Ma 2019 december 10. Judit napja van. Holnap Árpád napja lesz.
80c69ea9a10d8652d7debac1376f919b.jpg

Jobbágyi Gábor: Devizakölcsön az érvek mentén: a Kúria döntéséről pró és kontra

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A Kúria devizakölcsönről szóló 2013. december 16-i döntése határozati részének ismertetése széles körű negatív visszhangot váltott ki a sajtóban, a politikában és a közvéleményben.

A tavaly december végén közzétett részletes indoklással a döntés már jóval árnyaltabb képet mutat – így célszerű lett volna egységesen nyilvánosságra hozni a határozatot, amellyel szemben így megalapozottabban lehet érveket és ellenérveket felhozni.

A Kúria úgy kezeli a problémakört, mintha az utóbbi évtizedben bukkant volna csak fel a magyar polgári jogban. Holott 1945 előtt bőséges szakirodalma, bírósági gyakorlata volt a kérdésnek, amely kiindulópontot jelenthetett volna napjainkra. Sőt törvény is született (az 1928. évi XII. tv.). Igaz, ekkor szó sem volt „devizaalapú hitelről”, ezt a fogalmat a 2000-es évek elején a magyar bankszakma találta ki szerződéseiben. (Jellemzőnek mondhatjuk, hogy a fogalmat csak a 2010-es kormányrendelet definiálja, így eddig elvileg nem létezett „devizaalapú kölcsön” a magyar jogi fogalomtárban.)

Szó volt viszont „értékadóssági kikötésről” (effektivitási szándék), amelyet átvett a hatályos Ptk. is. Erre a kezelhető, legális eszközre szükség volt az első világháború és a gazdasági világválság (1929–33) éveiben, amikor hatalmas pénzromlások köszöntöttek be a világban. (Jegyezzük meg: a 2000-es évek elején nem volt világháború, sem gazdasági világválság.) Az értékállandósági kikötés esetén volt „kirovó pénznem”, amiben a tartozás fennállt; a tőketartozás és „lerovó pénznem”, amiben törleszteni kellett. Mindkettő lehetséges devizában, de a lerovó pénznem a teljesítés helyén érvényes pénznemben teljesítendő – amelyet lehet az adott időpontban érvényes devizaárfolyamhoz kötni.

Viszont szó sincs arról, hogy a tőketartozást – ha nem devizában folyósították ténylegesen –, a kölcsönt lehessen devizaárfolyamhoz kötni.

A hitelező a törlesztőrészlet (lerovó pénznem) devizaértékhez kötésével védte magát az inflációtól, és biztosította a kikölcsönzött tőkéje megtérülését. Ehhez méltányos kamatot is kapcsolhatott. (Jegyezzük meg: ha ez a törvényes megoldás történik, egyáltalán nem lett volna vonzó a „devizakölcsön”.) A magyar bankszakma azonban nemcsak a törlesztőrészletet, de a tőketartozást is devizához kötötte, és ehhez még hozzátett egy bizonytalan összegű, növekvő THM-t – holott a kölcsönt forintban folyósította. Így duplán biztosította a tőketartozás közel kétszeres megtérítését, és bátran hirdette a nullaszázalékos kamatot.

Így fordulhat elő az a képtelen és elfogadhatatlan helyzet, hogy valaki folyamatosan törleszti devizakölcsönét, miközben tőketartozása folyamatosan nő a forint gyengülése miatt. A banktrükk érthető a következő számításból: tíz év alatt a svájci frank árfolyama százötven forintról kétszáznegyvenre emelkedett (hetven százalék). Ugyanakkor a tőketartozás és a törlesztőrészlet külön-külön kétszázötven-kétszázötven százalékkal nőtt!

Törvénytelen csapdahelyzet

Erről a törvénytelen csapdahelyzetről egy szót sem szól a Kúria. Ha viszont ezt értékeljük, a szerződések már megkötésük pillanatában lehetnek értékaránytalanok, sőt uzsorások is bizonyos esetekben, mert számos kölcsönfelvevő szorult lakáshelyzetéből szeretett volna szabadulni a devizahitellel. (Arról most ne is beszéljünk, milyen alapon emeltek kamatot, ilyen kiindulópont mellett!) Vagyis a bankok már a szerződéskötés pillanatában biztosak lehettek a hatalmas haszonban – ha gyengül a forint árfolyama.

Ezért jöhetett létre az, hogy 2007-2009-ben a magyarországi bankok sok százmilliárdos hasznot könyvelhettek el – miközben amerikai bankok százai mentek csődbe, és a nyugat-európaiakat százmilliárd eurókkal kellett feltőkésíteni.

Figyelembe kell venni azt is, hogy nemcsak magánszemélyek százezrei adósodtak el devizában, hanem önkormányzatok, intézmények ezrei. Ezért, ha 2010 után nem jönnek az Orbán-kormány „mentőcsomagjai”, nemcsak az államadósság miatt omlott volna össze az ország, hanem az intézmények, önkormányzatok, magánszemélyek adóssága miatt is. Ezért teljesen álságos a jelenlegi ellenzék hivatkozása, hogy javítani kell a forint árfolyamát a „devizaválság” megoldására; emlékezhetünk, hogy a Gyurcsány-kormány ideje alatt folyamatosan emelkedett a forint árfolyama (egészen háromszázhúsz forintig), és további árfolyamesést prognosztizáltak.

Véleményem szerint hiba a Kúria döntésében az is, hogy arra hivatkozik: az MNB még 2008-ban sem prognosztizált jelentős forintgyengülést. Már 2004-től a folyamatosan bővülő államadósság és a robbanásszerű „devizakölcsönzés” mellett a nem pénzügyi szakemberek is érezhették, hogy ennek komoly forintinflálódás, forintgyengülés lesz a következménye. Abban rejlik a korszak állami szerveinek (MNB, PSZÁF, fogyasztóvédelem) alapvető felelőssége, hogy erre nem hívták fel nyomatékosan a figyelmet, és nem tettek semmit a folyamat leállítására. (Ha az MNB nem ismerte a folyamatot, miért emelte folyamatosan az alapkamatot, miközben a „devizaáldozatok” továbbra is tömegesen vették fel a „devizahitelt” nullaszázalékos kamattal?)

Nincs igaza – véleményem szerint – a Kúriának abban sem, hogy az árfolyamváltozás kockázatát az adósoknak kell viselniük. Miért? Egy szerződéssel – mivel a felek egyenjogúak – mindkét fél visel kockázatot. Jelenleg a „devizaadósok” ötvenhárom százaléka nem törleszti tartozását, és százötvenezer adóst fenyeget a kilakoltatás. Mit kezdenek a bankok ennyi üres ingatlannal, amelyre nincs kereslet? Ma már a bankok is – korábbi horribilis nyereségük után – nagyjából jelenlegi vesztesei a hitelcsapdának. Vagyis a bankoknak is kell kockázatot vállalniuk már a kezdetektől fogva. Hozzátesszük, hogy a hatályos Ptk. magyarázata is kimondja, nem lehet csak az adóst terhelni a kockázattal, az értékállandósági kikötés értelmezésénél. Egyébként sem indokolható a pénz értékcsökkenéséből eredő – nemegyszer igen nagy – hátrányoknak a pénztartozás kötelezettjére való terhelése. Teljesen azonos állásponton van az 1945 előtti magyar jogtudomány és bírói gyakorlat – amely bőségesen foglalkozott a kérdéssel – és amelyre, sajnos, a Kúria nem fordított figyelmet. A „nagy Szladits” – az 1945 előtti magyar magánjogi szakirodalom alapműve – kimondja: „Az értékállandóság szabálya egyaránt kell, hogy védje úgy a hitelező mint az adós érdekét.”

Számtalan bírói döntés támasztja alá ezt az elvet, csak egy-két példa; „A pénzromlásból eredő hátrány nem hárítható át csupán a kötelezettre”; vagy „A pénz leromlásából eredő hátrány a két érdekelt fél által arányosan viselendő”. A Kúria friss döntése viszont kijelenti: „az árfolyamnak az adósra rendkívül kedvezőtlen változását az érvénytelenségi okok vizsgálatánál nem lehet figyelembe venni”. (?) Miért nem érdekük – viselvén a jelenlegi helyzet kockázatát, amely a jogalap nélküli kettős devizaalapból állt –, hogy meg lehessen szüntetni visszamenőleg a tőketartozás „devizaalaphoz” kötését, és ezzel mindkét fél kimenekülhetne a devizacsapdából.

Pozitívumok mentén

S most a Kúria döntésének pozitív elemeiről, melyek nem derültek ki az alaphatározatból, csak az indokolásból.

A Kúria nem zárta ki a szerződések érvénytelenségének megállapítását. Csupán néhány olyan érvénytelenségi okot sorol fel, ami nem alkalmazható a továbbiakban (uzsorás, értékaránytalan, jó erkölcsbe ütköző, lehetetlen, színlelt, jogszabályba ütköző szerződések). Ezek közül az első három a korábbiak szerint vitatható. Külön is felhívja a figyelmet a Kúria a tájékoztatás esetleges hiányára – amely a konkrét szerződések vizsgálata útján lehetséges –, amely esetben fennállhat a tévedés és megtévesztés, mint megtámadási ok. Lehetséges még a Kúria szerint a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés, mint érvénytelenségi ok – ebben a körben az európai bíróság döntésére várnak.

A Kúria szerint a szerződések érvényben tartására kell törekedniük a bíróságoknak az esetleges érvénytelenségi ok kiküszöbölésével.

A megkötésre visszamenőleges érvénytelenség megállapításával ugyanis az adósoknak egy összegben kellene megtéríteni hátralékos tőketartozásukat, erre pedig nyilván nem lennének képesek. A bíróságoknak így lehetőségük van az esetleges érvénytelenségi ok kiküszöbölésére a szerződések módosításával. Ha ezt a felek nem oldják meg, erre a bíróságoknak is lehetőségük van. Tévedés, megtévesztés esetén a tőketartozással szembeni kifogással érvényesítheti igényét az adós. (Tudomásom szerint – érdekes módon – ezt eddig egyetlen adós sem kérte a bíróságoktól.) Így a Kúria – véleményem szerint – nem köti meg a bíróságokat az egyes szerződési jogviták elbírálásában, vagyis nem zárta le a kérdést. Ezt azért sem tette, mert érzékelte, hogy mint tárgya, mint tartalma szerint sokféle szerződés létezik, amelyek megítélése egyedi elbírálást igényel. Így a Kúria döntését egyféle iránymutatásnak értékelhetjük a jövőre nézve, ezért nem zárja le – mert nem is tudja lezárni a nagyon összetett problémakört.

Kompromisszumos döntés

Az indokolás ismeretében nem mondhatjuk azt a kezdetben elterjedt véleményt, hogy a „Kúria a bankok oldalára állt”. Bár a döntés tartalmaz a bankok számára kedvező megállapításokat, összességében „kompromisszumos” döntésnek értékelhetjük.

Így vannak a döntésben az adósok részére kedvező elemek is. Ha feltételezhetjük, hogy a kölcsön felvételénél nem volt alapos és megfelelő a tájékoztatás – vagyis tévedésbe ejtették, megtévesztették az adósokat – az adósok felelőssége akkor is megállapítható. El kellett volna, és el lehetett volna gondolkodni azon, hogy a kölcsön felvételénél meglévő rendkívül kedvező feltétek hogyan alakulhatnak tíz-húsz éves futamidő alatt.

S engedtessék meg, hogy itt személyes példámra is hivatkozzak. 2003-ban feleségemmel mi is lakáskölcsön felvételére kényszerültünk, amelyet forintban vettünk fel, lényegesen kedvezőtlenebb induló kamattal a „devizakölcsönnél”. Mégis eszünkbe sem jutott a roppant csábító reklámok, „ajánlatok” ellenére sem „bedőlni” a csábításnak. Bár nem ismertük a részleteket, a pontos veszélyeket, jogérzetem elutasította a csábító ajánlatot. A forintkölcsönt, ha nehezen is, de visszafizettük, lakásunk tehermentes. Jogászi ismeretségi körömben nem tudok senkiről, aki beleesett volna a csapdába, viszont két „laikust” sikertelenül igyekeztem lebeszélni a „devizaügyletről”. Viszont nem ítélhetők el a csábító reklámok, ajánlatok alapján egyedül a csapdába belépő laikusok. A történtekért mindkét fél felelőssége fennáll, ezért kompromisszumos, mindkét fél érdekeinek megfelelő megoldásra van szükség.

A Kúria döntése – az indokolással együtt – ilyen kompromisszumos megoldás felé mutat, ugyanakkor – mivel nem oldotta meg véglegesen a kérdést – indokolt a törvényi megoldása. Ennek során a kezdeti forintárfolyamra célszerű visszatérni, a mindenkori forintkamattal. Az elszámolási viszony során a terheket/veszteségeket a bankok, a devizaadósok és az állam között célszerű megosztani.

Jobbágyi Gábor – magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Politika (1571) Belföld (5) Történelem (13) Kultúra (4) Mozaik (42) Nagyvilág (1440) Rejtőzködő magyarország (171) Gazdaság (633) Szépségápolás (15) Heti lámpás (221) Tereb (138) Vetítő (37) Flag gondolja (33) Mondom a magamét (4143) Egészség (50) Sport (729) Jobbegyenes (1649) Irodalmi kávéház (474) Életmód (1) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>