Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
dd92dfb12b7faab338f488a3434e19ad.jpg

Bayer Zsolt: Szellemvárosok

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Detroit csődjéről mindenki hallott. De azért nézzünk kissé a felszín mögé. Ugyanis nem az a lényeg, hogy Detroit csődöt jelentett, hanem az, hogy miért, és hogy mely városok járnak még ugyanebben a cipőben.

Az Egyesült Államokban ma százötven város van csődben, illetve csődközeli helyzetben.

És megdöbbentő módon a legfejlettebb, vagyis New York állam küszködik a legtöbb problémával. Ebben az államban húsz város áll a csőd szélén, míg Alabamában egy, Dél-Dakotában pedig egy sem (a Heti Válasz szíves közlése).

Nos, a kelet-közép-európai rendszerváltások egyik szimbóluma az egykor volt „szocialista nagyipar” fellegvárainak hanyatlása, slumosodása, tönkremenetele volt. Nálunk, Magyarországon ilyen szimbólummá vált Ózd, Kazincbarcika, Miskolc, Salgótarján, Komló, Tatabánya, Dorog, Tiszaújváros - és a sort még hosszan lehetne folytatni. (Miskolc pedig azóta többé-kevésbé kezd magára találni.)

És éppen a rendszerváltás óta hallgatjuk a liberális mantrát arról, hogy éppen ezen települések tragédiája bizonyítja az előző rendszer életképtelenségét, az állam alkalmatlanságát, s e negatív bizonyítékok támasztják alá a privatizáció-liberalizáció- dereguláció szentháromságának mindenhatóságát, szükségszerűségét, valamint a tőke mindenek feletti primátusát.

A szocializmusnak nevezett rendszer életképtelenségét és erkölcstelenségét illetően nincs is semmi vita. De azt a kérdést azért csak fel kell tennünk Detroit, Buffalo, Hartford, Cleveland, Albany és Atlantic City kapcsán, hogy akkor most mi is az aktuális vallás a liberalizmus, neoliberalizmus és a globális tőkés társadalom sivár partjainál.

Csak fel kell tenni a kérdést előbb-utóbb, hogy meddig tartható ez így fenn, és meddig fogják elhitetni magukról ennek a rendszernek az apostolai, hogy világuk a létező világok legjobbika.

Mi a fenét tudnak mondani a globális tőkés társadalom Panglossai Detroit üres, néptelen utcáin? Ott, ahonnét elmenekült a képzett, fehér középosztály, és maradtak a képzetlen, lumpenproli feketék és hispanók... Ahol az üres, kirabolt, felégetett házak csontvázai között Mad Max világa kutat a sitt- és szeméthalmokban, ahol üres tekintetű fekete gyerekek szúrják magukba a megváltás illúzióját, ahol vastag, zsíros, gyilkos szemetet fúj a szél. A globalizáció és a tőkés világgazdaság szemetét.

Hol vannak most az „ennél nincsen jobb” apostolai, az „ortodoxia” képviselői és az „unortodoxia” cinikus kiröhögői?

Hol vannak a piac szentségében hívők? Hol vannak azok, akik szerint a piac mindent megold, és a piac a megoldás mindenre?

Hová lettek a bankok feltétlen és alázatos szolgái, a neoliberális gazdaságpolitika prófétái?

És hová lettek Detroit autógyárai és kohói? Hová lett a Szarvasvadász orosz bevándorlóinak ipari világa? Hol van most a Flashdance hegesztőlánya, a nagy amerikai álom egyik utolsó idolja?

Nahát-nahát! Esetleg kiderül lassan, hogy nem csak Ózd Hétes telepről nincsen út sehová? Hogy a Hétes telep fellelhető a detroiti külvárosokban is? Sőt, a detroiti downtownban is, ahonnét szintúgy elmenekült már mindenki és minden, és esténként a kilátástalanság tüzei mellett rothad tovább a globalizáció...

Most majd Detroit, Flint, Hartford, Cleveland, Albany és Atlantic City melósainak, prolijainak is el fogja valaki mesélni, hogy szíveskedjenek innovatívabbak, kreatívabbak, mozgékonyabbak lenni, és legyenek szívesek rohangáljanak tovább őfelsége a tőke után?

Már a nagy New Orleans-i hurrikán utáni szabad rablás, a percek alatt kialakuló középkori állapotok megmutatták, hogy az amerikai társadalom széthullóban van. De akkor még sokan legyintettek, ah, New Orleans, fekete gettó, eh, kit érdekel! Hát most a gazdag és fehér és protestáns keleti partot is utolérte a végzet. A pusztulás. A semmi. A teljes csőd.

Mert nem Detroit ment csődbe. Hanem a neoliberalizmus és a globalizáció.

És mindezért egyszer valakik felelni fognak. Mert nem a fekete gettók fognak fellázadni. Hanem az élet maga. És bosszút fog állni mindenért. Erre készüljetek.

Bayer Zsolt - magarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (7) Politika (1582) Tereb (146) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Nagyvilág (1310) Tv fotel (65) Gazdaság (705) Heti lámpás (312) Történelem (18) Belföld (10) Mondom a magamét (7546) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Autómánia (61) Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Sport (729) Vetítő (30) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Flag gondolja (36) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Jobbegyenes (2788)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>