A nacionalista jobboldal vezetői egy római hotelben kritizálták azt a nyugati liberális demokráciát, amelyben a hidegháború konzervatívjai mélyen hittek – ]]>írja]]> Anne Applebaum a The Atlantic cÍmű amerikai lapban, akinek Rod Dreher ]]>válaszol]]> az American Conservative-on.

Anne Applebaum, aki egyben Radoslaw Sikorski, a lengyel Donald Tusk-kormány volt külügyminiszterének felesége is, tehát egykor jobboldaliként tartották számon, már 2016-ban ]]>azt nyilatkozta]]> a Mandinernek hogy „nem állok szóba a magyarokkal”.

Applebaum írt egy Pulitzer-díjas kötetet a gulágról, valamint beszél lengyelül és oroszul is. Emlékezetes megszólalása volt, amikor az Occupy Wall Street és más radikálbalos mozgalmakkal szemben felszólalva megvédte a képviseleti parlamenti demokrácia intézményrendszerét, mondván, politikai hatalmat azon keresztül kell szerezni.  

Két éve a Mandineren ]]>arról értekeztünk]]>, hogy „elgurult Applebaum gyógyszere”, az újságíró ugyanis 2017 őszén egyszerűen leneobolsevikozta Orbánt és Trumpot, amikor ]]>úgy fogalmazott]]> a Washington Postban: „Donald Trump, Orbán Viktor, Nigel Farage, Marine Le Pen és Jaroslaw Kaczynski: bár sokszor »szélsőjobboldalinak« vagy »alt-right«-nak írják le őket, ezeknek a neobolsevikoknak nincs sok közük ahhoz a jobboldalhoz, amely a nyugati politika része volt a 2. világháború óta, és nincs kapcsolatuk a létező konzervatív pártokhoz.”

Applebaum véleményének alakulásában valószínűleg nem kis szerepe van annak, hogy jelenleg férje pártjának jobboldali ellenfele kormányoz Lengyelországban.

Mostani cikkében a szerző arra a nemzeti konzervativizmusról szóló konferenciára reflektál, amelyen Orbán Viktor is felszólalt, s amelyről a ]]>Mandiner is tudósított]]>. 

Applebaum korábban idézett cikkében már felrótta, hogy a „nacionalista jobboldal” nem a nyugati konzervativizmus útját követi, ehhez képest a római konferencián jelen volt John O’Sullivan, az Applebaum által dicsőített Margaret Thatcher volt tanácsadója (ma a budapesti Danube Institute igazgatója), egy volt Reagan-tanácsadó és mások is. Maga Applebaum is lamentál azon, hogy Orbán Viktort az a Chris DeMuth kérdezte Rómában, aki az inkább neokonzervatív American Enterprise Institute volt elnöke.

Applebaum az Atlanticban azt bizonygatja, hogy a nemzeti konzervativizmus, amelynek képviselői Rómában konferenciáztak, teljesen más, mint annak a két történelmi szereplőnek a víziója, akire hivatkoznak: Ronald Reagané és II. János Pálé. Ezután azt a Yoram Hazonyt kritizálja (Hazonyval készült ]]>interjúnkat itt olvashatja]]>), aki a konferencia elnöke volt, s akinek A nacionalizmus erénye című könyve tavaly elnyerte az év konzervatív könyve címet Amerikában. Hazony egy izraeli ortodox zsidó, aki azt állítja, hogy a nácizmus valójában imperializmus volt, s ezen Applebaum igencsak kiakad (miközben a náci Németország beceneve valóban az volt, hogy Harmadik Birodalom). 

A nemzeti konzervatívok szerinte nincsenek kapcsolatban a valósággal, az előadók marginalitását igyekszik bizonygatni, s végül a politikusokra tér rá. „Amikor az utolsó előadó színpadra lépett, felállva tapsoltak neki. – írja Applebaum – Ez volt Orbán Viktor, a magyar miniszterelnök, akinek a karrierje talán a legjobban illusztrálja, hogy Reagan és Thatcher konzervativizmusa mennyit változott 1989 óta. Orbán volt az, mint rájöttem, akiért valójában a legtöbben eljöttek.”

Applebaum szerint Orbán Európában mindenkinél tovább ment, hogy lerombolja azokat az intézményeket, amelyek lehetővé teszik a demokráciát, lerombolta a független médiát és a független akadémiát, valamint átpolitizálta a bíróságokat, korrupt gyakorlatokat honosított meg, hogy körei meggazdagodjanak és a saját javára módosította a választási szabályokat. 

Orbán „rendszerint az autoritarianizmus határáig megy, de nem lépi azt át” – írja Applebaum, aki szerint ezt csak azért nem teszi meg a kormányfő, mert jó pénzeket kap az EU-tól. Szerinte Magyarország jó példája annak, hogy ha félretesszük az egyetemes értékeket, a sajtószabadságot és az akadémia szabadságát, akkor az eredmény zsarnokság és korrupció lesz. 

„Ez a nacionalizmus valódi arca”, akárhogy is el akarják ezt takarni Reaganre és II. János Pálra való hivatkozással Applebaum gondolatmenete szerint, aki természetesen szembeállítja a pápát és az elnököt a római nemzeti konzervativizmus-konferencia résztvevőivel főleg Orbánnal. 

Applebaum cikke végén hitet tesz amellett, hogy ő egy thatcheri, „erős és demokratikus” nemzetállamban szeretne élni, ami nem zárja ki a tagságot a nagyobb nyugati közösségekből, de szerinte lehet, hogy jövőben ez a két dolog szembe fog állni egymással. 

Hozzátehetjük, hogy Ronald Reagant és Margaret Thatchert is nacionalizmussal gyanúsították a maguk idejében, II. János Pál pedig a katolikus egyház fejeként volt elfogadhatatlan sok nyugati liberális számára. 

Rod Dreher ]]>azzal válaszol]]> Applebaumnak az American Conservative hasábjain, hogy ő maga azért akadt ki a konferenciára és a nemzeti konzervativizmusra, mert maga is a globalista elitek, a „transzatlanti liberális establishment” tagja, akikről Douglas Murray (a konferencia másik felszólalója, aki egyébként egy kötetében megvédte a neokonzervativizmust) a „Davos-világlátás” ]]>képviselőinek tart]]>. 

Dreher szerint Applebaum nem tudja, milyen spanyolországban katolikusként küzdeni a szocialista kormány genderelképzelései ellen vagy az LMBTQ-ideológiával küzdeni amerikai iskolai alkalmazottként. Valamint a megfelelő kereszténydemokrataként Merkelt feltüntető szerzőnek válaszolva rámutat: Merkel kereszténydemokráciája épp a kereszténység végét segíti elő Európában, és akkor inkább ő Orbán Viktor kereszténydemokráciájára szavaz. Végül Dreher rámutat, hogy a konferencián számos irányzat és szemlélet képviselői voltak jelen. 

Fotó: Földházi Árpád

Írta: ]]>Szilvay Gergely]]>

]]>www.mandiner.hu]]>