Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
1795cce4d1143a32adab17f0194deaea.jpg

Bayer Zsolt: Bűntelenül

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Nézem a híradóban ezt a szerencsétlen, ostoba, önmagából kifordult bunkót, ezt a Kéri László nevűt. Eddig bármit mondott, jósolt, annak az ellenkezője lett igaz. Huszonöt éve ugyanazokat a szánalmas közhelyeket pufogtatja egyre nagyobb elszántsággal. Életműve összefoglalható egy kivonatos SMS-ben. Egy buta ember. Egy senki.

Most ott ült Szekeres Imre mellett. Similis simili gaudet. Ülnek egymás mellett a kilátástalanság, reménytelenség, földhözragadtság savanykás hónaljszagában valami lakossági fórumon, és Kéri beszél.

Előbb a magyar társadalom „tahóságát”, ostobaságát kárhoztatja, a hálás szocialista közönség pedig boldogan kacag, mert ilyenkor megerősítést nyer abbéli hitében, hogy a világ hülye, de ők nem.

Ezután Kéri rátér Selmeczi Gabriellára. „Az a kócos fogú rémség, az a szőke csaj” – köpi a szót a hájfejű, kapuzárási pánikban szenvedő, a klimax büdös kis gödréből kimászni képtelen antiférfi, és a közönsége ismét kacag. Hiszen muszáj kacagni, másképpen bennszorulna az örök lumpenproli frusztráltsága, rossz külsejű elkeseredettsége.

Aztán ugyanezek a lumpenprolik, Kérivel az élen, majd farizeus pofával fognak tüntetni Balogh József ellen, aki egyre reménytelenebb küzdelmet folytat vak komondorjai ellen, amelyek egészen foglyul ejtették gyáva és primitív lelkületét.

Itt pedig meg is állhatunk kicsit gyors seregszemlét tartani. Eszerint:

1979 szilveszterén Demszky Gábor az orrát törte éppen aktuális nőjének. Különös és furcsa véletlen, hogy a rettenthetetlen ellenzéki vezért Kádárék rendőrsége nem ítélte el súlyos testi sértésért, mindössze pénzbírsággal sújtotta. Aztán ott van Kékesi Tibor egykori szocialista képviselő esete. Ő a szomszédnőjét bántalmazta, amiért az rá mert szólni, hogy a „képviselő úr” ne állja el a közös garázs bejáratát. Az esetet videó is rögzítette, s anyja bántalmazását végig kellett néznie a nő tízéves gyerekének. Ezt a rohadékot aztán annak idején körömszakadtáig védte a most Balogh ellen tüntető szocialista párt. Magda Sándor szocialista képviselő, Gyöngyös egykori polgármestere 2003 adventjén bántalmazott egy tanárnőt a nyílt utcán, a saját városában. Közben azt üvöltötte a nő gyerekének, hogy „a k… anyádat! Fogják meg! Megöllek!” A szocialista párt és a vele koalícióban lévő SZDSZ annak idején nem látta szükségesnek, hogy elhatárolódjon, netán követelje a politikus távozását a közéletből.

Miképpen Wekler Ferenc távozását sem tartották szükségesnek, miközben Wekler többször is megverte válófélben lévő feleségét. Talán ő volt az egyik legbrutálisabb szemétláda az összes között. De pártja és a szocialisták kussoltak, és védték a védhetetlent. Aztán ott volt Székesfehérvár egykori SZDSZ-es alpolgármestere, dr. Szelier András. Szintúgy brutálisan összeverte a feleségét, aki bírósághoz is fordult. Az ügyet eltussolták, és mindvégig kussoltak róla. A képviselőtársak is, a most Balogh nyilvános kivégzését követelő balos sajtó is.

De nem voltak ennyire szigorúak Földi Gyulával, Erdőkövesd szocialista polgármesterével sem annak idején, amikor a polgármester úr többször is brutálisan bántalmazta a feleségét. Azért nem, mert kizárólag fideszes politikus asszonyverése égbekiáltó bűn – az övék megbocsátható botlás, szót sem érdemel.

Amúgy Baloghot a Fidesz kiléptette a frakcióból, majd a pártból is. És pontosan ennyi volt, amit a párt megtehetett. Eltávolították, tettét elítélték. Vadaiék meg transzparenssel álldogálnak az ülésteremben, s a transzparens felirata így szól: „Az asszony verve jó, fideszes fiúk?”

Igen. Vadaiéknak meg ez a dolguk. Farizeus, becstelen gazemberek ugyanis, egytől egyig.

Kérinek meg az a dolga, hogy „kócos fogú szőkézzen”. Mert ő ugyanolyan. És nagyjából bármit odaadna a nyomorult élete roncsai-ból, ha kaphatna még egyszer egy kócos fogú szőkét, és kezdeni is tudna vele valamit…

Bayer Zsolt – magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (10) Irodalmi kávéház (537) Autómánia (61) Gazdaság (702) Tereb (146) Flag gondolja (36) Mondom a magamét (7501) Sport (729) Heti lámpás (310) Kultúra (6) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Egészség (50) Politika (1582) Életmód (1) Tv fotel (65) Nagyvilág (1309) Szépségápolás (15) Történelem (17) Vetítő (30) Jobbegyenes (2778) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>