Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Börtönbiznisz: többmilliós kártérítést kapott a battonyai rém is

Börtönbiznisz: többmilliós kártérítést kapott a battonyai rém is

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
A te adódból fizették a kártérítést a kegyetlen gyilkosnak!

Az egyik „battonyai rém”, M. Zoltán két és fél millió forintnál is több kártérítést kapott azért, mert a bíróság szerint „az alapvető emberi jogokat sértő” elhelyezési körülmények miatt sérültek az életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt gyilkos emberi jogai.

Csakhogy tudjuk, kinek is fizettek az adónkból:

A magyar bűnügyi történelem egyik legkegyetlenebb bűntettét követte el a battonyai haláltrió. A „battonyai rém” M. Zoltán, az élettársa, Adrienn és a nő jelenlegi férje, Sz. Zoltán hosszú hónapokon keresztül kínozta a 25 éves Rékát, akinek szállást adtak. Többek között láncra verték, cigarettacsikkeket nyomtak el a bőrén, fogóval kitépték a fogait, leszedték a körmeit, izomstimulálóval áramot vezettek a testébe. Kötéllel húzták fel gerendára úgy, hogy a lába nem érte a földet. Holttestét halála után egy évvel, 2011. október 6-án találták meg az udvaron elásva.

Ketten több mint 30 év múlva szabadulhatnak feltételesen, M. Zoltán azonban már sohasem hagyhatja el a Szegedi Fegyház és Börtön kapuját. Ám a nem megfelelő börtönkörülmények miatt M. Zoltán beperelte az államot, amiért nemrég milliók ütötték a markát.

A „battonyai rémnek” 2019. júliusában a bíróság „az alapvető emberi jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt” 2 577 400 forint összegű kártérítést ítélt meg. „Az alapvető emberi jogokat sértő” kitétel erősnek tűnik, a valóságban azonban ]]>az origo információi szerint]]> egyszerűen arról volt szó, hogy a cellájában négy négyzetméternél kisebb terület jutott neki, és felmerült az is, hogy nem volt megfelelő a cella szellőzése.

A kártérítési per különösen abszurd annak tükrében, hogy a gyilkos sohasem szabadulhat.

A Bors ]]>információi alapján]]> M. Zoltán nem a börtönben használható számlájára kérte a kártérítést, hanem az ügyvédje letéti számlájára. Ilyen esetekben a jogi képviselő leveszi belőle a részét (sikerdíj gyanánt), a többi az ügyfelet illeti.

A lap szerint M. Zoltán ezelőtt fél évvel még perfelújításon gondolkodott, ez arra enged következtetni, nem adta fel annak a reményét, hogy egyszer még szabadlábra kerülhet. A Szita Bence megöléséért szintén tényleges életfogytiglant kapott Kertész József is ugyanezzel próbálkozik.

A „battonyai rémmel” 2014-ben készített interjút a Bors, ahol a gyilkos elmondta, hogy sokat olvas, a kedvenc írója Passuth László, de szereti Nemerét is, és a vallásokról vagy a görög történelemről szóló írásokat is gyakran tanulmányozza. „Imádom a művészetet, ha tehetem, rajzolok, festegetek” – mondta akkor.

]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Kultúra (7) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2788) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1310) Sport (729) Egészség (50) Gasztronómia (539) Gazdaság (705) Irodalmi kávéház (537) Mozi világ (440) Nézőpont (1) Belföld (10) Mondom a magamét (7546) Történelem (18) Tereb (146) Mozaik (83) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Flag gondolja (36) Heti lámpás (312) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>