Ma 2019 november 22. Cecília napja van. Holnap Kelemen, Klementina napja lesz.
5b93aa367f8692597e420068156947ec.jpg

Boros Imre: Deficit és világpénz

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ma már a világ országainak pénzügyi politikáját lényegében a Federal Reserve diktálja.

Az évtizedek óta növekvő feszültségeket halmozó nemzetközi pénzrendszer lényegét úgy érthetjük meg legjobban, ha összehasonlítjuk az ugyancsak évtizedekig működő és az első világháború kitörésekor végleg feledésbe merült nemzetközi pénzrendszerrel, az arany standarddal.

Ebben a rendszerben az országok pénzét nemesfémek, többnyire arany és ezüst képezték. A központi jegybankok rendelkezésére álló fémkészletek szabtak határt annak, hogy a fém fedezetével mennyi pénzhelyettesítő kerülhet ésszerűen forgalomba. A nemzetközi fizetéseket nemzeti pénznemekre kiírt pénzhelyettesítőkkel (kereskedelmi váltókkal) intézték. Ha valamelyik központi bank laza pénzpolitikája következtében túl sok pénzhelyettesítő került forgalomba és jutott külföldi tulajdonosokhoz, azoknak azonnal létrejött a túlkínálata. A túlkínálat csökkentette az illető pénz árfolyamát. Eljött a pillanat, amikor a csökkenő árfolyamú pénznem külföldi tulajdonosai inkább beváltották aranyra a kibocsátó jegybanknál a pénzhelyettesítőket, mint hogy elszenvedték volna az árfolyam további esését.

Az aranyra történő átváltást mindig gondos kalkuláció előzte meg. Mi kerül többe, elszenvedni az árfolyam esését, vagy vállalni a fizikai valóságában megtestesült nemesfém kezelésével kapcsolatos költségeket. Kialakultak tehát a még elviselhető pénzügyi volatilitás (bizonytalanság) természetes határpontjai az úgynevezett kiviteli és behozatali aranypontok formájában, amelyek jelezték a piacnak a mozgásteret, amivel műveleteik kockázatainak kalkulálásakor számolni lehetett.

A kamatszintek mozgására is kiterjedt a bizonytalanság behatárolása, hiszen a pénztömegek országok közötti mozgását, a pénz kínálatának és keresletének alakulását is az aranypontok szabályozták. Eddig és ne tovább. A pénzpiac valóban tökéletesen szabályozott volt, a kereskedő, a befektető, de maga az állam, beleértve a jegybankot is, pontosan tudott az árfolyammal és a kamatokkal kalkulálni. A piaci működés szabályrendszere egyáltalán nem függött politikailag motivált emberi tényezőktől. Az államok által ellenőrzött jegybankoknak csupán az volt a feladatuk, hogy a mögöttük lévő gazdaságok érdekében éberen figyeljék a határokat, és ha kell, időben beavatkozzanak a pénzforgalomba, csökkentsék vagy növeljék a pénztömeget.

Az első és a második világháborút akár egy kétkötetes regénynek is tekinthetjük. Legalábbis pénzügyi szempontból. A két világégés közt eltelt két évtizedet pedig úgy, hogy az olvasók (Európa népei) felkészülnek a második kötet olvasására. A korábbi hadviselő felek között a két világégés között soha nem restaurálódott a korábbi aranystandard, mindenki maradt a saját portáján, terjesztette nemzeti pénzét a befolyási övezetében. Új nemzetközi pénzügyi rendszer létrejöttére a második világháború után került csak sor, ezúttal a háborúból abszolút győztesként kikerülő Egyesült Államok feltételei szerint. (Az egyetlen ellenjavaslatot, amit az Egyesült Királyság nevében Keynes képviselt, lesöpörték az asztalról.)

A nemzetközi forgalomban elfogadott világpénz pozíciójába az amerikai dollár került.

A működőképes aranystandarddal kapcsolatos pozitív érzésvilág fenntartására a külföldi jegybankok részére fix árfolyamon (harmincöt dollár unciánként) történő beváltást helyeztek kilátásba, amit azonban az amerikai fél az egyetlen beváltási kísérlet alkalmával is nagyon rossz néven vett, arra soha nem is került sor. A háború utáni európai és ázsiai dolláréhséget azonban hamarosan dollárbőség váltotta fel. A dollárt kibocsátó, magántulajdonosok által birtokolt amerikai jegybank ebben a rendszerben akadálytalanul finanszírozhatta az amerikai cégek terjeszkedését a világpiacon, legyen az áruvásárlás, vagy éppen tőkejavak megszerzése. A terjeszkedést erős állami támogatás is kísérte gazdasági és katonai értelemben is. Amerika vásárolt és dollárral fizetett. A világ más részein pedig a kapott dollárt nemzeti valutára váltották, és nagy része a központi bankba került, mert a dollárért mindig adott nemzeti pénzt a központi bank.

Az Amerikán kívüli dollárkészletek szaporodásával a hitelezés is megindult dollárban, létrejött az európai dollárpiac. A központi bankok nem tudtak a feleslegesnek ítélt dollárkészletektől megszabadulni. Az aranystandardban megszokott aranyfék – noha működtetését kilátásba helyezték – soha nem működött. Helyette 1968-tól a hivatalos (de soha nem működő) aranyár mellett megjelent a több mint háromszoros, később tovább emelkedő piaci aranyár. (Hasonlóan a szovjet hiánygazdasághoz, amelyben a hivatalos áron nem volt kapható szinte semmi, csak többszörös feketepiacin, csak itt ez a hiánypiac a valóságos pénzárura, az aranyra korlátozódott.) Ez a látszat azonban 1971-ben megszűnt. A dollár augusztusi leértékelése, majd a valuták szabad árfolyammozgásának 1973-as meghonosítása megfosztotta a világ pénzrendszerét mindenfajta objektív korláttól, rászabadította a világgazdaságra a kiszámíthatatlan és egyre növekvő bizonytalanságot.

A német Bundesbank és más központi bankok felhalmozott dollárkészletei korábbi értékük harmincöt-negyven százalékára estek. Óriási veszteségeket kellett elkönyvelniük.

A Federal Reserve Bankok azóta is ontják a dollárokat refinanszírozás keretében cégeknek és az amerikai államkasszának. Az utóbbi tetszés szerinti deficiteket halmoz, az eladósodottság jóval a GDP száz százaléka feletti. Hasonlóan állandósult a deficit az amerikai kereskedelmi mérlegben is. Amerika vásárol, vásárol, fegyverkezik, külföldi „demokráciaexport”-műveleteket pénzel. A világ meg halmozza a dollárt, amelynek értékét belátása szerint változtatja a magántulajdonban lévő Federal Reserve. Félni azonban a pénzesőtől nem kell Amerikában, s inflációtól sem kell tartani, mert kellő mennyiségben importáruk érkeznek, az árak stabilak, mert az exportőröknek fizetett pénzt az eladók amerikai kincstári papírokba fektetik jobb híján. Időnként azonban a felszaporodott dollárok külföldön nagyot veszítenek az értékükből – de a dollártól nincs hatékony menekvés. Svájc nem tudja vég nélkül fogadni a menekülő pénzeket, Japán sem, Svédország, Dánia sem – és mások sem. Ezek az országok kénytelenek a beáramló pénz árfolyamfelhajtó hatása miatt kényszerűségből negatív pénzpiaci kamatokkal védekezni. A dollárok kénytelenek újra visszamenni Amerikába, és az államkincstárt finanszírozni szinte hozam nélkül.

Ma már a világ országainak pénzügyi politikáját lényegében a Federal Reserve diktálja. Ez Amerikának ingyenes megahitelt eredményez, a dollárfelhalmozók kezében viszont szinte holt ez a tőke. Folytatható ez a végtelenségig? Képesek tenni valamit azok, akik ezt végképp elunták, vagy belenyugszanak, hogy a világot egy láthatatlan, de nagyon is érzékelhető, senki által nem választott magán-fináncabszolutizmus irányítsa a demokrácia legnagyobb dicsőségére, aminek még az említése is maga a politikai illetlenség? Ez ma a kérdések kérdése, de válasz nincs.

Boros Imre – magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1440) Rejtőzködő magyarország (171) Mozaik (42) Szépségápolás (15) Gazdaság (632) Gasztronómia (539) Vetítő (37) Autómánia (61) Tereb (138) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1571) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (219) Jobbegyenes (1636) Irodalmi kávéház (473) Flag gondolja (33) Mozi világ (440) Egészség (50) Kultúra (4) Tv fotel (65) Történelem (13) Sport (729) Belföld (5) Mondom a magamét (4098)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>