Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Cseh Katka undorító lépése

Cseh Katka undorító lépése

Flag

Szöveg méret

1
Átlag: 1 (1 szavazat)
Aljas húzás! Ezt olvassák el!

A botmixer-lady megszólalt. Olvassák el!

„A Palkovics-féle program gyenge és méltatlan

A Palkovics László által tegnap bejelentett, aztán több körben tisztázásra szorult “magyaros” bérkiegészítő program gyenge másolata az Európában már szinte mindenhol bevezetett támogatásnak, amely végrehajtására az Európai Bizottság is felszólította a tagállamokat. Túl kevés, túl késő, túl bonyolult, és méltatlan helyzetbe hozza az embereket.

Palkovics nem szeretné, ha emberek “csak úgy otthon maradnának"; az állam kizárólag akkor hajlandó támogatást nyújtani a munkahelyek védelmében, ha bemennek dolgozni. Ha a cégük nem tud nekik öt nap munkát adni, csak hármat, a maradék kettőben tesznek-vesznek a munkahelyükön, ugyanúgy nyolc órás munkaidőben. Ezért a két napért ráadásul kevesebb pénzt kapnának.

Ez nonszensz. Európa-szerte azt kérik (!) a kormányok, hogy minél többen maradjanak otthon. És ebben érdekeltté teszik a munkaadókat is, állami forrásból pótolják a bérek egy részét azzal a feltétellel, hogy nem bontanak szerződést. Ezt teszi a német vagy dán kormány, mert ezt diktálja a járvány elleni védekezés. Erre ad támogatást az Európai Bizottság SURE munkahelyvédelmi kezdeményezése is.
De az Orbán-kormány azt gondolja az emberekről, hogy nem érdemlik meg a segítséget, ha nem szenvednek érte. Tegyék kockára az egészségüket, végezzenek fölösleges tevékenységeket, essenek át egy sor méltatlan vegzáláson. Egy sosem látott, mély válsághelyzetben, amikor a családok otthon tanítják a gyerekeket, idős rokonokról, barátokról kell gondoskodniuk, az állam vegzálásért cserébe kegyeskedik odavetni a segítséget.

Tisztázzunk valamit! A bértámogatás nem egy könyöradomány ‒ nemcsak az emberség és a járványügyi célok, a gazdasági önérdek ugyanúgy ezt diktálná! Az ilyen programok lényege, hogy ne essen szét a gazdaság szerkezete, a munkaadók tartsák meg az embereket, és vissza lehessen térni a normál gazdasági tevékenységhez a leállás után.

A program több hetes késéssel érkezett meg, és még mindig nem ismerünk minden részletet. Munkahelyek, utcára tett embereket ezreit lehetett volna megmenteni, ha időben lép a kormány. Lesújtó, hogy a munkaalapú társadalom víziójába a múlt héten utcára rakott dolgozók sem férnek már bele.

A legkevesebb az lenne, hogy az újra felvett dolgozók fizetésére is lehívható legyen a támogatás. Ennél is fontosabb a minimumjövedelem és a megemelt családi pótlék minden bajba jutott embereknek ‒ válogatás nélkül.”

Az eredeti, teljes írást ]]>itt olvashatja el]]>.
]]>www.mandiner.hu ]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (146) Egészség (50) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Mozi világ (440) Történelem (18) Vetítő (30) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Gazdaság (705) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7546) Nézőpont (1) Sport (729) Titkok és talányok (12) Belföld (10) Heti lámpás (312) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (537) Nagyvilág (1310) Jobbegyenes (2788) Flag gondolja (36) Kultúra (7) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>