Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
A visegrádi négyek letarolták Brüsszel migránssimogató nézeteit

A visegrádi négyek letarolták Brüsszel migránssimogató nézeteit

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Hatalmas győzelem!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a V4-ek - Orbán Viktor vezetésével - komoly sikert értek el azzal, hogy a brüsszeli EU-csúcson elfogadott határozat már teljesen más értelmezési keretben foglalkozik a migrációra adandó válaszokkal, mint az elmúlt 3 évben.

A külügyi tárca vezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában kiemelte, az elmúlt három évben a vita képmutató és dogmatikus módon arról zajlott, hogy melyik európai uniós tagország milyen mértékben adja fel a saját szuverenitását.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a migrációt kiváltó okok egyáltalán nem szűntek meg – mondta Szijjártó Péter, hozzátéve: a migrációs folyamatok zajlanak, a nyugat-balkáni útvonalon egyre többen érkeznek, a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) továbbra is szervezik a bevándorlókat együttműködve az embercsempészekkel. Továbbra is ott van Észak-Afrikában és a Közel-Keleten mintegy 30-35 millió ember, akik az élethelyzetüknél fogva bármikor dönthetnek úgy, hogy Európa irányába indulnak. Szijjártó hangsúlyozta,

a migráció mint veszély továbbra is létezik, az viszont tény és a visegrádi országok nagy sikere, hogy a migráció kezelésére vonatkozó európai nézetek egyértelműen a közép-európai álláspontok irányába tolódtak."

A miniszter rámutatott, jól látszik, hogy óriási nemzetközi erők mozdultak meg az elmúlt években hatalmas nemzetközi finanszírozási háttérrel annak érdekében, hogy az európai népesség összetételét megváltoztassák. Erről szól a Soros-szervezetek tevékenysége, törekvése, illetve az Európai Parlament néhány képviselőjének tevékenysége, és sajnos sokszor az Európai Bizottság döntései is ebbe az irányba mutatnak.

Szijjártó szerint a nemzetközi szervezetek a következő időszakban sem fognak nyugodni,

a jövőben is mindent meg fognak tenni azért, hogy eredeti céljukat elérjék, Európát posztkeresztény, posztnemzeti időszakba léptessék."

A legfontosabb feladat, hogy mindettől Magyarországot, Közép-Európát és lehetőség szerint egész Európát megvédjük – emelte ki a tárcavezető.

Szijjártó Péter elmondta, a visegrádi négyek helyzete egyre stabilabb, együttműködésük mind szorosabb és erősebb.

A nemzetközi erők támadásai valószínűleg még elvakultabbá válnak azt követően, hogy az EU-csúcson más irányú határozatot fogadtak el, mint amilyet az európai népességet kicserélését célul tűző NGO-k látni akartak. Fontos, hogy a következő időszakban ne csak a visegrádi csoporton belül működjenek együtt hatékonyan, hanem a hasonló álláspontot képviselő többi országgal is. Utalt arra, hogy az osztrák kancellár az EU-csúcs előtti héten Budapesten járt, illetve folyamatos a konzultáció az olasz kormánnyal "és a bajor testvérpártokkal is".

Orbán és Merkel találkozója

Szijjártó Péter Orbán Viktor a találkozót rendkívüli jelentőségűnek nevezte. Emlékeztetett rá, hogy Németország első számú gazdasági partnere Magyarországnak, az itt lévő külföldi működő tőke 28 százaléka Németországból érkezett, a mintegy 6 ezer Magyarországon működő német vállalat összességében 300 ezer magyar munkavállalót foglalkoztat, Németországba irányul a teljes magyar export 27 százaléka. A magyar gazdaság teljesítményét tehát alapvetően határozza meg a német kapcsolat, a migrációval összefüggő európai politikai helyzet pedig minden ilyen találkozó jelentőségét alapból is megnöveli.

Nagy Gábor - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Nézőpont (1) Belföld (10) Tereb (146) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (17) Életmód (1) Tv fotel (65) Kultúra (6) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Jobbegyenes (2778) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Gazdaság (702) Egészség (50) Mondom a magamét (7501) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Sport (729) Heti lámpás (310) Nagyvilág (1309) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>