Ma 2024 május 12. Pongrác napja van. Holnap Szervác, Imola napja lesz.
7ce5a396849056179edcf23ce2c3aa97.jpg

Bayer Zsolt: Svédek (1.)

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Egy levéllel kezdődött. E-mailben kaptam a minap, így szólt (betűhív közlés, csak a neveket vettem ki belőle!):

„Kedves Zsolt!

V. Zs. vagyok, ismerjük egymást futólag közös ismerősünk, Sz. J. révén az egykori Hegyvidéki Lokálpatrióta Polgári Körből, melynek alapítója voltam.

Természetesen azóta is nagy élvezettel nézem a műsoraidat, olvasom a cikkeidet, bárhol is jelennek meg. Most azért írok Neked (Lovas Istvántól kaptam meg az emilcímedet), mert fel szeretném hívni a figyelmedet Svédországra.

Én 1976–83 között éltem ebben az országban, egyetemre jártam ott, tehát elég jól beszélem a nyelvet, és igen nagy figyelemmel követem azóta is az ottani eseményeket. Szerintem ami ott folyik, az elképesztő, és ezért nekünk is legalább annyira kéne velük foglalkozni, mint amennyire ők foglalkoznak velünk.

Ha az Egyesült Államok a világ csendőrének képzeli magát (és úgy is viselkedik), a svédek pedig a világ lelkiismeretének, amiből óriási konfliktushegyek támadnak mind bel- mind pedig külpolitikájukat tekintve. Csak egy adat: 1983-ban, mikor Londonba költöztem, Svédország lakossága nyolcmillió volt, most már a tízhez közelít. A kétmilliós többlet szinte kizárólag betelepítés következménye, melynek többsége muzulmán bevándorló, számukat már több, mint másfél millióra becsülik. Hogy ez milyen következményekkel jár?

Üsd be a Youtube keresőjébe azt, hogy »muslim riots in Sweden«, és a következő videó hegyeket kapod: ]]>https://www.youtube.com/results?search_query=muslim+riots+in+sweden]]>.

Az már szinte »természetes«, hogy egyes malmöi, göteborgi és stockholmi elővárosokba a svéd rendőrség nem mer bemenni, mivel ők nem lőhetnek vissza (amerikai kollégáikkal ellentétben). A bevándorlók előszeretettel gyújtogatják fel saját iskoláikat, ahová a saját gyerekeik járnak, majd a kiérkező tűzoltókat, mentőket megdobálják, elzavarják.

Csak néhány példa: a göteborgi rendőrfőnök kijelenti, hogy tudomásuk van arról, hogy mintegy háromszáz svéd harcol az Iszlám Államban, de amikor visszatérnek Svédországba magukat kipihenni, nem lehet őket letartóztatni. Ugyanezen rendőrfőnök szerint az egy főre eső terroristák tekintetében Göteborg az első az európai városok közül. ]]>Http://www.gp.se/nyheter/goteborg/1.2897025-goteborg-storst-i-is-rekrytering]]>.

Vagy még egy példa: a stockholmi tanács rendelete értelmében a visszatérő Iszlám Állam harcosok előnyt élveznek a tanácsi lakásokért folyamodók sorában, abból a célból, hogy őket sikeresen visszaintegrálják a svéd társadalomba. ]]>Http://www.metro.se/nyheter/folkpartiet-stockholms-stad-vill-ge-is-krigare-fortur-i-bostadskon/EVHoet!GqYRkRRlx60g]]>.

Ha ez nem a terrorizmus állami eszközökkel való támogatása, ami kimeríti több, európai ország bűnügyi kódexét, akkor nem tudom mi! Szerintem feljelentést érdemelne illetékes helyeken!

A példákat a végtelenségig lehetne sorolni. A már huszonöt százalékos muzulmán kisebbséggel rendelkező Malmö Rosengard nevű elővárosában a migránsok aránya kilencven százalékhoz közelít, a helyi általános iskola ezer gyereke közül kettő (2) a svéd.

Baráti üdvözlettel,

V. Zs.”

A levelet megköszöntem, és arra kértem V. Zs.-t, hogy fordítsa le a mellékelt linkeket. Ő ezt postafordultával meg is tette, íme, olvassa most mindenki, okulásul: „Olvasom a blogodon a reakciókat. Valóban, nem elég, hogy a svéd miniszterelnök, Stefan Löfven eredeti szakmájára nézve hegesztő, a külügyminiszteri poszton tetszelgő Margot Wallström is egy sima gimnáziumi érettségivel rendelkezik csupán.

A svéd politikai életről érdemes azt megjegyezni, hogy ott minden fordítva van, mint amihez mi szokva vagyunk: ott a baloldal folytat NATO- és Európai Unió-kritikus politikát, mint ahogy a jelenlegi kormány több tagjáról ezt megjegyzik.

Továbbá, a hetvenes-nyolcvanas évek nyugat-európai hagyományait követve, Svédországban a baloldal hagyományosan – így még ma is – arab-, illetve Palesztina-párti, ennek megfelelően egyedüli európai uniós országként tavaly elismerték Palesztinát, ami komoly diplomáciai mosolyszünetet eredményezett Izraellel.

A szociáldemokrata, piacvezető esti újság, az Aftonbladet rendszeresen hoz Izrael-kritikus cikkeket, néhány éve arról cikkezett, hogy az izraeli hadsereg/titkosszolgálatok palesztin sebesültek-holtak szerveivel kereskednek.

Rendszeresen ad teret olyan cikkeknek, amelyekben Izraelt apartheiddel vádolják.

Mint láthatjuk, a dolgok a fejük tetejére álltak náluk a nálunk megszokotthoz képest.

A Jobbikhoz hasonlított, 1988-ban alapított Svéd Demokraták (Sverigedemokraterna) a kezdetekben független politikát folytatott, etnikai svédbarát és bevándorlásellenes retorikával, évekig sikertelenül. Végül 2010-ben bejutottak a parlamentbe, és egyidejűleg megváltozott az irányvonaluk is. Hangsúlyozták Izrael és a cionizmus támogatását, és egyes források szerint izraeli finanszírozással is bírnak. Viszont ezzel a politikai fordulattal (ennek köszönhetően?) megszűnt a pártot addig övező médiavákuum, és manapság már biztos, húsz százalék feletti támogatással rendelkezik.

Ennek a fordulatnak a jeleként a választások éjszakáján az izraeli zászlót ott lobogtatták a párt központjában.

Mindenesetre »árnyékkülügyminiszterük«, Kent Ekeroth édesanyja lengyel zsidó, aki a hatvanas években vándorolt be Svédországba. Ekeroth 2010-ben Budapesten részt vett egy Izrael–Palesztina konferencián, amit az izraeli követség rendezett és finanszírozott, közte az ő utazását is.

Ezért nem jöhetett létre együttműködés a Jobbikkal, amire 2009-ben tettek kísérletet egy európai nemzeti pártok szövetsége formájában, amelyben a nyíltan Izrael- és cionista-szimpatizáns pártok (például a belgák) eleve nem is vettek részt, és amiből már a legtöbb párt ki is vonult, ahogy egy fordulattal egyre inkább az iszlámot helyezik első helyre az ellenségek sorában (mint például Marine Le Pen és a Front National).

Térjünk vissza Svédországhoz.

Hivatalos adatokat a rendőrség nem akar közölni, de a nemi erőszak esetek kilencvenöt százaléka bevándorlókhoz köthető. Egész alternatív médiaiparág jött létre, ahol napi szinten listázzák az eseteket, amiket a mainstream média megtagad közölni (]]>http://www.exponerat.net/category/sexualbrott/]]>).

A Facebookon külön csoport alakult Mi, akik erőteljes intézkedéseket követelünk az erőszakhullám ellen elnevezéssel (]]>https://www.facebook.com/Vi-som-kr%C3%A4ver-krafttag-mot-den-svenska-v%C3%A5ldt%C3%A4ktsv%C3%A5gen-331312140289598/]]>).

Az egyes eseteket mind a média, mind a rendőrség igyekszik elbagatellizálni, az elkövetők érvrendszerét átvéve az áldozatokat »felbújtóként« ábrázolva, akik csak »azt kapták«, amit megérdemeltek.

Előző levelemben említettem az esetet Alvestában. Engedelmeddel az egész cikket nem fordítanám le, mivel elég hosszú, hanem egy kicsit megszerkesztve adom vissza, remélem, így megfelel:
A tíz (és nem tizenegy) éves lányt egy afrikai (szomáliai), felnőttnek tekinthető (száznyolcvan centi magas, nyolcvanöt kilós) osztálytársa erőszakolta meg októberben. Annak ellenére, hogy a srác fizikailag felnőttnek tekinthető, a negyedik osztályba járt együtt a kislánnyal. A kislányt már többször »tapizta« korábban, és emiatt az iskola rektora elé is került tavasszal, aki azzal mentegette, hogy »a fiúk azok fiúk«, valamint előadást tartott a panaszos szülőknek arról, hogy »mindenkinek ugyanolyan az értéke«.

A kislányt az iskolaudvaron egy bozótba vonszolta, és ott análisan közösült vele. A cikk írója nem tudja a srác életkorát, de megemlíti, hogy a bevándorlók sokszor alacsonyabb kort adnak meg, hogy ezzel is jogosultak legyenek a családi pótlékra és egyéb szociális támogatásokra. Mindezek tetőpontjaként a városi tanácsban az egyik képviselő (Thomas Johnsson, Moderat (Mérsékelt) Párt, amelyik együtt ül a Fidesszel az Európai Néppártban) az egész esetet úgy minősítette, hogy csupán »sötét alakok zavarkeltéséről van szó«, amelynek a célja »az iskolai élet károsítása«.

A kislány apja elmesélte az internetes újságnak (Fria Tider), hogy »hányt ettől a nyilatkozattól«, de elhatározta, hogy tisztázza az ügyet Johnssonnal, akit felhívott, és elmondta neki, hogy ez a legostobább és legbántóbb nyilatkozat volt, amit valaha hallott. Ezek után időpontot kért a havi hatvanhatezer koronás fizetést felvevő politikustól annak fogadóórájára, mire az letette a kagylót (]]>http://www.friatider.se/m-toppens-attack-mot-flickans-familj-det-var-ingen-v-ldt-kt]]>).”

Nos, ezt írta a svédországi állapotokat jól ismerő V. Zs. nekem, és én úgy ítéltem meg, hogy mindezt közzé kell tennem. Mert mindannyiunkat érintő dolgokról esik itt szó, és nem mondhatjuk, hogy Svédország messze van, mert Svédország itt van.

És a svéd kormány, valamint a legkülönbözőbb svéd szervezetek veszik maguknak a bátorságot, hogy Magyarországot és a magyarországi viszonyokat kritizálják.

(Folytatjuk)

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Heti lámpás (313) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1) Kultúra (9) Jobbegyenes (2801) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (537) Rejtőzködő magyarország (168) Tereb (146) Belföld (11) Politika (1582) Flag gondolja (36) Autómánia (61) Gazdaság (708) Vetítő (30) Tv fotel (65) Egészség (50) Életmód (1) Mozi világ (440) Nagyvilág (1310) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (7593) Történelem (18) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>