Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
666d3bbc035e46420fadc38af34a0c07.jpg

A BUX-index alakulása a 13. héten (2010. 03. 29 – 2010. 04. 02.)

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexének, a BUX-nak az alakulását követtük nyomon a 13. héten, valamint az indexet alkotó legnagyobb súlyú részvények árfolyamának változását.

A BUX index hivatalos neve: a Budapesti Értéktőzsde Zrt. részvényindexe. Nevéből következik, hogy részvények árfolyama alapján számítják ki, az éppen aktuális piaci árak alapján, 5 másodpercenként. Az index kosarában a legnagyobb forgalmú és tőkeértékű részvények szerepelnek, különböző súlyokkal, és ezen részvények árának átlagos változása alapján kerül kiszámításra a BUX. A kosárba kerülő részvények számának és súlyának meghatározása évente kétszer történik, márciusban és szeptemberben. Jelenleg a kosárban 12 db részvény szerepel, ezek közül a négy legnagyobb súlyú a következő:

1        MOL – 28,62%
2        OTP – 30,77%
3        Richter – 20,89%
4        MTelekom – 13,11%
 
A BUX-indexet folyamatosan, 5 másodpercenként számolják, de itt most csak a napi záró értékeket figyeljük, ahogy a részvényeknél is.
Az értékek alakulása a héten:

érték
2010.03.26.
2010.03.29.
2010.03.30.
2010.03.31.
2010.04.01.
2010.04.02.
BUX
24 655,24
24 399,81
24 316,57
24 245,55
24 890,16
24 987,66
Mol
20 335
20 400
20 195
20 100
20 600
20 730
Otp
7 220
7 000
6 935
6 871
7 140
7 179
Ricther
42 300
42 900
42 500
42 500
43 300
43 385
Mtelekom
788
785
793
802
813
813

 
 
Hétfőn 24700-ról, pluszban indult az index értéke, majd gyors csökkenés után 24400 körül mozgott. A forgalom nagyjából átlag körüli volt, csökkenéssel zárt a BUX.
Kedden és szerdán 28 milliárd Ft körüli forgalom mellett csökkent az index értéke.
Csütörtökön a lefelé mutató tendencia megtört, majdnem sikerült elérni a múlt heti lokális maximumot, a régió legjobb teljesítményével 2,7%-os növekedéssel. Reggel 24400-ról indult, de délután két óra után beindult az emelkedés. A forgalom átlagos volt. A kis papírok is jól teljesítettek, mindegyik árfolyama emelkedett, legnagyobb mértékben a KEG, amely +13%-on zárt, de a Pannergy és a TVK is 5% körüli emelkedést produkált.
Pénteken 24900-ról indult az index értéke, de hamar beállt a 24800-as szint alá. A nagy részvények árfolyama csökkent nap közben, majd délután fél három körül beindult a növekedés, és minimális plusszal zárt az index. A forgalom elenyésző volt, az 5 milliárd Ft-ot sem érte, mivel az ünnep miatt a régióban alig volt nyitva tőzsde, és a befektetők a nyitva lévő tőzsdék felé sem mutattak érdeklődést.
 
 
A MOL hétfőn nem követte a többi részvényt, emelkedni tudott, majd kedden egy százalékos mínusszal zárt. Szerdán is sikerült összeszedni fél % csökkenést, majd csütörtökön kompenzált. Délután az amerikai makro-adatok megérkezése után növekedésbe kezdett és egy éves maximumon zárt. Pénteken nap közben csökkent az árfolyama, ahogy a többi részvényé is, de zárásra sikerült növekednie és új lokális maximumot elérni.
 
 
 
Az OTP részvény forgalma ezen a héten nem volt kiemelkedő. Hétfőn reggel még emelkedéssel indított, 7000 Ft fölött volt, majd 7000 Ft alatt is járt az árfolyam, végül 7000 Ft-on zárt.
Kedden és szerdán tovább csökkent az árfolyam 1-1 %-kal. Csütörtökön jött a kompenzáció, 4%-kal drágult, a nagy részvények közül a legnagyobb mértékben.
Pénteken a részvény forgalma is nagyon alacsony volt, ahogy a többi részvényé is, de a nap közbeni csökkenés után délutánra sikerült némi növekedést összehozni.
 
 
 
A Richter árfolyama sem követte az index alakulását hétfőn, emelkedni tudott. Kedden viszont már csökkent, szerdán pedig nem változott. A forgalma kedden és szerdán volt átlag feletti, egyébként nem volt kiemelkedő. Csütörtökön a többi részvénnyel együtt a Richter árfolyama is szépen nőtt, majd pénteken a nap közbeni csökkenést követte az előző napihoz képest minimálisan magasabb záró érték.
 
 
 
A Magyar Telekom részvénye továbbra is tartja azt a szokást, hogy a többi részvénnyel ellentétesen mozog. Igaz, hogy hétfőn még minimálisan csökkent az árfolyam, ahogy az index értéke is, de utána beindult a növekedés, ami egész héten kitartott. Szerdán már 800 Ft fölött volt az árfolyam, csütörtökön néhány forinttal tovább emelkedett, majd pénteken nem változott, bár a forgalma relatíve magas volt a többiekéhez (és önmagához) képest.
 
Vessünk egy pillantást az alábbi ábrára is, mely a négy részvény napi forgalmát mutatja millió Ft-ban:
 
 
Mint látható, egész héten átlagos volt a forgalom, ami pénteken drasztikusan lecsökkent a közelgő húsvét miatt.
 
A következő hét csonka hét lesz, ami minden bizonnyal befolyásolni fogja a kereskedést. Közeledik az adóbevallási időszak, a közgyűlések időszaka, a továbbiakban még érdekes változásoknak lehetünk tanúi.
 
N. R. Ágnes
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Kultúra (7) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Belföld (11) Nagyvilág (1310) Politika (1582) Jobbegyenes (2789) Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Heti lámpás (312) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Tereb (146) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Gazdaság (705) Mondom a magamét (7549) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (537) Történelem (18) Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Nézőpont (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>