Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
b536e7ce7a3d7629a04e9126084a01c7.jpg

Bayer Zsolt: Quaestor

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A Quaestorban a nevét bírom a legjobban. Ami ugye azt jelenti, hogy az államkincstár őre. Hihetetlen… De ez mellékes, ennek szimbolikájáról majd akkor, ha mindenki a megfelelő helyre kerül.

Most vessünk egy pillantást a tényekre, és az azokból levonható következtetésekre.

A Buda-Cash bedőlésével kezdődött. Kiderült, hogy nevezett brókerház úgy tíz év alatt 150-160 milliárd forintot tüntetett el.

Miért derült ez ki, és miért éppen most?

Azért, mert most vált esedékessé az átfogó vizsgálat. Azért most, mert a szocialista kormányzat annak idején úgy módosította a vonatkozó törvényt, hogy ezeket a pénzintézeteket csak ötévenként kell átvizsgálni.

Amióta a botrány kitört, még senki sem kérdezte meg a szocialistáktól, miért módosították annak idején így a törvényeket. És tényleg! Miért? Valószínűleg azért, amiért annak idején törvénymódosításokkal és új törvények megszavazásával a szocialista–szabaddemokrata koalíció tette lehetővé az olajszőkítést. Horn Gyula kormánya volt hatalmon éppen, és olyan jogszabályi környezetet hozott létre, hogy az olajszőkítők szabadon dolgozhassanak és a paradicsomban érezhessék magukat. Még azt sem tudjuk, hány ezermilliárdot loptak el akkor ezt kihasználva, és hogy abból a pénzből mennyi került Portikékhoz és mennyi a szocialista–szabaddemokrata illetékesekhez. És már nem is fogjuk megtudni soha.

De azt talán még megtudhatjuk, miért (kiért, kikért) módosították úgy a vonatkozó törvényeket, hogy öt évig azt csinálhassanak a brókerházak, amit akarnak. Ennek talán még utána lehet menni.

De egyelőre ott tartunk, hogy a Buda-Cash bedőlése után a szocialisták, egyéb baloldali tömörülések és sajtóappendixeik Matolcsy György és Orbán Viktor lemondását kezdték el követelni. Mondom még egyszer, hogy világos legyen: ez a kormányzat most jutott el odáig, hogy az előző kormány idején megváltoztatott törvény alapján először ellenőrizze a brókerházak működését. Az első ellenőrzés során azonnal lebuktatta a csalást és a csaló gazembereket. Mire a csalást lehetővé tevő legnagyobb gazemberek azt követelik, hogy a csalást feltárók mondjanak le.

Ilyet Ionescu sem tudott volna kitalálni.

És még nincs vége. A Matolcsy és Orbán lemondását követelők legfontosabb „érve” az volt, hogy a Buda-Cash brókerházhoz tartozó három bank takarékszövetkezetből bankká alakulását Matolcsyék engedélyezték.

Igen. Ez igaz.

Csak az a baj, hogy a nevezett három bank a Buda-Cash brókerház sikkasztásának éppúgy vesztese és elszenvedője, mint minden más érintett.

A három bank a jó oldalon áll. Olyan ez, tudják, mintha bemenne egy ember a rendőrségre, és így szólna: – Jó napot kívánok! Ellopták az aranyórámat. Mire a rendőr: – Az óra a magáé volt? – Igen. – Akkor tehát magának is köze van a lopott órához, letartóztatom!

Ezek ilyen fiúk. És szemrebbenés nélkül ilyenek. Ez a legfélelmetesebb.

Aztán még fel sem ocsúdtunk a Buda-Cash-ügyből, jött szolid intermezzóként a Hungária Értékpapír szinte elhanyagolható, alig pár százmilliós sikkasztása, hogy aztán kiboruljon a Quaestor-botrány.

Ennek kapcsán pedig – nem fogják elhinni! – az ellenzék Orbán Viktor lemondását követeli. „Érve” a következő: A miniszterelnök szerdán közölte, hogy a Buda-Cash-botrány után utasította a minisztériumokat, ha van közpénz, amit valamilyen hasonló pénzintézetben tartanak, azonnal vegyék ki, mert a hírek szerint dominóeffektus várható, és mások is bedőlhetnek. És a Buda-Cashben például bent ragadt közel hetven önkormányzat pénze, de még a honvédség valamilyen önkéntes biztosító pénztárának pénze is.

Na erre jöttek a szemrebbenés nélküliek, és egymás sarkára taposva tolongtak a kamerák elé, hogy Orbán „beismerte”, Orbán „cserbenhagyta” (mármint az embereket), Orbán „bennfentes kereskedett” stb., stb.

Próbálom megfejteni és érthetővé tenni. Az az új csapásirány, hogy ha Orbán tudta vagy sejtette a Quaestor várható bedőlését, szólnia kellett volna az embereknek is, hogy menekítsék a pénzüket.

Akkor most modellezzük a következőt: Orbán Viktor olyan információt kap, hogy a Buda-Cash után várhatóan a Quaestorral is baj lesz. Ekkor a miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatót hív össze, ahol bejelenti, hogy a Buda-Cash bedőlése után információi szerint dominóeffektus várható, további pénzintézetek is bedőlhetnek, például a Quaestor, úgyhogy azt javasolja, mindenki azonnal menekítse ki a pénzét.

A sajtótájékoztatót követő két órán belül összeomlott volna a magyar bankrendszer. Egy ilyen miniszterelnöki (pénzügyminiszteri, gazdasági miniszteri, jegybankelnöki – mindegy!) bejelentés után a lakosság megrohamozta volna az összes hazai pénzintézetet, és pánikszerűen vette volna ki a pénzét, megtakarításait. Ugyanis egy ilyen pánikreakcióhoz nemhogy egy kormányzati bejelentés, de egy suttogó propaganda is bőven elég. Lásd Postabank. (És lásd a szerdai esetet, amikor egy suttogó propaganda miatt az Erste Banknak hivatalos közleményt kellett kiadnia. Meg lennék lepve, ha az Erste várható csődjéről keringő rémhírt nem valamelyik ellenzéki ügynök dobta volna be a köztudatba, mert hát most annyira jól jönne sok-sok ezer bankok előtt tolongó, pánikba esett, pénzét menekítő ember…)

Egyszóval a miniszterelnök csak egy dolgot nem tehetett: azt, amit ezek a gazemberek számon kérnek rajta, és amire hivatkozva a lemondását követelik. Ha megteszi, már összeomlott volna a magyar bankrendszer, és akkor szemrebbenés nélkül követelnék a lemondását ugyanezek. Úgyhogy: nyugalom, türelem. Bármennyire is nehéz ezeket a rohadékokat elviselni…

Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (705) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Sport (729) Belföld (10) Tv fotel (65) Mozaik (83) Életmód (1) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Nézőpont (1) Mondom a magamét (7546) Nagyvilág (1310) Rejtőzködő magyarország (168) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (537) Jobbegyenes (2788) Tereb (146) Heti lámpás (312) Kultúra (7) Történelem (18) Egészség (50) Flag gondolja (36) Politika (1582) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>