, hogy mindkettő a barátom. Elmennék velük a háborúba, és nem félnék hátat fordítani egyiknek sem. Ritka ez manapság...

Kötcsei kultúrarc, avagy korán kelni kell, nem ítélni

Ókovács Szilveszter

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 2/89. levélária

Kedves Tatjána Néném!

Természetesen most sem direkt politizálás, amit írok, nekem az nem kenyerem. De most a lényegről írnék valamit, a csodálatosan pörgő „kultúrharc" tematikában, amely nyár óta minden innen és onnan működő publicistának automatikusan szállítja a témákat, noha tényszerűleg semmi nem történt. A kritika kritikájának kritikáját kritizálni kényelmes dolog, és kellően távolra helyez attól a szöszmötölő elfoglaltságtól, hogy meg is kelljen nézni azt a műalkotást, ahol a forgószél epicentruma lehetett.

És a honi újságírásnak az is szép vonása – igen, a szerzőinek is! –, hogy gyakran ítél első benyomásra. Tudom, a marketingiskolákban az az alapmondat, hogy első benyomást másodszorra már nem szerezhetünk, de a világ messze nem olyan egyszerű, hogy a fogalmazás WD40-eit, univerzális nyelvi megnyilvánulásait bármire sikerrel alkalmazzuk. Biztos még sok fordulatot tartogat az Opera ügye is (elég sok mindenkinek szúrja a szemét több komoly fejlesztésünk, vagy az is, hogy európai első vonalat csak az egyetemlegesen, évtizedek óta lerobbanni hagyott infrastruktúra felépítése és a működési költések növelése mellett érhetünk el. Ezeket néha egyszerűbb nem érteni, mint elismerni). Ha az a nevezetes első benyomás a külsőre épít, értem ide akár a hanglejtést, vagy a metakommunikáció bármely elemét, megette a fene – mert alaposan átveri az ítélethozót, és természetesen igazságtalanul leértékeli a szóban forgó embertársat. Mondok egy példát, jó? Kultúr(h)arcra is, első benyomásra is.

Németh Szilárd ma is Kötcsén keveri a kondért, civilben amúgy a honvédelem államtitkára. Nem bánik vele kesztyűs kézzel a független (leánykori nevén: baloldali) sajtó. Idemásolom legutóbbi kötcsei beszélgetésünket, amelyre ugyan engedélyt nem kértem tőle, de a dialógus megmagyarázza, miért hozom mégis le, és miért éppen itt.

Három nagyobb gyermekünkkel araszolunk a sorban, persze, (miattam) késve, minden elfogyott már. Szilárd a kondér aljáról tunkol fel még ezt-azt, de nekünk már abból se marad.

„– Miért nem előbb jöttetek? Egy operaházas embernek járna a legfinomabb koszt" – így Szilárd. „– Házas, meg operaházas" – poénkodom én, mert szóvicc nélkül nincs élet. „– Mindegy, nekünk úgyis ott van a valaha létezett séfek legnagyobbika, Rossini" – teszem hozzá, mert mindig fitogtatni kell valamit, ez egy hülye belső kényszer.

„– Szeretem Rossinit" – válaszolja Szilárd, és bennem, aki őt szinte egyáltalán nem is ismerem, felüti hetyke fejét a kisördög. „– Mmm, tényleg? És mit kedvelsz leginkább Rossinitől?" És várom a feleletet. Sajnos, itt nem lehet Köchel-jegyzékszámokat kérdezni, mint Mozartnál, vagy a BWV-ket, mint Bach esetében. Szilárd felnéz a kondér aljáról: „– Például a nyitányait. Azok nagyon jók." Nos, eljött az én időm, a felülkerekedésé. „– Aha, az én kedvencem a Signor Bruschino nyitánya." (A darabot sose játsszuk, senki se, teljesen feledésbe merült, csak a nyitánya megy néha koncerteken, de az is iszonyú ritkán. Ebbe jól beleválasztottam!) Szilárd egyelőre állja a sarat: „– Ja, igen, az nagyon vidám, szeretem én is." És most a művelt operaigazgató beviszi a KO-t jelentő ütést a sajtóban mindenféle tudatlan, porcelánbolti elefántnak beállított képviselőnek: „– Igen? És arra emlékszel, melyik az a különleges hangszer, amely soha más Rossini-műben nem szerepel, csak ebben a nyitányban?!"

Sajnos, most le fog zárulni a beszélgetésünk, én nyilván soha nem fogom megkóstolni Németh Szilárd legendás pincepörköltjét, de úgyis nagy fogyásban vagyok, majd túlélem valahogy. Ő meg talán megjegyzi, hogy ehhez a zene nevű dologhoz, meg az operához mi értünk, zenészek, és nem ő. Szilárd viszont vigyorog, és hozza a választ: „– Nem igazán hangszer az, hanem kopogás egy ajtón." És tényleg. Én koppantam.

Az eset tanulságai könnyen levonhatók, ma pedig lejöttünk Kötcsére, és megnézzük, hogy az ócska szívatási próbálkozás után marad-e bármi Németh Szilárd kondérjában nekünk. De hogy miért lett ő is számomra abszolút kultúrarc, most már Néném ugyanúgy értheti.

„Zsdu átvétá, kák szálávej létá"

Szilveszter

2018. szeptember 8. Kötcse, parkoló

]]>Forrás: Origo.hu]]>

]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Tereb (146) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Egészség (50) Nagyvilág (1309) Jobbegyenes (2778) Mozaik (83) Mondom a magamét (7501) Irodalmi kávéház (537) Kultúra (6) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Történelem (17) Sport (729) Gazdaság (702) Heti lámpás (310) Belföld (10) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>