Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
lead-cropped-0.jpg

Bayer Zsolt: Borítékok

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Úgy kezdődött, hogy az ausztriai elnökválasztást, hát, hogy is mondjam, elcsalták.

Igen, valamiképpen úgy alakult, hogy mindenképpen Alexander Van der Bellennek, a zöld alsónak kellett győznie Norbert Hofer szabadságpárti jelölttel szemben, mert ugye a szabadságpárti jelölt természetesen fasiszta meg idegengyűlölő meg szélsőjobboldali meg antiszemita.

Hogy ezt honnan lehet tudni?

Hát erről Heller Ágnes már 1950-ben beszámolt, amikor feljelentette saját tanárát az egyetemi pártbizottságon, és egyebek mellett megírta, hogy az illető „antiszemita, amit konkréten nem lehet ugyan sehol sem megfogni, csak annyiban nyilvánul meg, hogy zsidó kinézésű embereket következetesen rosszabbul osztályozza.”

Aki egy zsidót rosszabbul osztályoz, például azért, mert az adott zsidó esetleg hülye, az antiszemita. Aki nem örül és tapsikol, ha a migránsok elözönlik az országát, összeszarják az utcáit, tereit, megerőszakolják a lányait és a fiait, és tönkreteszik az egész életét, amelyet addig élt, az pedig xenofób.

Lassan egész Európa xenofób lesz, mármint az európai társadalmak, az „emberek”, ez a szerencsétlen európai fehér rassz, amely elveszítette két alapösztönét, a fajfenntartás és az önfenntartás ösztönét. Lassan már csak az európai vezető politikusok nem xenofóbok, ők úgy jártak, mint Rákosi Mátyás annak idején. Szegény Rákosi pajtás kénytelen volt „tízmillió fasisztával felépíteni a kommunizmust”, szegény európai politikusok pedig kénytelenek ötszázmillió xenofób ellenében szétverni és eltüntetni a föld színéről az európai keresztény civilizációt.

Persze még az is előfordulhat, hogy ötszázmillió fehér európai fogja eltüntetni a föld színéről a saját kretén politikusait, ami, lássuk be, mégiscsak vállalható opció lenne.

De addig is, Ausztriában győznie kell a zöld alsónak, úgyhogy elcsalták a választást. Ám sajnálatos módon fény derült a csalásra, így a választást meg kell ismételni. Ki is írták hát a második fordulót október 2-ára.

És telt-múlt az idő, a migránsok szépen felszaporodtak Ausztriában is, az osztrák „Willkommenskultur” – amelyet még minden idők kétségkívül legidiótább kancellárja hirdetett meg – szépen átváltozott „kapuvá oldalszárnyakkal”, és készültek felmérések, amelyek azt mutatták, hogy a megismételt elnökválasztást bizony a fasiszta meg xenofób meg szélsőjobboldali Hofer fogja megnyerni, nem a zöld alsó. Ráadásul éppen október 2-ára esik a magyar népszavazás is, és Európa politikai vezetőinek rémálmában megjelent egy nap, amelynek estéjén egyszerre jelentik be a magyarok sikeres és eredményes népszavazását, meg az osztrákok megismételt elnökválasztásának elborzasztó végeredményét.

Ez lett volna ám a nehéz nap éjszakája!

Ezt valahogy meg kell akadályozni!

Igen ám, de hogyan?

Sokat töprengett ezen az establishment, és már majdnem feladta, amikor Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter rálelt a megoldásra.

– Gyerekek! Megvan! Nem ragadnak a borítékok!

A többiek úgy néztek rá, mint egy elmebetegre, de Wolfgang elmagyarázta. Hogy tudniillik nem ragadnak a borítékok 2016-ban Ausztriában, így pedig nyilvánvalóan nem lehet választást rendezni, nem ragadó borítékokkal, hát hová vezetne ez…

Amikor végre a többiek is megértették, fel akarták hívni Orbánt, hogy adományozzon lovagkeresztet Sobotkának, de aztán elvetették, mert kiderült, hogy van a Bayernak is…

Mindenesetre most átmenetileg meg van mentve a haza. Most idő lett nyerve, ugye. Most tervek készülnek. Összehívták a Nagy Boríték Enyvező Bizottságot (NBEB), a Borítékon Enyvet Akarunk Látni Szövetséget (Benyalsz), és Sobotka kiadta az atomhasadás felfedezése óta nem tapasztalt jelentőségű ügyet egy osztrák állami nyomdának, megoldásra. Aztán Sobotka lépését megtámadta egy osztrák liberális elvtárs, mondván, nem volt kiírva nemzetközi közbeszerzési pályázat a ragadó borítékra, úgyhogy lehet, a decemberre halasztott megismételt elnökválasztás tovább csúszik, úgy tavaszig…

Egy pillanatra csukjuk be szemünket, és képzeljük el, ahogy Pintér Sándor bejelenti: elhalasztják a választásokat, mert kiderült, nem ragadnak a borítékok.

Igen, jól gondolják. Ebben az esetben valószínűleg bevonulnának Magyarországra az ENSZ békefenntartói, és az ő ellenőrzésük alatt tartanák meg az aktuális választást, természetesen úgy, hogy a Fideszt kizárnák az indulók sorából.

De Ausztriában nincs semmi probléma.

Ha Ausztriában nem ragad a boríték, az egy tökéletesen elfogadható, liberális, európéer és demokratikus nem ragadás.

Ha egyszer mifelénk nem ragadna a boríték, az pedig egy elfogadhatatlan, antiliberális, egyáltalán nem európai és antidemokratikus nem ragadás lenne.

Persze ez is mindegy. Nálunk az is fasizmus, ha ragad. Éppen ezért fontos, hogy egyáltalán ne foglalkozzunk azzal, amit ők pofáznak. Viszont nyissuk meg szíveinket, és vigyünk nekik csöbrökben, vödrökben csirizt, enyvet, Technokol Rapidot. Lássák a sógorok, a magyar segít, ahol tud. Sőt! Ha végképp nem bírják tovább, hogy hazájuk a nem ragadó borítékok földje lett ,migránsokkal súlyosbítva, jöjjenek bátran! Befogadjuk őket. Rakjuk össze újra a Monarchiát, de ha nem baj, a külügyeket most mi visszük. Legalább még egy darabig…

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Gazdaság (702) Mondom a magamét (7501) Titkok és talányok (12) Tereb (146) Politika (1582) Jobbegyenes (2778) Kultúra (6) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Vetítő (30) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Egészség (50) Belföld (10) Tv fotel (65) Nagyvilág (1309) Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (36) Életmód (1) Heti lámpás (310) Történelem (17) Nézőpont (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>