Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
50367f4f6cf7e6594b39107516a814e2.jpg

Bayer Zsolt: Ördög

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Szomorú és felettébb tanulságos írás jelent meg a Heti Válasz legfrissebb számában. Foglalkozik az írás pediglen a gyöngyöspatai „sajnálatos események” kapcsán a gyöngyöspatai „rettegő” cigányok előéletével. 

Fontos, hogy ismerjük ezt az előéletet. Ugyanis ez az előélet más megvilágításba helyezi a rettegés fokát.

Akiknek nem volt hályog a szemén, persze eddig is tudták, nincs minden rendben azzal a rettegéssel. Akik hajlandók szóba állni Valóság nevű nagybátyánkkal, pontosan tudják, hogy az országban nem csupán rettegő cigányok és rasszista magyarok élnek. Egészen pontosan: az országban, kisebb-nagyobb közösségekben, kisebb-nagyobb településeken az egyáltalán nem rasszista magyarok rettegnek gátlástalan, szociopata cigányoktól. Ezt sikoltozza Valóság nevű nagybátyánk, de hangját elnyomja a „PC” monoton és ostoba zakatolása, továbbá az ún. „jogvédők” minden jogot és emberséget zárójelbe tevő s megkérdőjelező ordítozása. Ezen ordítozás egyetlen célja pedig nem más, mint az önigazolás.

„Közülünk a legbátrabbnak is csak ritkán van bátorsága ahhoz, amit voltaképpen tud… – mondja Nietzsche. Majd hozzáteszi: – Minden rendszerező iránt bizalmatlan vagyok, s kitérek az útjukból.
A rendszer akarása a becsületesség hiánya.” Igen. A mi jogvédőink pedig kizárólag rendszerben képesek gondolkodni. Rendszert akarnak bármi áron, amelyben a többség valamely elvont és idióta eszme oltárán feláldozza Valóság nevű nagybátyánkat. És mindent elvisel. Ebben áll gyávaságuk és becstelenségük – amennyiben a „becsületesség hiánya” becstelenség. De valahol a végtelenben, ahol állítólag a párhuzamosok is találkoznak, az kell legyen…

Nos, a Heti Válasz cikkéből megismerünk egy Ördög becenévre hallgató cigányt. Amúgy születésekor, amikor még azt gondolta mindenki, Homo Sapiens-sapiens lesz belőle, Baranyi Rolandnak neveztették. Aztán felnőtt, lett belőle Homo Erectus, s lett belőle Ördög. (Imádom az ilyesféle szimbólumokat…) S akkor következzék egy rövid idézet a cikkből: „A bírósági iratok szerint Baranyi Roland 2006-ban okirat-hamisítást követett el, ezért jogerősen 30 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, ugyanebben az évben lopás, garázdaság, könnyű testi sértés miatt (a hegybíró háza előtti támadásért) egy év börtönt kapott, két év próbaidőre felfüggesztve. 2007 februárjában lopáson érték, emiatt figyelmeztetésben részesítették. Szeptemberben súlyos testi sértést követett el, amiért egy év – három évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélték. 2008-ban falopásért és garázdaságért is elítélték, és lopásért 30 nap közmunkára ítélték jogerősen. Majd rátámadt a rendőrre – ebben az ügyben még folyamatban van a nyomozás.”

Na most, Ördög az egyik rettegő cigány. S ő az egyik gyanúsítottja az április 26-i támadásnak, melynek során a porba hugyozó barmot és társait majdnem meglincselték. Kérdésem mindössze egy volna: Hogyan lehet az Ördög szabadlábon? Kérdezem ezt legelőször is a szeretve tisztelt hazai igazságszolgáltatástól.

Mondják, drága hölgyeim és uraim, maguk tényleg teljesen idióták? Tényleg meg kell öljön az Ördög valakit, hogy végre börtönbe kerüljön? És akkor majd felveti valaki az igazi felelősség kérdését? Mondjuk azt, hogy egy teljesen idióta igazságszolgáltatás felelőssé tehető-e egy valószínűsíthető jövőbeni gyilkosságért?

Kérdezem továbbá a szeretve tisztelt Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének illetékesét, aki nagy érzékenységet tanúsít a hazai cigányság problémái iránt, és előszeretettel tesz sétákat Gyöngyöspatán: Árulja már el az úr, látott már odahaza bronxi fekát, aki rátámadt egy rendőrre, és még életben van? Még nem? Akkor komoly baj van Önöknél az emberi jogokkal, Uram! Vagy Önök pontosan tudják, mi a teendő az Ördöggel, csak… Csak lásd Nietzsche, fentebb…

Akár így, akár úgy, nagyon rossz hírem van a rendszerben gondolkodóknak: nem csak cigányok élnek Magyarországon. És Valóság nevű nagybácsink nem elpusztítható.

Bayer Zsolt, magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (7501) Gasztronómia (539) Heti lámpás (310) Belföld (10) Jobbegyenes (2778) Tereb (146) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Vetítő (30) Mozi világ (440) Történelem (17) Politika (1582) Nagyvilág (1309) Mozaik (83) Kultúra (6) Gazdaság (702) Flag gondolja (36) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Autómánia (61) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>