Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
81ea914811c88f4e5289a138d19b2b93.jpg

Futamértékelő - Kína

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Idénybeli második győzelmét aratta Jenson Button a minden igényt kialakító Kínai Nagydíjon, miután Melbourne után másodszor is kiváló érzékkel választott taktikát. A 2007-es Olasz Nagydíj után újra a McLaren kettős győzelmétől hangos a világsajtó, Lewis Hamilton egészen elképesztő felzárkózásának hála.

A dobogó harmadik fokára újra Nico Rosberg állt fel. A Red Bull hiába foglalta le a teljes első rajtsort, végül meg kellett elégedniük a 6. és a 8. helyezéssel. A világbajnoki pontversenyben újra változás történt az élen, Jenson Button és a McLaren csapata vette át a vezetést négy futammal a bajnokság kezdetét követően.

 
Két és fél év után született meg az újabb kettős McLaren- győzelem, így érthető az önfeledt ünneplés
 
 
Amennyiben a kizárólag nagykabátban elviselhető, Forma-1-es nagydíjak idején szokatlanul cudar időjárás miatt nem vakarták eleget fejüket a csapatok mérnökei, akkor a „Földanya” egy előre nem kalkulálható bonyodalommal is sújtotta őket. Mint ismert, az izlandi Eyjafjalla vulkán szerdai kitörésével a légkörbe került nagy mennyiségű hamu miatt napokig lezárták a nyugat-európai reptereket. A korlátozás a brit székhelyű istállókat érintette hátrányosan, a Red Bull és a McLaren ügyesen kicselezte a szigetországban már érvényben lévő tilalmat. Legújabb aerodinamikai frissítéseiket autóval vitték át Párizsba, majd kézpoggyászba csomagolva indították útnak, mintegy negyed órával franciaországi tilalom beállta előtt. A Williams nem észlelt időben, a szélcsatornában már kipróbált „F-csatornájuk” éles bevetésére várniuk kell a barcelonai futamig.
 
A pénteki szabadedzések az idén lassan megszokottá váló koreográfia szerint zajlottak le. A McLaren párosa dominált, a Mercedes ismét hiú ábrándokkal telíti szurkolóit, a Ferrari és a Red Bull pedig elsősorban a versenybeállításokra fókuszált, így megelégedtek a középmezőnnyel.
Az első kínai edzésen több csapat is bevetetette F-csatorna névre keresztelt motorborítás- és hátsó légterelő kialakítását, melyet a McLaren-Mercedes honosított meg a Forma-1-ben. A wokingiak és a rendszert már két hete Malajziában is kipróbáló Sauber mellett a Mercedes és a Ferrari is felszerelte saját verzióját. A Renault új első szárnyat és padlólemezt vetett be, tehát az európai versenyeket megelőző utolsó év eleji ázsiai forduló is szolgáltat néhány újdonságot. A Red Bull aerodinamikája is jelentős vérfrissítésen esett át, egyebek közt új első légterelő, a Ferraris megoldásra emlékeztető motorborítás és több terelőelem is helyet kapott a kínai csomagban.
 
A délelőtti tréningen újra elfüstölt az egyik Ferrari, Alonso kénytelen volt a pálya szélére parkolni fél órával az edzés vége előtt, feltételezések szerint az „F-csatorna” elégtelen motorhűtést biztosított, így a továbbiakban már nem kísérleteztek vele az olaszok. Ez volt immáron a harmadik komolyabb motorprobléma idén az olasz alakulatnál, jelen esetben a Bahreinben kiselejtezett erőforrás mondta fel a szolgálatot. Szintén a gyakorlás vége előtt nem sokkal egy másik eset borzolta a kedélyeket. Sebastien Buemi a hosszú hátsó egyenes végén csúszott ki, miután mindkét első felfüggesztése ripityára tört. Szerencséjére mindez féktávon történt, jobb nem belegondolni, mi történt volna, amennyiben padlógázas részen kellett volna bizonyítania első gumik hiányában. A Toro Rosso tanult az esetből, visszatértek korábbi felfüggesztési eljárásukhoz.
 
A szombati edzésen, ami általában tisztább képet fest a valós erőviszonyokról, továbbra is remekeltek a McLarenek, Hamilton a 2., Button pedig a 4. helyen zárt. Noha Webber nyerte az edzést, de Hamilton pénteki 1:35,217-es idejét ő sem tudta felülmúlni. Feléledt a Ferrari is, Alonso a két Mercedest megelőzve az 5. helyről várhatta a folytatást. Az egyébként problémamentes tréninget egyedül Vitalij Petrov töréstesztje szakította félbe, az orosz alaposan feladta a leckét szerelőinek.
 
A Red Bull egy körön verhetetlen
 
A várt zuhé elmaradt, az időmérőre kellemes 20 fok feletti hőmérséklet fogadta az igencsak foghíjas lelátókat, az aszfalt hőmérséklete pedig elérte a 30 fokot. A kvalifikáció első etapjában szokás szerint egyetlen kieső hely elkerüléséért volt valós harc, a három újonc csapat ugyanis továbbra is durván kt másodperccel lassabb a középmezőny végéhez képest. A két Sauber, Hülkenberg és Liuzzi közül az olasz húzta a rövidebbet, csapattársával szembeni mintegy fél másodperces lemaradására még az sem mentség, hogy gyors köreiben rendre feltartották. Nagy küzdelemben Timo Glock a szezonnyitó után újra megverte a két Lotust. A HRT-k párharcát ezúttal Bruno Senna nyerte, bő 1 tizedet adott csapattársának, továbbá mindössze 7 tizeddel maradt el a Virgint terelgető di Grassitól. Chandhoknál egyébként váltót kellett cserélni, de az 5 rajthelyes büntetés esetében már nem osztott, nem szorzott.
 
A második felvonást, akárcsak a Q1-et, Lewis Hamilton fölénye jellemezte, nehezen lehetett elképzelni, hogy 2008 világbajnoka egyáltalán nem tud majd beleszólni az első rajtkocka kérdésébe. A Q2 egyébként a megszokott koreográfiát hozta. Továbblépett a két McLaren, két Ferrari, két Red Bull, két Mercedes (Schumacher csak nagy nehézségek árán), továbbá Kubica és valamelyik Force India, jelen esetben Adrian Sutil. Egy körön ez a tízes kiemelkedik a mezőnyből. Hamilton annak ellenére beférkőzött egyedüliként 1:35 alá (1:34,928), hogy a rádión Button és Hamilton is többször arra panaszkodott, hogy a fel- és levezető köreikben a váltójuk a pálya néhány pontján 1-esből üresbe kapcsol a 2-es fokozat helyett.
 
A Q3-ban aztán meglepetésre nem osztottak lapot Hamiltonnak. A brit arra panaszkodott, hogy versenygépe többször leért az aszfaltra, ezért teljesen szétesett az egyensúlya. A probléma forrása az elbaltázott keréknyomás, a fékegyensúly, gumimelegítési nehézség, avagy ezek együttese lehetett. Akárhogy is, a McLaren továbbra is vesztegel egy körön, versenyre beállított, üres tankos autóval (Q2-ben még nem kötelező verseny setuppal körözni) drasztikus visszaesés tapasztalható menettulajdonságait illetően. Buttonnak a differenciálművel és a szárnyállással kellett „játszadoznia”. Tetejében mindkét pilóta vezetési hibát követett el, mindez együtt eredményezte a csalódást keltő harmadik rajtsoros eredményt.
Hamilton visszaesése után tükörsima Red Bull-tarolás következett. Már az első szett gumin is Vettel volt a leggyorsabb, az edzés végén aztán 1:34,558-as idővel 25 századdal utasította maga mögé csapattársát. Mindezt úgy, hogy a fiatal német még hibázott is gyors körének elején. Vettel idei harmadik, pályafutása 8. rajtelsőségét könyvelte el. Webber mögött óriási volt a tömörülés, Alonso egyetlen századdal verte meg Rosberget, de Buttonnal szembeni előnye sem érte el az 1 tizedet. Massa rontott az utolsó kanyarban, így csupán a 7. rajtkockából várhatta a másnapi futamot. Michael Schumacher gyenge napot fogott ki, egy másodperces hátrányt szedett össze, a kigyorsításokon rendre túlkormányzott autójával ez csupán a 9. rajthelyhez volt elegendő.
 
 
Az időmérő után tehát egyértelműen a Red Bull esélyei tűntek a legígéretesebbnek, száraz futamon minden bizonnyal sikerre is vitték volna meglévő erőfölényüket. Igen ám, a meteorológusok prognózisai azonban ezúttal helytállónak bizonyultak. A 70%-os valószínűséggel előre jelzett eső mintegy fél órával a rajt előtt megérkezett. A könnyed szitálás miatt azonban az utolsó pillanatig ki kellett várni. A komplett mezőny az eget kémlelte, s azon morfondírozott, melyik színre (helyesebben gumira) tegyen ebben a sajátos rulettjátékban? Végül egy kivétellel mindenki slick gumikkal (ezen belül is lágy keverékűvel) vágott neki a futamnak. Timo Glock rögtön esőgumikkal próbálkozott, ám sokáig nem jutott, a felvezető körnek sem tudott nekivágni a Cosworth- motor nyomásvesztése miatt. Hiába a szerelők áldozatos munkája, egyetlen kört sem tudott végigmenni Kínában. Lucas di Grassi sem járt sokkal jobban, a brazil pilóta csak 7 kör hátrányban vághatott neki a futamnak, de nem sokkal később neki is vissza kellett gurulnia a boxba. Karun Chandhok a boxutcából rajtolt, miután éjszakába nyúló munkának hála orvosolták a hidraulikai hibát.
 
 Alonso reflexével megelőzte az időt…
 
A két Red Bull a vb negyedik állomásán sem kímélte egymást és Horner csapatvezető idegeit, Webber kemény határozottsággal elslisszolt Vettel mellett. De mindez csak a második helyre volt elegendő, ugyanis Fernando Alonso bődületes reflexszel tört az élre. Olyannyira, hogy mint Button jelezte rádión keresztül csapatának, majd az ismétlések is bizonyították, a kétszeres bajnok spanyol reakcióideje megelőzte a piros fények kialvását, magyarán kiugrott a rajtnál. Alonso meg is kapta a maga áthajtásos büntetését. Idén ez volt már a harmadik elrontott startja.
 
Alonso és Webber mögött Rosberg és a két McLaren gyepálta egymást változatlan felállásban, őket követte a Kubicát lehagyó Schumacher, majd Sutil és a szokás szerint kiváló rajtot fogó Petrov. Nagyobb perpatvar nem tudott kibontakozni, ugyanis ahogyan ilyen körülmények közt történni szokott, tömegbaleset borzolta a kedélyeket. A „tettes” Liuzzi volt, pontosabban a nem kellően felmelegített fékjei és abroncsai, aminek következtében a 4-es kanyar féktávjánál – divatos kifejezéssel élve – csak „utasa volt autójának”. A megforgó Force India másik két pilóta versenyének is véget vetett, az esős beállításaiban bizakodó Sébastien Buemi és sokadszor Kobajasi Kamui is már az első métereken búcsút inthetett a versenynek. A japán versenyző négy futam után mindössze 19 kört teljesített, amivel a negatív örökranglista élére került.
 
Érkezett tehát a biztonsági autó, s ezt az alkalmat kihasználva szép sorban szinte a teljes mezőny kilátogatott a boxba. Álláspontjuk szerint ugyanis a fokozódó zápor a pálya bizonyos részein alkalmatlanná teszi a száraz gumikat. Már az első kör végén érkezett Sutil és Alguersuari, a következőben pedig a két Ferrari, a két Red Bull, Michael Schumacher valamint Lewis Hamilton, utóbbi második szándékból érkezett szerelői közé, de még éppen a szabályosság határán belül oldotta meg a feladatot.
 
 
Vettelék veszélyes játékot űztek
 
Hat versenyző viszont másként döntött, nekik is lett igazuk. A pályára nem esett annyi eső, hogy drasztikus visszaesést produkáljanak a slickek, illetve néhány perc elteltével, az eső elálltával kezdett felszáradni a pálya. A 3. körben jött el az igazság pillanata, miután távozott a Safety Car. Miközben Alonso és Sutil nagy vehemenciával támadta Petrovot és de la Rosát, az élen álló Rosberg mintegy másfél másodperccel oktatta a mezőnyt. Nem volt tehát kétséges, a gyorsan száradó pályán minden perc elteltével használhatatlanabbá válnak az intermediate abroncsok. (Ezt jelezte többek közt az is, hogy fél kör elteltével Petrov gond nélkül visszaelőzte Sutilt.) Elsőként csapattársa példájából tanulva Schumacher váltott vissza slickre, az. 5. körben érkezett Alonso, valamint kéz a kézben Hamilton és Vettel. A két vehemens természetéről híres versenyző már az azt megelőző körökben is szorgalmasan gyepálta egymást. Párharcuknak a boxutca sem szabott gátat. Előbb Hamilton előzte meg a németet a boksz felé irányuló balosban (mivel a boxbejárat formálisan a pálya része, nincs tiltva az előzés ott sem), majd miközben mindketten megszenvedtek hideg abroncsaikon a felfestésekkel, kerék-kerék ellen haladtak a kijárat felé. Hamilton és csapata ott hibázott, hogy idő előtt kiváltott Vettelre, nem soroltak mögéje, a német pedig túl agresszíven húzta kormányát a McLarenre. Mindketten veszélyeztették körülöttük lévő szerelőket. A szituáció kapcsán csak utólag hirdetett ítéletet a – többek közt Alexander Wurzot magában foglaló – versenybíróság, mégpedig mindkét versenyzőt megfeddték, egyben tudatosították mindkettővel, a jövőben ilyet nem szeretnének viszontlátni.
 
 
Öt kört követően tehát Rosberg, Button, Kubica, de la Rosa, Petrov, Alguersuari, Schumacher, Kovalainen, Sutil, Trulli volt a pontszerzők névsora. (A dőlt betűvel kiemelt pilóták megspóroltak két kiállást.) Miközben a két Red Bull és Hamilton őrületes tempóban iramodott a mezőny után, az élen álló hármas hatalmas, közel 50 másodperces előnyt épített fel, elsősorban remek taktikai húzásuk miatt, de például Rosbergnél a Hamilton vezette csoport a száradó pályán sem tudott gyorsabb köröket teljesíteni. Rosberg és Button között 3,4 másodperc volt a legnagyobb differencia, ezt követően körönként 2-3 tizeddel rendre a brit volt gyorsabb, majd amint a 19. körben újra rázendített az „égi zenekar”, már a különc stratégiát választó sor is kénytelen volt kilátogatni a boxba. A köztes esőgumik szükségességét Massa megpördülésén kívül éppen Rosberg kicsúszása bizonyította, aminek köszönhetően Button előbb felért az ifjú németre, majd a hátsó egyenes végén el is ment mellette. Kubica tartózkodott a virtuális dobogó harmadik fokán, egy ideig még támadta Buttont is, ám az etap végére 6,4 másodperces hátrányt mutatott az eredményjelző.
 
 
 
Tizenegy előzés fűződik Hamilton nevéhez (a képen Webber mellett megy el a hajtűben)
 
A lengyel idei második pódiuma újabb biztonsági autós fázis hiányában borítékolható lett volna, hiszen a mögötte haladó csapattárs olyannyira elkoptatta slick abroncsait, hogy a 15.-20. körök közt már csupán 1,5-2 sec-kel lassabb eredményekre volt képes. Petrov teljesen üres pályán nyomhatta a gázpedált, minekután az ígéretes pozícióját magabiztosan őrző de la Rosát újabb motorprobléma fosztotta meg a Sauber első idei pontszerzésétől, az őt követő Alguersuari pedig már bő fél perces lemaradásban volt az oroszhoz viszonyítva. A spanyol, némi fáziskéséssel, csak a 11. körben váltott száraz pályás gumikra, így neki nem kellett megküzdenie Lewis Hamiltonnal. 2008 világbajnoka egészen elképesztő felzárkózással szórakoztatta a nézőket. Miután úrrá lett kezdeti gumimelegedési problémáin, erőre kapott, s a 10. kör végén Vettel után ő is elment a visszaeső Webber mellett. Két körrel később magától értetődő természetességgel lépett át tavalyi csapattársán, Kovalainenen. A 13. körben, a hajtűben olyan manővert mutatott be, amelyre még évekkel később is emlékezni fognak az évkönyvek. Egyetlen határozott mozdulattal mind Sutilt, mind a szintén előzésre készülő Vettelt meglepte, sokkal jobb kigyorsítással két legyet ütött egy csapásra. Sőt, mivel a két német még egy körön át elbíbelődött egymással, kényelmes, 4 másodperces fórt is kiépített Vettellel szemben.
 
Szüksége is volt az egérútra, ugyanis következő ellenfele a hétszeres világbajnok volt. Michael Schumacher a régi szép időket idézve védekezett, technikai hátránya dacára mintegy másfél körön keresztül tartotta pozícióját. A 16. körben aztán nem volt menekvés, sebességkülönbségét kihasználva a hajtű végén külső ívre kiszorította a német legendát. (Állítólag volt egy apró koccanás is, Ross Brawn csapatvezető legalábbis a versenygép „eldeformálásával” mentegette Schumit.) Két körrel később már Vettel is megadásra késztette Schumachert, mintegy 20 másodperccel később pedig ugyanott előzte meg a hősiesen védekező Barrichellot mindkét Ferrari. Ugyanabban a körben az intermediate gumikon remeklő Alguersuari is otthagyta a kezdeti ígéretes pozíciójából mind jobban visszaeső Sutilt.
 
 A futam sorsdöntő pillanata: a bukótérből visszatérő Rosberg mellett elment Button
 
Rosberg hibája világossá tette, a pálya legnagyobb részén mind inkább fokozódó esőzés lehetetlenné teszi a slickek további használatát. A 18. körben Barrichello nyitotta a kerékcserére jelentkezők sorát, az igazi tumultus majd csak a következő két kör végén érte el a boxutcát. Mark Webber egy körrel korábban látogatott övéihez, mint csapattársa és Hamilton, ennek köszönheti időleges előrelépését a listán, ugyanez vonatkozik Schumacherre is. A két Ferrari eredetileg Massa- Alonso sorrendben látogatott volna övéihez. Csakhogy Alonso megelégelte a kollegája mögötti hosszú körökön át tartó vonatozást, s az elmélázó brazil mellett elsőként fordult a boxutcára. Bizonyos sajtótermékek azóta tudni vélik, az eset folytán összezörrent a két pilóta, az illetékesek persze tagadnak mindent. A 20. körben többek közt Button és Hamilton is tiszteletét tette a boxban. Még éppen időben, ugyanis nem sokkal később újra pályán volt a biztonsági autó. Alguersuari darálta le első légterelőit Bruno Senna lekörözése közben.
 
Sokan vitatták a SC jogosságát, különösen azok, akiknek legalább 40 másodperces előnyük veszett oda. Jelesül a két Renault-t aligha érte volna utol bárki. A „ha”-val kezdődő mondatoknak sok értelme amúgy sincs a sport világában, a 22. kört követően így nézett ki a verseny pillanatnyi állása: Button, Rosberg, Kubica, Petrov, Sutil, Schumacher, Webber, Hamilton, Vettel, Alonso, Barrichello, Massa. Addig is éppen elég csavar került a forgatókönyvbe, Nico Hülkenberg agyából kipattant egy újabb ötlet, a szakadó esőben bevállalta a száraz gumit. A minden mindegy alapon való kockáztatást nem kísérte szerencse, képtelen volt pályán tartani Williamsét, így két kör után ismét vissza kellett térnie a boxba.
 
A 27. kör végén hagyta el a pályát a biztonsági autó. A verseny kvázi újraindítása előtt, a hátsó hosszú egyenes végén alaposan feltorlódott a mezőny, Button olyan nagyot fékezett, hogy mögötte kis híján összementek a többiek. Az RTL Klub felkészületlen kommentátorai annak láttán is büntetést követeltek, hogy Hamilton már a rajtvonal előtt megtámadta Mark Webbert, sőt, a célegyenesre vezető kanyarban le is szorította a pályáról a Red Bullt. Márpedig ez teljes mértékben szabályos volt, ugyanis az idei évtől csak az ún. „első SC- vonalig” tiltott az előzés, utána már igen. Ez a vonal a sanghaji pályán a boxbejárat után, még az utolsó kanyar előtt van. A figyelmetlen ausztrál a külső ívre merészkedett, s mire visszatért a bukótérből, szinte mindenki elhaladt mellette.
 
Az átláthatatlan körülmények közepette újra Hamilton, Vettel és Alonso vitte a prímet. A britnek két kör sem kellett ahhoz, hogy átugorja az előtte tornyosuló Petrov- Sutil- Schumacher triót, majd a 4. helyen haladva Kubicát is könnyed eleganciával megelőzze, szintén a trükkös 6-os kanyarban. Schumacher viszont érthetetlen módon elveszett a süllyesztőben, röviddel később már Alonso és Vettel is lehagyta. Rosberggel szembeni lemaradása sokatmondó. A SC- periódus végeztével 2,1 másodperces különbség 10 kör alatt 29,5-re nőtt! Hiába az évtizedes rutin, a hétszeres világbajnok képtelen volt menedzselni abroncsait.
 
Az élen Button koordinálta az eseményeket, csapattársa érdemben nem tudott hozzá közeledni, a 4-5 másodperces különbség stabilizálódni látszott, ráadásul a címvédő abból a szempontból is előnyben volt, hogy üres pályán, saját tempójában nyomhatta, míg Hamiltonnak kemény előzéseket forszírozott. Kubica után pillanatok múlva már Rosberget presszionálta, ám a finn-német fiú hozta idei összeszedett formáját, s egyedüliként eredményesen verte vissza a McLaren támadását a 6-os balosban. Ráadásul riválisa nyomott egy satuféket, az addig kifogástalanul működő abroncsok tapadást vesztettek. Tudni lehetett, hogy egyszer még mindenkinek ki kell állni friss köztes esőgumikért, a McLaren érdekében természetesen a minél gyorsabb csere állt.
 
A folyamatosan száradó pályán a mezőny többsége a 37.-38. körök közt el utolsó kerékcseréjét. Míg Buttonék másodszor, Alonso immáron ötödik alkalommal látogatott szerelőihez. Webber és Schumacher valamivel korábban álltak ki, ami kezdetben előnynek tűnt, hiszen tartották az élen állók tempóját, a verseny végéhez közeledve azonban mindinkább hátrányba fordult át. Schumacher példáján követve az eseményeket: az első 6-7 körben a mezőny leggyorsabbjai közt foglalt helyet, ezt fokozatos visszaesés követte, az utolsó 10 körre pedig olyannyira elkoptak az abroncsok, hogy már a pontszerzésnek is örülnie kellett. Előbb Vitalij Petrov, majd az enerváltnak tűnő Felipe Massa is körbeautózta őt is és Webbert is, s vélhetően még egy kör hiányzott ahhoz, hogy a futam végére belelendülő Sutil is elmehessen a legenda mellett.
 
 
 
A pontszerző helyeken két fontos helycsere is a boxban dőlt el. De míg Hamilton annak köszönhette második helyét, hogy egy körrel korábban ment kereket cserélni, mint Rosberg, Kubica úgy sem tudta megőrizni Alonsóval szembeni 2,5 másodperces előnyét, hogy elvileg ő is előbb mehetett gyors kört a friss gumikon. Igen ám, de a lengyel kivezető köre katasztrofálisra sikeredett, míg a spanyol remekelt a kopottas abroncsokon is, így Alonso fordítani tudott a javára. Az utolsó 15 kör a gumikímélésről szólt. Ki hatékonyabban oldotta meg ezt a feladatot, ki kevésbé. A McLaren engedte a házon belüli küzdelmet, Hamilton korábbi tempójából kiindulva nem volt kizárható egy futam végi kerék-kerék elleni csata. Ám hamar kiderült, Button bármikor képes hozni csapattársa tempóját, addig egyszerűen nem volt rá szüksége. Öt körrel a vége előtt kis híján így is pórul járt, a hajtűben kicsúszott, saját elmondása szerint elvesztette a fonalat, de végül csak beért első helyen a célba, az addigra slickre koptatott köztes esőgumikon. Rosberg és Alonso pedig csak tisztes követési távolságban érték el a kockás zászlót.
 
Összességében az év eddigi legizgalmasabb futamán vagyunk túl. Nem kevesebb, mint 70 előzést regisztrált a Live Timing, ebből 11 Hamilton nevéhez volt köthető. A háromszor is felerősödő esőnek köszönhetően összesen 67 boxlátogatás történt, amire az utóbbi évtizedben nem volt példa. Az első hét helyezettről csakis szuperlatívuszokban érdemes és lehet beszélni, Button újabb zseniális húzásáért, Hamilton káprázatos manővereiért, Rosberg lenyűgöző magabiztosságáért, Alonso 5 kiállással teljesített felzárkózásáért külön is kiemelendő. De emlékezzünk meg Bruno Sennáról is, aki végre hírnevéhez méltóan szerepelt, 2 kört adott csapattársának esőben.
 
Jenson Button kilencedik futamgyőzelmét aratta, egyszersmind 10 pont előnnyel átvette a vezetést a világbajnoki tabellán. Kevesen gondolták volna, hogy új csapatában valóban méltó ellenfelévé válhat a házi kedvencnek tartott Hamiltonnak. Hamilton 29., Rosberg pedig 4. alkalommal állt F1-es dobogón. A német gyártó 1955-ös Forma-1-es bemutatkozása óta ez volt az első alkalom, hogy az első három helyen Mercedes motorral hajtott autó végzett. A 2007-es Olasz Nagydíjat követően újra kettős McLaren- győzelem került az évkönyvbe, amivel a wokingiak átvették az első helyet a konstruktőröknél; Vitalij Petrov személyében pedig az első orosz pontszerzőt is köszönthettük.
 
Az izgalmakat most lesz elég időnk kipihenni, mivel az első európai futam, a barcelonai verseny csak három hét múlva került megrendezésre.

FORMULA–1, KÍNAI NAGYDÍJ 
 
A HIVATALOS VÉGEREDMÉNY
 
1. Jenson Button
McLaren-Mercedes
1 óra 44:42.163 perc
 
 
2. Lewis Hamilton
McLaren-Mercedes
+1.530
 
3. Nico Rosberg
Mercedes
+9.484
 
4. Fernando Alonso
Ferrari
+11.869
 
5. Robert Kubica
Renault
+22.213
 
6. Sebastian Vettel
Red Bull-Renault
+33.310
 
7. Vitalij Petrov
Renault
+47.600
 
8. Mark Webber
Red Bull-Renault
+52.172
 
9. Felipe Massa
Ferrari
+57.796
 
10. Michael Schumacher
Mercedes
+  1:01.749
 
11. Adrian Sutil
Force India-Mercedes
+  1:02.874
 
12. Rubens Barrichello
Williams-Cosworth
+  1:03.665
 
13. Jaime Alguersuari
Toro Rosso-Ferrari
+  1:11.416
 
14. Heikki Kovalainen
Lotus-Cosworth
+1 kör
 
15. Nico Hülkenberg
Williams-Cosworth
+1 kör
 
16. Bruno Senna
HRT-Cosworth
+2 kör
 
17. Karun Chandhok
HRT-Cosworth
+4 kör
 
 
 
 
NEM ÉRTEK CÉLBA
 
Jarno Trulli
Lotus-Cosworth
27. kör
 
 
Lucas di Grassi
Virgin-Cosworth
9.
 
Pedro de la Rosa
Sauber-Ferrari
8.
 
Sébastien Buemi
Toro Rosso-Ferrari
1.
 
Kobajasi Kamui
Sauber-Ferrari
1.
 
Vitantonio Liuzzi
Force India-Mercedes
1.
 
Timo Glock
Virgin-Cosworth
1.

 A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
 
PILÓTÁK
 
1. Jenson Button
60 pont
 
 
2. Nico Rosberg
50
 
3. Fernando Alonso
49
 
4. Lewis Hamilton
49
 
5. Sebastian Vettel
45
 
6. Felipe Massa
41
 
7. Robert Kubica
40
 
8. Mark Webber
28
 
9. Adrian Sutil
10
 
10. Michael Schumacher
10
 
11. Vitantonio Liuzzi
8
 
12. Vitalij Petrov
6
 
13. Rubens Barrichello
5
 
14. Jaime Alguersuari
2
 
15. Nico Hülkenberg
1
 
 
 
KONSTRUKTŐRÖK
 
1. McLaren-Mercedes
109
 
 
2. Ferrari
90
 
3. Red Bull-Renault
73
 
4. Mercedes
60
 
5. Renault
46
 
6. Force India-Mercedes
18
 
7. Williams-Cosworth
6
 
8. Toro Rosso-Ferrari
2

 
 Nagy Dávid (Dave)
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja
 
 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (702) Flag gondolja (36) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Nagyvilág (1309) Autómánia (61) Kultúra (6) Heti lámpás (310) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7501) Sport (729) Jobbegyenes (2778) Egészség (50) Történelem (17) Nézőpont (1) Mozaik (83) Politika (1582) Vetítő (30) Gasztronómia (539) Belföld (10) Tereb (146) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>