Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
lead-cropped-0-1.jpg

Bayer Zsolt: Dávid halmoz

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Nem tudjuk hirtelen, mit kezdjünk a „politikusbűnözéssel”, az „álláshalmozással” no és persze magukkal a „politikusbűnözőkkel”

Persze, az az igazság, hogy nem először bizonytalanodunk el.

Mert ugye, volt már úgy, hogy a leghangosabb, legagresszívebb, legkérlelhetetlenebb antiszemitáról derült ki, hogy zsidó, és ma már rabbinak készül.

Aztán a rettenthetetlen, az állampolgárokat a rendőrség helyett megvédelmezni kész Magyar Gárda egyik tagját az első éles helyzetben szarrá verték Gyöngyöspatán, igaz, a nagy harcos matarészeg volt, és éppen ábrákat pisált a porba a cigánysoron.

Aztán olyan is előfordult, hogy az EU-zászlót égető, az EU-zászlót a parlamentről leszedő képviselőről kiderült, hogy az EU-képviselőként tevékenykedő párttársától több mint egymillió forintot kap, mint annak asszisztense. Vagyis felveszi a lét az EU-tól, közben meg elégeti a zászlaját. Ugyanez a képviselő egyébként beállította Torgyán doktor rekordját, ugyanis a nagy hírű kisgazda politikuson kívül ő az egyetlen, aki a feleségét bevitte magával a parlamentbe, mégsem árt, ha a családban két képviselői fizetés is akad. („A menyét magával hozta a menyét”. Vagy a nejét…)

De akadtak itt gárdista honleányok, akik két gárdistafelvonulás közötti szünetben pornóban nyomultak, volt ott „péniszpumpa” meg seggrészeg csávó a görög tengerparton, aki üvöltve „helótázta” a görög melósokat (nekem ő a kedvencem).

Aztán ott a kedves tekintetű tapolcai képviselőjük, aki többször, több helyen – mondhatni folytatólagosan – aneszteziológusként beszélt saját magáról, ami bátrabb, egyszersmind penetránsabb és aljasabb hazugság, mint Fodor Gábor adjunktusi titulusa egyetemi szobájának ajtaján.

No és el ne felejtsük a jó Kovács Bélát, akiről még csak most fog kiderülni minden…

És most itt ez az álláshalmozás. Ez egy időben a mániájává vált a pártnak és a párt vezetőinek. Erről néhány éve még ilyesmiket olvashattunk a hozzájuk kötődő médiában:

„A párt alelnöke szerint széles körű társadalmi igény mutatkozott az elharapózott politikusi álláshalmozás felszámolására, amely a párhuzamos tisztségek mellett magában foglalja a több helyről felvett költségtérítés esetét is. A képviselő szerint egy feladatait tisztességesen ellátó országgyűlési képviselő – főállása mellett – nem képes más feladatot ellátni. Novák Előd kijelentette, a politikusbűnözés törvényesített fajtájának számító álláshalmozás mára követendő normává vált a parlamentben.”

Nagyon szép.

Vagy itt a másik érzelmes vallomás:

„A Jobbik Magyarországért Mozgalom alapszabályban tiltja a politikai álláshalmozást. A politika józan gondolkodást feltételezve egy szolgálat. A szó nemes értelmében. Teljes embert igényel, nem lehet félállásban tessék-lássék módjára végezni. Ezért a választóknak nem is kell tartani attól, hogy a Jobbik politikusai más hasonló pozíciókban tűnnek föl a jövőben. Magyarul a Nemzeti Párt nem engedi, hogy esetlegesen a parlamentbe bekerülő képviselői más titulusokat is betöltsenek. Nem lehetnek, polgármesterek, megyei-közgyűlések tagjai, sőt még települési képviselők sem. Teljes kapacitásukat a majdani leteendő esküjük szerint az Ország Templomában (parlament) kell munkával eltölteni.”

Komolyan, az ember eldörzsöl egy könnycseppet, annyira megható.

De most össze vagyunk zavarodva.

Mert most itt ez a Janiczak Dávid, ez a jobbikos ózdi polgármester, és mi derül ki róla?

Az, hogy egymilliót (1 000 000) ránt haza havonta, méghozzá a következő bontásban:

621 500 forint jár neki polgármesterként.

96 625 forintot vesz fel, mint a közbeszerzési bizottság tagja.

89 745 forint a költségtérítése.

40  000 forint jár neki azért, mert időt és energiát nem kímélve elvállalta az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának elnöki posztját.

124 453 jó magyar rénus forintot pedig azért vesz fel, mert tagja a megyei közgyűlésnek is.

Na tessék.

Csak arra tudunk gondolni, hogy a jobbikos politikusok esetében csak a parlamenti képviselőség követel egész embert, egy polgármesteri tisztség meg se kottyan nekik, hiszen egy rendes jobbikos polgármester a polgármesterségen kívül még további három feladatkört is el tud látni, valamint költségtérítés is a maga természetességével jár neki, bár el sem tudjuk képzelni, mire? (Ezt majd a pártelnök legközelebb elmeséli a kicsiknek valamelyik ózdi óvodában.)

Summa summarum: nem szép dolog a politikusi álláshalmozás, kivéve, ha jobbikos politikusról van szó.

Mert egy jobbikos politikus esetében ez is annyira cuki, hogy leesnek a falról a kardok…

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>

Tisztelt olvasók!
Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (310) Történelem (17) Politika (1582) Mondom a magamét (7501) Tv fotel (65) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Belföld (10) Mozaik (83) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Kultúra (6) Tereb (146) Jobbegyenes (2778) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (702) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Autómánia (61) Egészség (50) Vetítő (30) Nagyvilág (1309)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>