Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
c57bd1ca20f08366aa7c48e7805691df.jpg

Felhívás!

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ma hajnalra virradóan tűzvészben megsemmisült a pomázi Magyar vár bejárati tornya és a vele egybe épült raktár-műhely sor.

A tűz okát egyelőre nem tudni, jelenleg romeltakarítás folyik. A kár jelentős, annál is inkább, mivel (első becslés szerint) egy adományokból élő magánalapítvány és egy szintén magánerőből működő íjászcsapat a legnagyobb károsult. Megsemmisült az épületekben rengeteg drága elektromos szerszám, egy muzeális kártológép és sok gyapjú, valamint az íjászok vesszőfogó céltáblái, állványostul. (Csak az utóbbi tétel két-háromszáz ezer forint.) Emberéletben és a helyen szép számmal legelésző állatokban nem esett kár.

A Magyar vár alapítvány Herpai Sándor birtokán és vezetésével évek óta működtet egy hagyományőrző intézményt. Első tervek szerint ténylegesen középkori jellegű kőépületek épülnek, ám különféle okok miatt eddig ideiglenes faépületekben folyt a munka és időnként természetesen a vigasság. A nagy területen, külön karámban szép számmal legelésznek a részben saját, részben bértartásban élő lovak. A közönséggel gyakran elvegyülve motoszkál a rackanyáj. Két lovasíjász csapat tagjai járnak ki saját rendjük szerint edzeni. Az élénk nyári program-sorozat; táborozások, táncházak, megtekinthető az mv.hu honlapon. Mint Herpai úrtól megtudtuk, a szomorú eset miatt egyetlen rendezvény sem fog elmaradni.

A károsultak, a helyben dolgozók és a Némethy-lovasíjászok jelenleg is dolgoznak. Ember többet nem tud most a helyszínen tenni. Ezúton kérek azonban mindenkit, hogy segítsük az intézményt, ki mivel tudja. A készpénzt bankszámlára utalva, az újjáépítésen tettleg dolgozva (erről azért még pontos tervek nincsenek), vagy amit inkább megtehet az átlagolvasónk is, egyszerűen válassza ki a magának rokonszenves programot, jöjjön el, és mulassa ki magát. Legközelebb július 4-én esten 8-tól ifjú Muzsikás, majd 18-25-e között Táncház-tábor lesz. Sátrát mindenki díjtalanul felverheti.

Kérjük segítse a hagyományőrzés pomázi "szigetének" a helyreállítását!

Magyar vár alapítvány:

Székhely: 2013 Pomáz, Rákóczi Ferenc út 77. Iroda: 2000 Szentendre, Kossuth Lajos utca 32. Tábor: 2013 Pomáz, Majdán utca 1. Telefon: (26) 5..., (70) 4...
Fax: (26) 50-56-44
Email: izenet@mv.hu
Adószám: 18690754-1-13
Bankszámlaszám: 10103874-45450700-01000006
 

Köszönettel a Flag Csapat!

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Politika (1582) Gasztronómia (539) Tereb (146) Belföld (10) Kultúra (6) Sport (729) Flag gondolja (36) Jobbegyenes (2778) Gazdaság (702) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Heti lámpás (310) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Mondom a magamét (7501) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Autómánia (61) Vetítő (30) Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1309) Mozaik (83) Életmód (1) Történelem (17)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>