Ma 2021 szeptember 22. Móric napja van. Holnap Tekla napja lesz.
Két összeillő ember: Gyurcsány Ferenc és Czeglédy Csaba

Két összeillő ember: Gyurcsány Ferenc és Czeglédy Csaba

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Hát, tessék mondani, nem erről szól a dolog?

Amikor Czeglédy Csaba Facebook-oldalán megláttam ezt a fotót, azonnal szegény Szécsi Pál dala jutott eszembe. Címe: Két összeillő ember.

mlékeznek a refrénre? „Két összeillő ember / Fénylő, tágra nyíló szemmel. /

Figyeld elakad a hangunk / Istenem, hát mi vagyunk!”

Hát, tessék mondani, nem erről szól a dolog? Nem egy vallomás ez a kép, amit ráadásul nem más, mint maga Czeglédy Csaba tett föl az oldalára nem is olyan régen, kábé egy éve, tavaly februárban. Természetesen még véletlenül sem akarnék olyanra gondolni, hogy e két férfiúnak az álmait szivárvány masnizná össze. Ilyenről nem tudok, egyébként sem volna hozzá semmi közöm.

Vannak azonban élethelyzetek, amikor például ez a két férfi mindennél fontosabb lehet egymás számára.

Amikor például megkezdődött a közel 6,5 milliárd forintos költségvetési csalás gyanúsítottjaként 2018. március elején Czeglédy Csaba tárgyalása, s a vádlottat vezetőszáron a tárgyalóterembe kísérték, kit lehetett látni a bíróság folyosóján? Anyukáját? Más családtagjait? Kedvesét? Frászt! Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát, akik még az itt megtekinthető videófelvételt is közreadták az eseményről a Facebook oldalukon. Maguk szerint ez normális?

Vagy amikor néhány nappal később Czeglédyt kiengedték az előzetesből, mert a parlamenti választás előtt Gyurcsányék képviselőjelöltté léptették elő, s a jelöltet ugyanúgy megilleti a mentelmi jog, mint magát a képviselőt, hova vezetett a 15 évi szabadságvesztéssel fenyegetett jóembernek az első útja, az ATV stúdiójában őt kérdező Kálmán Olga után? Családjához? Anyukájához? Kedveséhez? Egy fenét! Gyurcsány Ferenchez.

Miről beszélhetett egymással ebben a kritikus helyzetben a két összeillő ember? Esetleg arról, hogy hol van az a temérdek pénz, amely a Czeglédy vezetésével 2011 és 2017 között működő bűnszövetkezet révén szőrén szálán eltűnt? Netán ehhez a pénzhez köze lehet Gyurcsány Ferencnek?

Annyit mindenesetre látni lehet, hogy Gyurcsányék nagyon nem akarják, hogy Czeglédy letartóztatásban töltse a napjait. Kérdezhetnék, talán azért, nehogy esetleg megunja a banánt és elkezdjen fecsegni valamiről a hűvösön, ami dehonesztáló lehet Gyurcsány Ferencre nézve? Tudja fene.

De mit ad Isten, Czeglédy egy évvel később ismét képviselőjelölt lett a DK európai parlamenti listáján, ami újfent akadályát jelentette annak, hogy a büntető eljárása folytatódjon. Hát nem érdekes?

Gyurcsány az őszödi beszédében szólt arról, hogy trükkök százait vetették be, hogy túléljék a kormány bukását. Talán itt is bevetettek néhányat…

S mintha Gyurcsányék arról is gondoskodtak volna, hogy „éhen ne haljon” szegény. Budai Gyula országgyűlési képviselő éppen a múlt héten tett feljelentést Dobrev Klára ellen, aki még az Altus cég vezérigazgatójaként adott négy alkalommal kölcsönt Czeglédynek 300 millió forint értékben, miközben például ilyen hitelezési tevékenységhez az Altusnak a Magyar Nemzeti Banktól nem volt engedélye. Sőt, a vizsgálatok során kiderült az is, hogy nemcsak Czeglédynek és más magánszemélyeknek kölcsönzött az Altus, hanem 50 millió forint erejéig a Demokratikus Koalíciónak is.

Ez azért különösen érdekes, mert 2015-ben az Európai Bizottságtól az Altus egy konzorcium vezetőjeként másfél milliárd forintnyi megbízási díjat nyert el a 2014-2020 közötti programidőszak tervezési dokumentumainak elemzésére, amelyből Dobrev cégének, így a DK-nak is juthatott. Hogy a 300 millió forintos kölcsönök milyen forrásból jöttek össze Czeglédy részére, arról biztosan nem lehet tudni, de egyáltalán nem zárható ki, hogy volt benne uniós forrás is.

Az pedig tovább színezi a két összeillő ember kapcsolatát, hogy a 2019-es önkormányzati választások óta a DK-s vezetésű budapesti önkormányzatoknál tovább lehet dagasztani Czeglédi Csaba pénztárcáját. A László Imre vezette újbudai és a Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzat ugyanis közel 130 millió forintra szerződött Gyurcsány ügyvédjével. Pedig valójában személyesen ügyvédi munkát sem végezhet, mivel tavaly felfüggesztették kamarai tagságát.

Szóval, nagy a homály a 6,5 milliárd forintos közpénz eltüntetése körül.

Tudjuk jól, minél tovább húzódik az eljárás, Czeglédynek annál nagyobb a mozgástere, a politikai lehetősége. Valószínűsíthetően azt szeretnék elérni, hogy ne tudják olyan mértékben felelősségre vonni Czeglédyt, mint amilyen mértékben a felelőssége megállapítható lehetne.

Budai Gyula a Hír Tv-ben azt mondta, „a 6,5 milliárd forintot az MSZP és a Demokratikus Koalíció pártkasszájában kell keresni.”

Talán az áprilisban a szegediről a Kecskeméti Törvényszékre átkerült Czeglédy-ügy folytatása során az összeg hollétére is fény derülhet. Az csak hab a tortán, hogy azért tették az ügyet Szegedről Kecskemétre, mert Szegeden a bírók zöme bejelentette, hogy a korrupciós botrány miatt nem kívánja a Czeglédy-ügyet tárgyalni.

Látható, hogy ez a két összeillő ember foggal-körömmel ragaszkodik egymáshoz.

Önök szerint vajon miért?

Horváth K. József -]]> www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Nagyvilág (1458) Sport (729) Autómánia (61) Életmód (1) Mozi világ (440) Kultúra (6) Flag gondolja (33) Mozaik (83) Vetítő (30) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (5584) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Politika (1578) Gazdaság (662) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (6) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2115) Tv fotel (65) Tereb (138) Történelem (14) Irodalmi kávéház (505) Heti lámpás (255)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>