Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Bayer Zsolt: Gyűjtésből kampány

Bayer Zsolt: Gyűjtésből kampány

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Legyünk pontosak: ez nem politika. Ez egyszerű, visszataszító embertelenség.

Naponta követ el valami aljasságot az ellenzéki média (amely ma már maga a nagyrészt külföldről finanszírozott ellenzék), de tegnap túltettek minden eddigi becstelenségükön és embertelenségükön.

Egy beteg kisfiú ügyéről van szó.

Napok óta vezető téma volt az országban, hogy egy Zente nevű, tündéri és sajnos súlyosan beteg kisfiú számára ]]>gyűjtést indítottak]]> a szülei, ugyanis az a gyógykezelés, amely reményt adhat meggyógyulására, iszonyatos összegbe, hétszázmillió forintba kerül. A nyilvánosság előtt zajló akcióból, a gyűjtésből országos ügy lett, sőt országhatárokon is átívelő összefogás, amelynek eredményeként néhány nap alatt össze is gyűlt a szükséges összeg.

Az összefogásról, a gyűjtés aktuális állásáról naponta adtak hírt az újságok és a portálok, érdemes felidézni, milyen címekkel: „Gyűjt az ország Zentének, de hogy lehet egy gyógyszer 700 millió forint?” – írta a HVG.

S még néhány további, jellemző címadás: „A Falco-szurkolók is gyűjtenek Zentének”, „Hétszázmillió forintos gyógyszerre gyűjtenek Zentének”.

A sort hosszan folytathatnánk, minden cím és minden cikk ebben a hangnemben íródott, valóban úgy tűnt, hogy egy nemes ügy mellett mindenki, politikai állásfoglalásától függetlenül képes az emberség és a jóérzés hangján megnyilvánulni.

Úgy tűnt, nem kivétel ezalól az Index nevű portál sem. Csak a tények kedvéért idézzük ide, milyen címek alatt foglalkozott a dologgal a nevezett hírportál: „Pár nap alatt összegyűlt Zentének 700 000 000 forint”, „Már az összeg harmada összejött Zente 700 milliós kezelésére”. Tehát „gyűjtés”, „összejött” – vagyis pozitív kicsengésű, illetve semleges megfogalmazások, az ügyhöz méltóak.

Aztán történt valami.

Az történt, hogy Zente édesanyja, miután összegyűlt a szükséges pénz, köszönetet mondott az embereknek, és közülük kettőt is megnevezett: Mága Zoltánt és Mészáros Lőrincet.

Még az édesanya köszönetnyilvánítása előtt kiderült az is, hogy egy adakozó egymaga 100 millió forintot adott Zente gyógyulására. És ami még nagyon fontos: az édesanyától tudjuk, hogy ez az illető kifejezetten háttérben akart maradni, és nem akarta, hogy neve, adománya nyilvánosságot kapjon.

Ezek után jól tette-e az asszony, hogy mégis megemlített két személyt név szerint? Ezen lehet vitatkozni, de a történet szempontjából teljesen mindegy. Ami a lényeg: miután Mészáros Lőrinc neve előkerült, és valószínűsíthető, hogy a százmilliós adomány is hozzá kötődik, az Index ezzel a címmel adott hírt a dologról: „Mészáros Lőrinc is milliókat tolhatott Zente kampányába”.

Vagyis a gyűjtésből, az összefogásból, az emberségből egy csapásra „kampány” lett, ráadásul „Zente kampánya”. Amibe „Mészáros” milliókat „tolt bele”. Egy csapásra odalett minden pozitívum, és az Index minden skrupulus nélkül negatív felhangú politikai üzenetű lejáratást gyártott ebből is.

A legnagyobb ellenzéki hírportál a legaljasabb, legátlátszóbb, legnyilvánvalóbb politikai okból képes volt lerángatni önmaga mellé, a mocsokba egy beteg kisgyerek nevét éppúgy, mint az adakozóét. Ugyanis az Index nevű hírportálnak nem számít sem Zente, sem Zente családja, sem Zente élete, csak és kizárólag a napi politika legalja.

Illetve, legyünk pontosak: ez nem politika. Ez egyszerű, visszataszító embertelenség. És kivételesen álljon itt az utókornak az is, aki mindezt – nyilván a napos szerkesztő és a főszerkesztő tudtával és akaratával egyezően – elkövette: SG. Ez a monogramja. És ez elég is. Nevük ugyanis az embereknek van.

Bayer Zsolt -]]> www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Történelem (17) Szépségápolás (15) Sport (729) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2778) Gazdaság (702) Életmód (1) Tv fotel (65) Autómánia (61) Vetítő (30) Irodalmi kávéház (537) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (7501) Nézőpont (1) Kultúra (6) Mozaik (83) Gasztronómia (539) Heti lámpás (310) Nagyvilág (1309) Tereb (146) Flag gondolja (36) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (10) Egészség (50) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>