Csak farizeusok. A két világot kijelölte Gyurcsány beszéde az elmúlt napokban, és Orbáné tegnap.

Az a két világ.

Gyurcsány nem vacakolt sokat. Ez a múltból érkezett igazi karrierista kijelölte az általa elképzelt és kívánatosnak tartott jövő legfontosabb lépését: a jobboldallal nincs megbékélés, nincsen párbeszéd, aki a jobboldallal egyáltalán szóba áll, az a demokrácia elárulója és ellensége.

Soha, soha egyetlen pillanatra ne felejtsük el, hogyha nem lett volna rendszerváltás, ma egészen biztosan Gyurcsány Ferencnek hívnák az MSZMP főtitkárát. Ma úgy gondol önmagára, mint a demokrácia őrére, és alig látható, ám annál elszántabb serege ájultan nézi őt ebben a szerepkörben.

És kétségtelen tény, hogy Gyurcsány politikatörténeti bravúrt vitt végbe: ő az egyetlen a földön, aki már négy éve nincs kormányzati szerepben, és mégis nő az elutasítottsági indexe. Ők az egyik világ.

A másik világ a miénk – és ezt a világot villantotta fel Orbán az évértékelőjében. Mindenekelőtt jegyezzük meg a Reagan elnöktől idézett aforizmát: „Uraim! – szólt Reagan az első kormányülésen, én két dolgot gyűlölök: az inflációt és a kommunizmust. Kérem, ezzel a kettővel kezdjenek valamit!”

Zseniális. És mindjárt kijelöli a másik világ legszigorúbb határát. A többi: szikár felsorolás és a hit, hogy minden másképpen lesz. Felsorolása mindannak, ami eddig megváltozott. Ebben pedig tényleg legfontosabb a lelki elem. Hogy három éve nem a fal mellett járunk. S hogy ismét érvényben van az egykorvolt, a rendszerváltáskor megkötött, majd 2002 után felmondott konszenzus: hitelekből nem finanszírozunk jóléti intézkedéseket.

A másik világ ezt felmondta. Akármit is hazudoznak most összevissza teli pofával, ezt (is) felmondták. És tönkretették ezt az országot. Aztán széles gesztusokkal, ellentmondást nem tűrő hangon értekeztek pél­dául arról, hogy milyen szánalmas ez a magyar társadalom, és főleg a magyar ifjúság, mert hát „nem elég mobil”. Szinte érthetetlen – mondták –, hogy nem mennek a fiataljaink külföldre. Nincs bennük vállalkozó szellem, meg aztán, tették hozzá gúnyosan és álszent aggodalommal egyszerre, nyelveket sem beszélnek ezek a bunkók. És „el lehet menni” – hangzott a szállóigévé lett aljasság. És most? Most össznépi szájtépés lett abból, hogy elmennek a fiatalok. Ezen szörnyülködnek ugyanazok, akik négy éve még az immobilitást kárhoztatták.

Két világ – mondom. Kérkedve csak ők képesek hazudozni. S ezen a térfélen maradt a nemzeti gondolat is, az önbecsülés is, a jövőbe vetett hit is, a legalább középtávú gondolkodás képessége is. S annak felismerése, hogy nem a létező világok legjobbika a globális piacgazdaság.

Odaát, abban az internacionalista másik világban egyetlenegy gyógyszert ismernek: hitelfelvétel, osztogatás, megszorítás, megint hitelfelvétel. 1978 óta ezt csinálják. Hogy is írta Mark Twain? „Időnként elmegyek az orvoshoz, megvizsgáltatom magam, mert az orvos is élni akar. Aztán elmegyek a gyógyszerészhez, és kiváltom az orvosságot, mert a gyógyszerész is élni akar. Aztán az orvosságot a csatornába öntöm, mert én is élni akarok.” Nem véletlenül idézte ezt Orbán. Ebben vagyon összefoglalva például az IMF gyógymódja és annak megfelelő fogadtatása.

A globális piacgazdaság jelen állapotában fenntarthatatlan.

A világ jelen állapotában fenntarthatatlan.

Az összes szabad piacról felböfögött ócska közhely avítt és unalmas és életveszélyes. Mi tudjuk ezt. Erről szólt Orbán beszéde. S arról, hogy e tudás birtokában kell valami újat kitalálni. Ők azt tudják, hogy minden úgy jó, ahogy annak idején a pártszemináriumokon, majd azt követően a gyorstalpaló „kapitalistaképzőkben” a fejükbe verték.

Azt tudják, hogy internacionalizmus meg globalizáció, meg szabad piac, meg „merjünk kicsik lenni”. Ők arra képesek, hogy Victor Pontát hívják meg a saját évértékelő beszédjükre. Mesterházy majd annak a román miniszterelnöknek fog szónokolni, aki azzal az ígérettel nyert odakint választásokat, hogy azonnal megszünteti a marosvásárhelyi orvosegyetemen a magyar kart. És megszüntette. Mesterházy az ő szent fenekébe fog beléomolni.

Két világ. És muszáj választani.

(P. S.: március 9-én, Victor Pontát mi is fogadjuk majd a BS előtt. Szelíden, békességgel, sok-sok székely zászlóval. Hogy érezze a törődést. Az a másik világ pedig érezze, hogy bármit tesz, rosszul teszi. Úgyhogy kezdjétek terjeszteni: március 9-én várjuk a román miniszterelnököt!)