Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
3b1e9670b4ab233b0dd434e3db568794.jpg

Bayer Zsolt: Szegény ember kincse

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

No tehát, szegény ember kincse az álom. Az  álom meg, ugye, lehet sokféle. A székelyföldi Gyulakuta lakói és a település vezetői, élükön a polgármesterrel például azt álmodták, hogy köszöntik a tusnádi szabadegyetemre érkező Orbán Viktor elnök urat.

Méghozzá oly módon, hogy az elnöki konvojt megállítják, s hagyomány szerint kaláccsal, pálinkával tisztelik meg a vendéget, akit ők tisztelnek és szeretnek.

Történt pedig, hogy a gyulakutai polgármester fel is hívta Szász Jenőt (az MPP elnökét), s kérdezte, volna-e mód minderre. Szász Jenő pedig, aki sokat tanult az elmúlt esztendők alatt, semmiképpen sem akarta megkerülni a szolgálati utat, így mindjárt felhívta az Orbán erdélyi útját szervező Németh Zsoltot, s továbbította a kérdést. Németh Zsolt pedig felelte, hogy már hogy a fenébe ne volna lehetséges, sőt! S biztosította Szászt, hogy értekezik a konvoj elnöki sofőrjével, miszerint Gyulakután meg lesznek állítva, s álljon is meg.

Szász Jenő mindezt továbbította Gyulakuta polgármesterének. Történtek pedig mindezek szerdán. Gyulakuta polgármestere és népe fölöttébb örült, s mindjárt nekiláttak a szervezésnek. Mert hát csütörtökön érkezik elnök úr repülővel Marosvásárhelyre, ott autóba száll, s nagyjából háromnegyed óra múlva már ott is lesz Gyulakután.

Felöltözött a falu népe ünneplőbe, elkészült a friss kalács, került pálinka a jobbikból, került kicsi műsor is, meg üdvözlő felirat, meg mindenféle.

Aztán már lassan szállingóztak az emberek a kultúrház elé, amikor Németh Zsolt felhívta a gyulakutai polgármestert, és közölte, hogy sajnos az elnöki konvoj Segesvár felé megy, így nem tudnak megállni Gyulakután, lévén nem haladnak keresztül Gyulakután.

Sajnálták ezt a gyulakutaiak, nagyon sajnálták, s kicsikét nem is értették, ugyanis Orbán Viktor még a büdös életbe nem került Segesvár felé. De hát megértenek ők mindent – s különben is, talán említettem már, szegény ember kincse az álom. Már el is kezdték összepakolni a holmit, mikor Varga Kálmán gyulakutai tanár úgy döntött, ő bizony kimegy a marosvásárhelyi repülőtérre, hogy legalább ott fogadja az elnök urat, s megpróbálja rávenni, jöjjön már mégis a szokott úton. Hadd érezzék úgy a gyulakutaiak, hogy nagy néha azért valóra válik egynémely álom…

S így lett. Kiment a tanárember a reptérre, illendően köszöntötte elnök urat, s előadta a kérést. Orbán felettébb figyelmesen hallgatta végig a mondandót, majd nagy örömmel közölte, hogy ő a maga részéről boldogan megáll Gyulakután, csak az a baj, hogy az egész programról most hall életében először, itt, a reptéren. De semmi baj, ismételte, mehetünk.

A tanár úr repesett az örömtől, ugrott hamar a kocsijába, s igyekezett haza Gyulakutára, de már telefonon közölte a jó hírt: Mégis jön az elnök úr! Gyulakuta népe pedig nagy örömmel visszament gyorsan a kultúrház elé. Akkor már két órája vártak, s tudták, alig egy órácska, és beteljesül az álom. Összeálltak hát megint. Ünneplősen, kalácsosan, pálinkásan, kicsike műsorukat gyakorolva. Gyulakuta nagyszerű, amúgy mozgássérült polgármestere is kiállt a helyére, öltönyösen, a negyven fokba.

S innentől meglehetősen kuszák az események. Annyit tudunk ugyanis, hogy Toró T. Tibor (RMDSZ), meg Németh Zsolt egyszer csak újra kitelefonált Gyulakutára, s nagy sajnálkozva közölték a polgármesterrel, hogy Orbán elnök úr mégis csak Segesvár felé megy. Orbán elnök úr meg azt az információt kapta, hogy a gyulakutaiak már szétszéledtek, így nincsen miért arra menjen. A gyulakutaiak fegyelmezetten, bár tagadhatatlan, némiképp csalódottan ismét szétszéledtek. Talán örökre. S megjegyezték, hogy – amint talán már említettem – szegény ember kincse az álom.

S akkor néhány megjegyzés, ha szabad. Jó, ha tudják, hogy Gyulakuta Maros megye egyetlen települése, ahol az MPP győzött a helyhatósági választásokon. Hogy világos legyen: az atlantista-realisták s az RMDSZ pusztán azért hazudta le a csillagokat az égből, hogy Orbán Viktor nehogy megállhasson egy MPP-s faluban. Disznó szerencséje van Orbánnak amúgy, hogy a segesvári úthoz közeli Szentábrahám falucska lakói nem akarták megállítani az elnök urat. Ugyanis Szentábrahám is MPP-s település. S ha meg akarták volna állítani elnök urat, akkor elnök urat elvitték volna a Fogarasba, s mostanában keveredne elő a Bucsecs hegyeiből…

Amúgy pedig, tudják miért írtam meg ezt az egészet? Hogy Orbán elnök úr ne legyen annyira naiv, s ne hagyja, hogy semmibe vegyék. Továbbá azért, mert rajta és a gyulakutai népen kívül mindenki menjen a jó …a! Hát azért…

 

Bayer Zsolt , magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (7546) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (18) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Belföld (10) Jobbegyenes (2788) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537) Autómánia (61) Heti lámpás (312) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Tereb (146) Kultúra (7) Tv fotel (65) Politika (1582) Vetítő (30) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Életmód (1) Nagyvilág (1310) Szépségápolás (15) Gazdaság (705)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>