Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
2601e9eaf7defa376d5bb95d0642418e.jpg

Bayer Zsolt: Autoritás?

Flag

Szöveg méret

2
Átlag: 2 (1 szavazat)

Elveszíti-e erkölcsi autoritását az Egyesült Államok? Ez a kérdés virít a CNN adásában a képernyőn. S a kérdés közben sorra érkeznek a vendégek a stúdióba. Jön a volt CIA-főnök, és szánalmas ostobaságokat beszél.

Közben egy demokrata szenátor kijelenti, hogy a CIA hazudik. Megtudjuk, hogy a CIA a kongresszus, az elnök, a republikánus és a demokrata képviselők tudtával tette, amit tett. Majd egy másik felirat arról értesít, hogy a CIA „nem akkurátus” információkkal látta el a kongresszust.

Közben egy elemző szenvtelen arccal elmondja, hogy amit tettek, legális volt.

Egy katolikus pap pedig azt bírja mondani, hogy az ilyesmi „mindig rossz”.

De mit is tettek?

Az Egyesült Államok éveken keresztül embereket tartott fogva titkos bázisokon, akiket kínvallatásnak vetett alá.

Igen, ízlelgessék csak nyugodtan a szót: kínvallatás. Igen, az inkvizíció, és – abban a formában, ahogy évtizedekig tanították, sosem létezett – a „sötét középkor” képe rajzolódik ki. Ahogy az inkvizítorok – erkölcsi autoritásuk biztos tudatában – kínvallatásnak vetik alá áldozataikat, hogy vallják be bűneiket. Pontosan ezt tette az Egyesült Államok. Talált inkvizítorokat is. A jelentés szerint olyan „embereket” alkalmazott erre a „munkára”, akiknek már volt valamilyen erőszakos bűncselekmény a rovásán. Amúgy a jelentés tanúsága szerint a megkínzottak körülbelül egynegyede teljesen ártatlan volt.

Térkép tűnik fel a képernyőn a CNN adásában. A titkos táborok helyeit látjuk. Működött ilyen Szíriában (Szíriában, értik, ami most már ellenséges állam, a gonosz birodalma, és el kell űzni a kormányát!), Líbiában (hát persze, Kadhafi is sok-sok pénzt kapott tőlük, mielőtt kiderült, hogy az ördöggel cimborál), Egyiptomban (lassan majd csak megtudjuk azt is, miért kellett kirobbantani a rettenetes sok halált és szenvedést és káoszt hozó „arab tavaszt”), no és Hollandiában meg a szerencsétlen, megint a semmiben bízó Lengyelországban. (Kwasniewski magyarázkodik is, hogy a titkos bázisról ugyan tudott, de a kínzásokról nem, mert arra nem adott volna engedélyt. És ezt mi készséggel elfogadjuk.)

S hogy mit is tettek ezek az állatok, „demokráciájuk” nagyobb dicsőségére?

Előszeretettel alkalmazták a „vízbe fojtásos technikát”, melynek során az áldozat arcát lefedik valamilyen anyaggal, megteszi egy törülköző is, és folyamatosan vizet öntenek rá, miközben a szerencsétlen nyomorult fuldoklik és átéli saját halálát.

Másokat meztelenül a cellájuk padlójához láncoltak. Az egyik szerencsétlen kihűlt és meghalt.

Másoknak – arabok lévén – arab ételeket, például humuszt pumpáltak a végbelébe. (Erre mondja a volt CIA- főnök, hogy „muszáj volt őket mesterségesen táplálni, mert nem akartak enni”…)

Megint másokat alvásmegvonással kínoztak, volt, akit száznyolcvan órán át nem engedtek aludni. De kínoztak elektromos árammal, veréssel, s persze előszeretettel alkalmazták a lelki kínzásokat is. Egyeseket bepelenkáztak, és nem engedték ki őket a vécére. Másokat szexuálisan aláztak meg – a jelentés nem részletezi, ezért csak elképzelni tudjuk, ez mit is jelenthetett. Megint másokat azzal fenyegettek, hogy megerőszakolják az anyjukat és a lányukat.

A 21. században az Egyesült Államok CIA-ja pontosan azt tette, amit annak idején a Gestapo vagy az NKVD. Az Egyesült Államok a legszemetebb náci és kommunista módszereket alkalmazza, míg a kirakatban fennen papol a demokráciáról, a „fékek és egyensúlyok” rendszeréről, és előszeretettel oktat ki mindenkit a világon ezek mibenlétéről.

Az Egyesült Államok nagy hírű, tekintélyes republikánus szenátora lefasiszta-diktátorozza Orbánt, mialatt a segge mögött és a jelek szerint a tudtával éppen vízbe fojtásos technikával kínoznak embereket. You’re a son of a bitch, szenátor úr…

És amúgy mit is várunk egy olyan latorállamtól, amely pontosan ilyen bűnben fogant? Mit várunk egy országtól, amelyik egy teljes nép és egy teljes állatfaj kiirtásával kezdte történelmét. Soha ne feledjük Sheridan tábornok parancsát: Ki akarjátok irtani az indiánokat? Irtsátok ki a bölényeket, akkor majd éhen döglenek.

Ez az Egyesült Államok. Ettől a parancstól nyílegyenes út vezet a vízbe fojtásos technikáig. És minden másig.

S hogy elveszítheti-e az Egyesült Államok az erkölcsi autoritását? Nem, ugyanis soha nem is volt neki.

Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Mondom a magamét (7501) Életmód (1) Gazdaság (702) Autómánia (61) Kultúra (6) Heti lámpás (310) Rejtőzködő magyarország (168) Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Nagyvilág (1309) Vetítő (30) Jobbegyenes (2778) Mozaik (83) Sport (729) Tereb (146) Politika (1582) Történelem (17) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (537) Belföld (10) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>