Ma 2020 augusztus 15. Mária napja van. Holnap Ábrahám napja lesz.
ee418121e375349a87cc36ec4ac3902e.jpg

Bogár László: Stratégiai partnerség

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A kormány előre meghatározott menetrend szerint sorra köti stratégiai együttműködési megállapodásait a hazánkban tevékenykedő legnagyobb multinacionális vállalatokkal. Az, hogy „új egyezségre”, vagy némi történelmi áthallással „new deal-re” van szükség, többé-kevésbé világos.

És egyszerűen azért kell, mert már drámai módon látszik, hogy az eddigi egyezség katasztrofális következményekkel járt az ország számára.

 A globális üzleti elit ikonikus hetilapja, az Economist 2010-ben egy, a magyarországi multiellenes érzelmeket ostorozó cikkében azt írta, hogy a közép-európai térségbe beáramló, döntően multinacionális tőke „a jólétbe katapultálta” a térség lakóit. És persze súlyos megrovásban részesített mindenkit, aki ebben kételkedni mert. A katapult említése azért persze nem volt túl szerencsés, hiszen nem éppen kellemes képzetek társulnak hozzá. Akár a kődobáló harci eszközről, akár a vadászpilótákat kirepítő szerkezetről van szó. De fogadjuk el, hogy e túlzó szóhasználat azt a drámai életszínvonal-javulást próbálta érzékeltetni, amely szerinte térségünkben végbement.

Nem tudhatjuk, hogy az Economist elemzői végeztek-e részletes számításokat, de, hogy Magyarország esetében a számaik nem igazán tükrözik vissza a valóságos folyamatokat, az egészen biztos. A „jólétbe katapultálás” pontos definícióját ugyan nem adták meg a cikkben, de az ember joggal gondolná, hogy a gazdasági növekedés, a foglalkoztatás és a reálbérek növekedése mindenképpen ebbe a kategóriába tartozik. Márpedig, ha e fontos mutatók hosszú távú alakulását vizsgáljuk, akkor ennek éppen az ellenkezőjét látjuk. Mivel a külföldi tőke 1988 óta jöhet be az országba, lassan huszonöt év folyamatairól kellene számot adnunk. A nemzeti jövedelem éves átlagos növekedési üteme ebben az időszakban az egy százalékot is alig éri el, és egyelőre nemigen látszik ennek jelentős javulása. A foglalkoztatottak számában drámai visszaesés ment végbe az első öt év (1988-93) során, és erről a mélypontról lényegében azóta sem sikerült elmozdulnunk. A foglalkoztatottak száma ma is legalább harminc százalékkal alacsonyabb, mint a nyolcvanas években volt. Ami a harmadik fontos elemet, a reálbéreket illeti, talán ott a legdrámaibb a helyzet, hisz mindmáig nem sikerült felülmúlni a hetvenes évek végének reálbérszintjét. És ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt évtizedek során brutálisan kinyílt az úgynevezett társadalmi olló, akkor azzal kell szembesülnünk, hogy a magyarok jelentős részét nemcsak hogy a jólétbe nem katapultálták az elmúlt évtizedek folyamatai, de éppen ellenkezőleg, a harmincas évek szintjére csúsztak vissza.

A mai nemzedékek eddig úgy gondolták, hogy a tömeges kilakoltatás, vagy a közüzemekből való tömeges kikapcsolás Magyarországon végleg a történelemkönyvek lapjaira került, most azonban megrendítő módon élhetik át súlyos tévedésük minden következményét. Napnál világosabb tehát, hogy a Magyarországra beáramló, körülbelül 70 milliárd eurónyi külföldi tőke – ami a magyar gazdaság üzleti szektorában a tőkeállomány felét jelenti – nem vezetett bennünket a jólétbe, vagy, ahogy az ezzel fogalakozó közgazdászok keserűen mondogatják, itt „hozam helyett inkább viszem” és „befektetés helyett inkább kifektetés” zajlik. S ennek az az alapvető oka, hogy a külföldi tőke olyan feltételekkel áramlott be az országba, hogy e feltételek folyamatos komplex újratermelése valójában többe kerül a magyar társadalomnak, mint amennyit erőforrásként itt hagy a külföldi tőke. A külfölditőke-beáramlást szorgalmazó stratégia úgy vélte, hogy az eladósodottságunk okán a hitelek és kamataik fizetésével tőke hagyja el az országot, így a már történelmileg is meglévő tőkehiányunk, tőkeszegénységünk fokozódik, tőkét kell tehát behozni, vagy ahogy fogalmaztak, „ide csalogatni”! Csakhogy az elképzelés mindkét eleme félreértésen alapul. Az egyik, hogy a külföldi tőke csak látszólag erőforrás-beáramlás, mert többnyire hitelfelvétel előzi meg, tehát valójában az itt tevékenykedő külföldi tulajdonos nem enyhíti, hanem fokozza az eladósodottságunkat. Ezzel az erővel a magyar állam is vehetne fel hiteleket, sőt az esetek nagy részében még kedvezőbb feltételekkel is tehetné ezt.

Mint ahogy ez az autópálya-építések esetében is kiderült. Ráadásul nagyon nem mindegy az sem, hogy milyen módon akarjuk becsalogatni a külföldi tőkét. Ha alacsony bérekkel és alacsony adókkal tesszük, akkor ezzel éppen a folyamatos leszakadásunkat segítjük elő. Ebben az esetben ugyanis sem az állam, sem a munkavállaló magyar polgár nem kapja meg a tőkétől még annak a fedezetét sem, ami önmaga egyszerű újratermeléséhez lenne szükséges. Vagyis a bejövő tőke még annyi bért és adót sem fizet itt, ami ahhoz kellene, hogy az állam és polgárai előállítsák a tőke itteni működéséhez szükséges anyagi és humántőke feltételeit. És ez egy kritikus ponton túl olyan mértékben szegényíti el a családokat és az államot, hogy a jobban használható munkaerő elhagyja az országot, a mozgásképtelen maradék és a szintén röghöz kötött állam pedig elszegényedik, az ország ökológiai, szociális és kulturális értelemben is egyfajta meddőhányóvá válik. Nos, ennek a vészjósló folyamatnak kellene véget vetni, de sürgősen. Reménykedjünk benne, hogy a multikkal kötött stratégiai megállapodások éppen ezt a célt szolgálják majd.

Bogár László -magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Mozaik (83) Flag gondolja (33) Vetítő (37) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Mondom a magamét (4724) Kultúra (6) Életmód (1) Irodalmi kávéház (489) Tereb (140) Politika (1571) Jobbegyenes (1819) Történelem (14) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (171) Nagyvilág (1451) Sport (729) Egészség (50) Belföld (5) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (243) Gazdaság (652) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>