Ma 2020 szeptember 24. Gellért, Mercédesz napja van. Holnap Eufrozina, Kende napja lesz.
99b88fb64cfe1492563cb4964a40a963.jpg

Boros Imre: Ütőkártya, de nem aduász

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Hazánk nagy zavart okozott a 2010-es kormányváltás óta az amúgy magával is meghasonlott Európai Unióban. Hosszú idő telt el azóta, hogy egyik-másik tagországában a gazdasági felfordulás elhárításához az IMF „oltalmát” is segítségül kell hívni.

Az EU ugyanis önmagát fejlett piacgazdasággal rendelkező országok közösségeként határozta meg, ahol a kormányok és maga a bizottság elegendő eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy a gazdaságokat egyensúlyban tartsa.

Azt mindig is tudtuk, hogy az unió politikai értelemben még a törpe jelzőt sem érdemli, hiszen még a legfajsúlyosabb külpolitikai kérdésekben is összevissza beszélnek a tagországok, nincs érdemi egyeztetés, közösen képviselt külpolitika pedig főként nincs.

Kitűnően példázta ezt az iraki háború. Tony Blair ENSZ-felhatalmazás nélkül is csapatokat küldött az Amerikai Egyesült Államok oldalán, míg az ugyancsak baloldali német Schröder kancellár neheztelt az invázió miatt. Gazdasági értelemben azonban mindenképpen világpiaci óriásnak mutatkozott az európai közösség, legalábbis a 2008-ban kezdődő és szűnni nem akaró válságig. Kül- és biztonságpolitikai fogyatékosságai miatt annak idején még a jugoszláv válsággal sem bírt el a közösség, most meg az IMF segítségét kellett igénybe venni ahhoz, hogy egyes tagországainak gazdasága össze ne omoljon. A külső segítséggel természetesen együtt járnak a segítségnyújtó feltételei is, vagyis a megszorítások és az ezek következtében előálló életszínvonal-zuhanás. Ezt tapasztalja manapság a görög, az olasz, a spanyol, a portugál nép. Hamarosan ez vár majd a franciákra is – egyelőre még IMF nélkül is.

Kelet-Európa jókorát merített az IMF-segítségekhez kapcsolt tapasztalatokból az elmúlt húsz évben. Hazánk ezen belül is súlyos eset, mert már 1981-es csatlakozásunkat megelőzően, 1979-ben mintegy tréningként elkezdte a pártállami vezetés a megszorításokat az azóta szűnni nem tudó baloldali mantrát hangoztatva, hogy „tovább nyújtózkodtunk, mint ameddig a takarónk ért”. Ezt történelmi visszapillantásnak tekinthetjük, vagy akár szorgalmi feladatnak is, amivel az akkori kommunista vezetés az elkötelezettségét demonstrálta, hogy érdemes az IMF segítségére, mert hajlandó hazánkat az azóta sem szűnő nemzetközi pénzelszívókra rákapcsolni. Gyurcsánnyal, Bajnaival bezárólag a „többet fogyasztottunk, mint amit megtermeltünk” mantra elég is volt. Mi voltunk a vitrinbe tett példa arra, hogy lám-lám, így kell a gazdaságban politikailag korrekt módon megteremteni az egyensúlyt. Jött is a dicséret csőstől, egyre-másra aggatták a nyugati medálokat a ballib vezetők mellére.

Akinek nem volt legalább egy alsó fokozatú francia Becsületrendje, az nem is számított. A Gyurcsány–Bajnai-kormányzatok által teremtett csődállapotból a 2010-es választás után úgy rántotta vissza a kormány az országot, hogy kevesebb pénzt engedett kiszívni az országból. Talán nem is véletlen, hogy a nemzetközi dicshimnuszok hirtelen gyalázkodássá váltak, a kárvallottak által mozgatott és az EU vezető pozícióiba állított tisztségviselők nem azért kritizálták a kormányt, ami a megbízóiknak valóban fájt, például a bankadóért, hanem a társadalomátalakító törvényeinket beleértve a végre megszületett igazi rendszerváltó alkotmányért is. A törvényeinket, hatóságaink eljárásait antidemokratikusnak nyilvánítják, nem törődve azzal, hogy erős többséggel hozták a jogszabályokat, s a választók nagy többsége még mindig kitart a törvényhozók mellett. Tekintve, hogy a demokráciahiányt szajkózó attakok rendre kifulladnak, időnként nevetségessé is válnak, ki kellett találni valamit, ami a kormányzatot fájdalmasan érinti. Ezt a funkciót a deficiteljárás lebegtetése tölti be jelenleg. Az ennél is fájdalmasabb és tartósan hatékony fegyelmező hurokba a kormány ugyanis nem dugta be a fejét, amikor elvált az IMF-től, és minden erőlködés ellenére sem volt hajlandó újra közösködni vele. A deficitbohózat tényleg fáj, mert ingyen fejlesztési források maradhatnak Brüsszelben. A fájdalomnak azonban vannak pozitív hatásai is, időközben jól tesztelhető, hogy a hatalmas méretű unióban hol vannak a szövetségeseink és hol rejtőznek a dühödt demokráciabarátnak maszkírozott multi lobbisták. Néhányuk már így is lelepleződött. Kitartásunk bátorítást is ad más, szintén a végletekig szipolyozott országoknak.

Ami elmegy a réven a túlzottdeficit-eljárással kapcsolatos bizottsági mesterkedések kapcsán, az bőven visszajön a vámon. A piacnak a pénzkeresésben és nem a bosszúállásban érdekelt szekciói egyre jobb feltételekkel szállítják a magyar hitelfelvevőknek a pénzt. A hétszázalékos alapkamathoz foggal-körömmel ragaszkodó Simor és „csipet csapata” eltűnt, s ezzel a jegybanki unortodoxia is érvényesülhet már, sokan külföldön sem tekintik bajnak és hibának. Sőt! Erről legutóbb a világ legbefolyásosabb pénzügyi szaklapjában, a Wall Street Journalban lehetett blogot olvasni. Szóval fájdalmas ütőkártya a rétestészta módjára elnyújtott túlzott- deficit-eljárás hazánk ellen, de azért mégsem olyan adu, amivel partit lehet nyerni.

Boros Imre - magarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (37) Politika (1571) Rejtőzködő magyarország (171) Mozaik (83) Nagyvilág (1452) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (4810) Irodalmi kávéház (490) Gasztronómia (539) Flag gondolja (33) Belföld (5) Kultúra (6) Sport (729) Heti lámpás (243) Történelem (14) Autómánia (61) Tv fotel (65) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Tereb (140) Gazdaság (652) Életmód (1) Jobbegyenes (1852)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>