Ma 2019 november 12. Jónás, Renátó napja van. Holnap Szilvia napja lesz.
ce60793e1be5d2b2fab9aef2c759bd6a.jpg

Boros Imre: Forint, vagyis drága euró

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A hazai közbeszéd régóta a pillanatnak él. Nem támaszkodik a felhalmozódott tapasztalatokra, még a közelmúlt tapasztalataira sem. Erre pedig nagy szükség lenne, azért is, hogy tisztán lássuk: miként kínozzák immár negyedszázada a magyar társadalmat sajátnak hitt nemzeti valutával.

A szorítás már a rendszerváltás előtt elkezdődött, amikor hitelválságba torkolló eladósodottságunk (1982) következményeként a forintkamatok nagyságrendnyit emelkedtek. Ez eredményezte, hogy a forgóeszközeiket az MNB hiteleiből fedező állami és szövetkezeti vállalatok éppen a rendszerváltás előtt váltak piaci forgalmi értéküket tekintve értéktelenné, hiszen hasznukat a magas kamatok kisöpörték. Az MNB ezzel kompenzálta részben a mérlegében évek óta akkumulálódó veszteségeket, amelyeket viszont az adósság és a tartalékdevizákon végrehajtott balsikerű spekuláció okozott.

A befektető remélt és minél gyorsabban realizálható profitszerzési esélyt vásárol, azonnali veszteséget csak roncsáron. Az 1987-es bankreform és az 1991-es jegybanki és kereskedelmi banki törvények a sokáig rejtve maradt veszteséghalmozódást gyorsították, és dobták olcsó martalékul a magyar versenygazdaságot bankostul, biztosítóstul, cégestül külföldi privatizátoroknak. Ami magyar tulajdonosi kézen maradt, az még regionális jelleggel sem volt versenygazdaságnak, inkább csak bozótgazdaságnak tekinthető. A monetarista szőnyegbombázás alóli szabadulásra először 1998–2002 között nyílt reális esély. Az államkassza eladósodása tartható szintre mérséklődött, a háztartások adóssága csekély volt, a csökkenő kamatok esélyt adtak, hogy a hitelek gazdasági növekedést tápláljanak. 2002-ben realitás volt, hogy hazánk 2007 és 2009 között csatlakozhat az eurózónához, és megszabadulhat a kamat- és árfolyamterrortól. Medgyessy volt miniszterelnök az esélyről 2003 elején még nem mondott le.

A rövidre szabott növekedési szabadságot a balliberális kormány és a jegybank közös akarattal 2003-tól ismét visszalendítette a másfél évtizedes pangási kerékvágásba, ahol azóta is szenved. A forint ellen agitáltak, ami kiváltott egy nagyarányú tőkemenekülést. 2003-ban újabb árfolyamrombolás és drasztikus jegybanki kamatemelés következett.

Az eladósodás ezúttal senkit nem kímélt. Reális kiutat csak a hazánkban működő exportmultik találtak olcsó devizahitelek révén. Az államkassza és a háztartások egyaránt nyakig úsznak az adósságban. A háztartásokra és a hazai vállalkozásokra tukmált menedéknek hirdetett devizahitelek pedig még a méregdrága forinthiteleknél is nagyobb csapdát jelentettek. A hitel felvételkor a háztartások és a cégek a beetetésre szánt olcsó csalikukoricával (svájci frank és euró) együtt a horgot is bekapták, ami százával-ezrével vetette őket partra a forintrombolás miatt megnövelt költségek révén.

A jegybank mint az ország pénzforgalmáért felelős, jogilag független intézmény azóta sem csinál mást, mint a hazánkba különféle jogcímeken beáramló devizaösszegeket címkézi át forinttá, azaz olcsó kamatozású euró­ból ipari módszerekkel varázsol méregdrága forintot. A forinttá történő átcímkézésre váró eurók mind külföldi érdekeket testesítenek meg. Részben olyan nagycégekét, amelyeknek azért van szükségük forintra, hogy a nálunk működő cégeikben bért fizessenek, de ezt nem óhajtják méregdrága forintból, inkább olcsón megszerezhető euróhitelekből fedezni. Forint kell azoknak is, akik a drága kamatozású forintban jegyzett hazai papírokból kívánnak hasznot húzni. Forint kell ahhoz is, hogy magának a forintnak az árfolyamát a szereplők kedvük szerint mozgassák.

A pillanatnyilag tétlen (spekulatív) forintok viszont az „MNB szállodában” pihenhetnek, szállásköltséget nem kell fizetniük, inkább nekik fizet remek kamatot az MNB. A folyamatosan vonzó jegybanki alapkamat állandó izgalomban tartja a spekulatív tőkét. A jegybankról alkotott klasszikus fogalmak másutt nem, de az MNB esetében rég idejét múlttá váltak. Tévhit ma már, hogy a jegybank a kereskedelmi bankok céghiteleit refinanszírozva forintot bocsát ki. Egyebek mellett azért sem, mert már maguk a kereskedelmi bankok sem fogadják be a cégek hitelkérelmeit a magas kamatok mellett sem. Nagy a cégek kockázata, mondják, amit nem szabad vállalniuk.

Ha nincs céghitel forintban, akkor nincs mit refinanszírozni. Tiszta a sor.

A jegybankba helyezett pihengető kereskedelmi banki forint nem kockázatos, jól fizet, és halomra áll ott az euró, ha éppen menekülni kell az országból. A cégek váltóinak refinanszírozása mellett az állam adósságának finanszírozása meg végképp tilalmas. Azt csak az USA-ban és az eurózóna országaiban szabad. Az is tilos, hogy a már forgalomban lévő piaci állampapír-állományokon a jegybank intervenciós jelleggel vásárlásokat és eladásokat eszközöljön, s indirekt befolyásolást gyakoroljon a kamatszintre. Máshol ez része a jegybanki pénzpolitikának, nálunk nem. Nálunk csak alapkamat létezik, annak is csak az emelése. Az a fontos, hogy az mindig jóval az infláció felett legyen, akkor is, ha mindenhol messze az infláció alatt van.

2003-ban a jegybank gyilkos „történelmi” lépést hajtott végre. Egyrészt elzárta az országot az olcsó finanszírozást jelentő euró bevezetése elől azzal, hogy mesterséges tőkemenekülést okozott, de megnyitotta annak az útját, hogy a hazai szereplőket hosszú időre méregdrága hitelekre kárhoztassa, akár forintban, akár devizában kívánnak kölcsönt felvenni. Mindenki „érdemei” szerint juthat hitelhez.

A hazánkban működő multik olcsó euróhoz, a hazaiak pedig drága euróhoz, aminek időnként euró-, máskor forinthitel a neve. A forint a jegybanki politika miatt nem más, mint a hazaiaknak kitalált drága euró. A multik tőkéből és olcsó hitelből növekedhetnek, a magyarok meg nőjenek csak tőke nélkül és drága hitelből. A jegybank szerint ez a „versenysemleges” pénzpolitika. Annak érdekében, hogy ez továbbra is – még hosszú ideig – így maradhasson, magára ölti páncélzatát az IMF–EU tárgyalódelegáció oldalán honi hadsegédével, a módosított jegybanktörvénnyel büntetőjogi értelemben is vezetői tekintetében hazánk törvényeitől teljesen független Magyar Nemzeti Bankkal. Minket azért korhol, hogy nem látja a gazdasági növekedést, amivel az adósságteher kinőhető, miközben mindent megtesz, hogy ez ne következhessen be.

Boros Imre - magarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (471) Szépségápolás (15) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1571) Mozaik (42) Nagyvilág (1439) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (4065) Jobbegyenes (1631) Tereb (138) Rejtőzködő magyarország (171) Heti lámpás (218) Kultúra (4) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Történelem (13) Életmód (1) Vetítő (37) Tv fotel (65) Belföld (5) Gazdaság (631) Flag gondolja (33)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>