Ma 2017 április 26. Ervin napja van. Holnap Zita napja lesz.

Két szomszédvár – I.

Flag
Még nincs értékelve

Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.

A Vág völgye Ruttka és Zsolna között annyira összeszűkül, hogy a Kis-Fátra 1500–1700 méter magas hegyei között alig bírja keresztültörni magát a folyó a sztrecsnói szoros kanyarulatain – írja a várról szóló ismertetésében Szombathy Viktor. – A hegyszoros több mint tíz kilométer hosszú, s az egész középkorban csak szorosan a Vág mellett kanyargott egy keskeny út. Ez az út kereskedelmi és hadászati szempontból igen fontos volt, mi sem természetesebb tehát, mint az, hogy ebben a hegyszorosban egymással szemben egy-egy vár épült. A jobb parti vár neve Óvár, a bal partié Sztrecsnó (másképpen: Sztrecsény). Szinte egymást őrzik. Óvár vámoló hely volt, hisz a Vág tutajosait is jól lehetett innen ellenőrizni. De Turóc, Liptó és Trencsén megye egyik legfontosabb közlekedési és védelmi pontja is volt. Óvár az 1200-as, Sztrecsnó az 1300-as évek elején épült. Hívták akkoriban Óvárt Varinnak is, másképpen: Várna várának. (Persze az igazi Várna, az 1444-ben vívott csata színhelye a mai Bulgáriában van.) A XIII. században Óvár tulajdonosai a Balassák ősei voltak, több liptói birtokkal együtt: a Detrefiek. A két vár a XIII. század végén Csák Máté kezébe került; erőszakkal ragadta el a királyválasztási zavarok idején a régi tulajdonosoktól, s húsz évig maradt a birtokában. Eközben az eredetileg gótikus stílusban épült várat folyton fejlesztették. Csák Máté halála után Dancs főispán kapta, a liptói főúr.”
Hogy melyik király jutott először Óvár birtokába, nem sikerült kideríteni – írja Mednyánszky Alajos 1825-ben megjelent útikalauzában. „De hogy I. Ulászló idejéig a védőrségnek királyi várnagyok parancsnokoltak, kétségtelen, hiszen az utolsónak még a nevét is tudjuk – Jan Czapek (Bakocska) –, aki a királlyal együtt jött lengyel volt. Ulászló uralkodása idejétől fogva lett a vár előbb hűbérként a király hatalmas párthívéé, Szentmiklósi Pongrácé, majd örökösen, Corvin Mátyás kezéből, tartozékaival egyetemben az ősnemes, még az Árpádok korában Csehországból bevándorolt Pongrácz nemzetség birtoka, és bár ez a nemzetség több ágra szakadt, előnevét, amely a közös származásra utal, Óvárról választotta.” 1443-tól így hívták magukat: Óvári és Szentmiklósi Pongrácz család. Róluk, illetve a család utolsó sarjáról szól Mikszáth emlékezetes regénye, a Beszterce ostroma. A bevezetőjéből idézek: „A Pongrácz család története tele van középkori fénnyel, ragyogással. Szentmiklósi Pongrácz, kinek fejedelmek voltak adófizetői, Pongrácz Péter, a legszebb magyar levente, ki iránt egy királyné gerjedt boldogtalan szerelemre, a nagy pallosú Pál, török fejek lekaszabolója, megannyi vitéz ős, annyi délceg Pongrácz kisasszony, harmatos arcú, tollas kalapú, aranyos cipellőjű, nagy történelmi alakok anyái később, fehér ruhás várkísértetek a legkésőbb… Olyan ez a családi történelem, mint egy mélységes tó.”
A két szomszédvár közül Óvár hamarabb veszítette el katonai jelentőségét, mint Sztrecsnó. Hamarább is kezdett pusztulni. A Pongráczok leköltöztek a várból; a Vág partján, Krasznyánban építettek maguknak új kastélyt; Óvárt sorsára hagyták, bár egy ideig helyőrség maradt benne.
 

Móser Zoltán, mno.hu