Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
d12f682271b8fbdad6b24557b1d3f4b0.jpg

Ne ítélj, hogy ne ítéltess

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

75 éves korában elhunyt Novák Dezső, a magyar labdarúgás egyik legeredményesebb egyénisége, kétszeres olimpiai bajnok, a Ferencváros örökös bajnoka. Dezső bácsi, ahogy az én korosztályom nevezte. Sajnos én nem láthattam őt játszani, de edzői munkássága során számos alkalommal örvendeztetett meg minket.

Válasz Thury Gábor Példakép helyett - című Novák Dezsőről írt cikkére.

Az Ő nevéhez fűződik az első olyan Fradi bajnoki cím 1980-1981-ben, amelyet már én is fel tudtam fogni, amelynek már én is tudtam igazán örülni. A második Fradi korszaka, ha lehet még sikeresebb volt, hiszen melyikünk ne emlékezne a mára már legendává váló BL szereplésre, a frenetikus Anderlecht elleni visszavágóra, vagy éppen a mámoros zürichi éjszakára.

2004-ben robbant a bomba. Nyilvánosságra került, hogy Novák Dezsőt a kommunista titkosszolgálat beszervezte és ő jelentett társairól.

A Nemere fedőnéven működő Novák Dezső jelentései három téma körül forogtak: a ´60-as években már megszokottá vált bundázás és játékostársa, Albert Flórián megfigyelése mellett a külföldi túrákról kellett beszámolnia - derül ki a Rubicon korabeli cikkéből. Emellett Novák beszámolt Varga Zoltán mexikói olimpiáról történő disszidálásáról is.  

Thury Gábor írásában azt a látszatot kelti, hogy Novák előnyökért, egyéni előmenetelért, haszonért cserébe „súgott” a csapattársairól.

„{…} Álságos dolog pusztán áldozatként feltüntetni a besúgókat. Mert nem mindenki volt áldozat. Volt, aki lelkiismereti okokból jelentett (az ortodox rendszerhívőkre gondolok), volt, akit zsaroltak (múltja, családja miatt), de sokan előnyszerzés céljából susogtak. És pontosan ez a legnagyobb bűn – ha ítélkezhetek. Előnyszerzés céljából jelenteni.” – írja Thury.

A valóság azonban nem ez.

Novákot 1967-ben szervezték be, miután hivatalosan vám- és deviza-bűncselekményen kapták rajta. A jelentősebb egyesületek sportolói, vezetői ugyan kiváltságokban részesültek, ám így kiszolgáltatottá válhattak az államapparátusnak. Novák a hatvanas években már a Fradi játékosaként Bécsben szerepelt a hagyományos húsvéti tornán, és a "szokásos" csempészés keretében sok órát hozott magával, amelyet egy csapattársa segített értékesíteni. Az ügy azonban a nyomozók tudomására jutott, akik elfogták, öt órán keresztül faggatták, majd jelezték, be akarják szervezni, és ha nem áll kötélnek, börtönbe vetik, és véget ér labdarúgó-pályafutása. "Nemere" néven került a besúgók közé, feladata volt minden esemény jelentése, különös tekintettel, a csapat akkor legnagyobb ászára, Albert Flóriánra.

Abban természetesen egyet értek, hogy az egyik legnagyobb bűn az életben ha, valaki a saját barátait, csapattársait, kollégáit elárulja, becsapja. De az éremnek van egy másik oldala is. Ha megzsarolnak, megfenyegetnek, ne adj isten a családod ellehetetlenítését is célkeresztbe állítják, vajon melyikünk lett volna az a vagány, keménytökű csávó, aki ezt meg merte volna kockáztatni?

Valljuk be kevesen lettünk volna ilyen bátrak!

Ugye kedves Thury Gábor Ön sem kockáztatott volna?

Az ügynök törvény, amit Thury hiányol, valóban fontos dolog. De nagyon nehéz és összetett problémákat , etikai és emberjogi kérdéseket is felvet ennek a kérdésnek a tisztázása.

Egyáltalán lehet e ma már ezeket a sötét kommunista gazemberségeket megfelelően tisztázni? Annak a fényében, hogy a 80-as évek végén bőszen zakatoltak azok a bizonyos iratmegsemmisítő gépek. Olyan prominens, közéleti emberek kerültek ki az aktákból, akikről, ha kiderült volna a sötét állambiztonsági múltjuk a mai baloldalnak kínosak lehettek volna.  Gondoskodtak az elvtársak az egykori cinkosaikról. Akiknek meg az Ő döntésük alapján megmaradt az aktájuk azokat könnyű szerrel dobták oda a média elé koncnak.

Kit érdekelne mondjuk az, hogy Nováknak ki volt a beszervező, tartótisztje?

Kiderülne, hogy Kiss Géza volt zuglóból?

Na és?

Ki a fasz az a Kiss Géza? Egy senki.

De a Novák egy híres focista volt, egy sikeres edző és ráadásul a komcsik által gyűlölt Ferencvároshoz ezer szállal kötődő ember.

Oda dobták hát Novákot, így üthettek a gyűlölt Fradin is egyet!

Kettőt egy csapásra.

Emberi életeket tettek tönkre ezek a kommunista gazemberek hosszú-hosszú éveken át.

Dezső bácsi hatalmas lelki teherrel élte le az életét volt, aki nem bocsátott meg neki, de volt, aki meg tudott bocsátani. Ez megítélésem szerint az ő személyes ügyük volt – vélhetően le is rendezték egymás között, vagy így vagy úgy.

Egyet tehetünk, soha semmilyen körülmények között sem szavazunk EZEKNEK a gazembereknek az utódaira, követőire.

A kép ilyen téren tiszta és világos.

Nolite iudicare, ut non iudicemini.  - Ne ítélj, hogy ne ítéltess. (Máté 7:1)

]]>Thury Gábor írása - Példakép helyett]]>

Csépányi Balázs

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2778) Rejtőzködő magyarország (168) Mondom a magamét (7501) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Autómánia (61) Belföld (10) Kultúra (6) Életmód (1) Tereb (146) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (702) Szépségápolás (15) Sport (729) Vetítő (30) Történelem (17) Nagyvilág (1309) Heti lámpás (310) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>