Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
553ceebacb471542a09fd2566e085959.jpg

Bayer Zsolt: Egy hét hírei

Flag

Szöveg méret

3
Átlag: 3 (1 szavazat)

„Több mint ötvenezer emberen próbáltak ki gyógyszereket nagy nyugati cégek az NDK-ban a keletnémet pártállam közreműködésével, a kísérletekbe többen belehaltak” – jelent meg a hír e hét hétfőjén.

Majd így folytatódik az írás: „A hamburgi hírmagazin szerint az NDK a hetvenes és a nyolcvanas években az volt számos nagy nyugati gyógyszergyár számára, mint most Kína, India vagy Oroszország: kísérleti terep, ahol olcsón és hazainál jóval megengedőbb szabályozás mellett lehetett kipróbálni gyógyszereket embereken.”

Ez különösen megdöbbentő bekezdés. Ugyanis ebből az derül ki, hogy napjainkban a nyugat-európai és amerikai gyógyszergyárak zavartalanul folytatják ezt a gyakorlatot, a Távol-Keleten és Oroszországban.

S a megdöbbenés után azonnal nézzünk szembe a ténnyel: az emberi jogokra oly’ kényes és oly’ büszke Nyugat így tekint ránk: kísérleti alanyok vagyunk nekik, akiken minden kipróbálható, akiknek minden eladható, s akiket persze ki lehet oktatni emberi jogokból és modernségből.

S hogy mindez a keletnémet kommunisták tudtával és beleegyezésével történt? Hogy eladták pénzért állampolgáraikat? Hát persze! S ebből mindjárt az is nyilvánvaló, vajon miért van olyan jóban a Nyugat a volt keleti kommunista pártokból kinőtt keleti „szociáldemokrata” pártokkal. Ezért. Mert az utódpártok, ha hatalmon vannak, éppen úgy adják el állampolgáraikat és hazájukat a Nyugatnak, ahogy eladták akkoriban.

Keddi a következő hír: „Hétfőn Gary Pruitt, az Associated Press (AP) vezető amerikai hírügynökség elnök-vezérigazgatója levélben tiltakozott Eric Holder igazságügyi miniszternél amiatt, hogy a kormány 2012 áprilisában és májusában két hónapon át lehallgatta a cég mintegy húsz munkatársának céges- és magántelefonjait.”

Íme, megérkeztünk az Egyesült Államokba. Íme, itt az új Watergate-botrány. Persze mindez egy cseppet sem fogja megakadályozni az Egyesült Államokat és Budapestre akkreditált nagykövetét, hogy kioktasson bennünket a sajtószabadság mibenlétéről és úgy általában a demokráciáról. Ebben még az ugyanazon a napon kirobbant másik botrány sem fogja gátolni őket, ugyanis gátlástalanok. Íme, a hír: „Az amerikai adóhivatal (IRS) szándékosan vetett alá célzott és pótlólagos vizsgálatnak konzervatív nonprofit csoportokat, ami »azt a látszatot kelti«, hogy a hatóság »nem elfogulatlan« – áll az amerikai pénzügyminisztérium belső vizsgálatáról nyilvánosságra hozott jelentésében.” Továbbá: „Amerikai ajtóértesülések szerint a csúcsvezetők is tudtak az amerikai adóhivatal (IRS) célzott vizsgálatairól.” Gratulálunk! Igazán szép, emberi és demokratikus hozzáállás, addig is, ameddig kiderül, ki tudott még a dologról, a biztonság kedvéért majd mi szégyelljük magunkat, itt, az egykori Fal mögött.

És természetesen ezért is a mi arcunkon ég a bőr: „Az orosz titkosszolgálat kémkedés vádjával letartóztatott egy amerikai diplomatát, Ryan C. Fogle-t azzal vádolják, hogy orosz állampolgárokat akart ügynöknek beszervezni. A diplomatánál az FSZB emberei egy csomó kémfilmbe illő felszerelést találtak, volt nála a városi dzsungelben való túléléshez bizonyára nélkülözhetetlen kés és gyufa is. Ezen kívül néhány köteg ötszázeurós bankjegy és persze a követségi azonosító egészítette ki a kompakt kis felszerelést.”

Ez utóbbi hírből is látszik, hogy az amerikai külpolitika nem csak maradéktalanul tiszta és demokratikus, de végtelenül profi is. Ezen a téren is megvan minden erkölcsi és szakmai alapjuk, hogy bárkit bármiről kioktassanak.

S még egy apróság, ami már egyhetes: „Stephan Hawking professzor, az egyik legnagyobb ma élő fizikus úgy döntött, csatlakozik az Izrael elleni tudományos bojkotthoz, és nem jelenik meg egy nemzetközi konferencián, amelyet Simon Peres izraeli államfő rendez Jeruzsálemben. Hawking nyilatkozata szerint Izrael palesztinokkal szembeni viselkedése miatt döntött úgy, hogy nem vesz részt a »Szembenézés a holnappal« konferen­cián, amire a meghívást korábban már elfogadta.” Nos, Hawking – joggal – napjaink „sztárolt” tudósa. Döntésének mindenképpen hírértéke van. Túl sok is: a magyar sajtó megoldotta, hogy erről ne értesüljön a magyar közvélemény. Izraelben így kommentálták: „Hawking, a Cambridge-i Egyetem fizika- és matematikaprofesszora súlyos betegsége miatt tolószékéhez van láncolva, amely a legkülönbözőbb technikai eszközökkel segíti mozgását és kommunikációját. A kérdés már csak az, a beszédét közvetítő hanggenerátort is bojkottálni fogja, amelynek lelke egy izraeli fejlesztésű eszköz?” (Amit iz­raeli kommentelők írtak a tudósról, az egyszerűen idézhetetlen…)

Álljon itt még valami, hogy visszatérjünk Európába és a bennünket ostoba és aljas sajtóján keresztül leginkább bíráló Németországba: „Egyre mélyülő ellentét feszül a betelepülő svábok és az őslakosok között Berlinben, a konfliktus gócpontjában szinte mindennaposak a svábokat gyalázó felira­tok a falakon, egy titkos sváb »szeparatista« szervezet pedig saját »gettó« kijelölését követeli, és csak félig ironikusan. Még hogy rasszizmus? Németországban? A svábok ellen? Ugyan kérem! Ez színtiszta hazugság. Rasszizmus csak Magyarországon elképzelhető, és nem a svábok ellenében…

Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Autómánia (61) Mondom a magamét (7501) Történelem (17) Titkok és talányok (12) Sport (729) Gazdaság (702) Vetítő (30) Tv fotel (65) Belföld (10) Nézőpont (1) Életmód (1) Kultúra (6) Flag gondolja (36) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Tereb (146) Heti lámpás (310) Politika (1582) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (537) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1309) Jobbegyenes (2778) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>